Ő, egy másik hős kalandja

Fűven világában nem szeretik az iróniát, mert a gonosz varázslók, akkor rájönnének, ők igenis gonoszak... Ám e szenzációs planétán, Fűvenen kívül  számos és számozatlan kontinens úszik a végtelen óceánba, balról-jobbra és akár balról-balra is.
 S mi köze az iróniának a kontinensekhez, csak annyi köze van, mint a elvándorlásnak, valahol a rezsicsökkentéshez, szóval a  borsó és a gomb története lenne... de mert itt most sem a génmanipulált szójababról, sem pedig a rabszolgák jogairól nem fog szó esni, sőt a FIN néven is ismert földrész globális kalandorait is kihagyjuk, inkább térjünk a lényegre...

 A lényeg pedig úgy kezdődött, hogy Ő, a lovagharcos apuka és a barbár nőszemély szerelméből ugyan nem született meg, ám egy isteni inkubátor valami oknál fogva kilökte és felnőtt férfiként egy neve-nincs világra szabadította e félszabadítót, Őt! -Ő egy olyan magasabb fajta lehetett, a tükröt ekkor tájba még csak elvétve fedezték fel, így relatíve, mekkora magas is volt e csupa izom, csupa erő és csupa balkezes kalandozó. Igen, Ő, kalandozó volt, mert nem csak Fűven világa igényelte a hősöket, e névtelen kontinens lakói is vágytak a felvilágosodásra és Nostradamus jóslataira. Így hát az állatbőrből készült trikót és pamut alsót viselő bátor hős, úgy rótta a rónákat, mint az a nyuszi története, aki, hogy azt képzeljék oroszlán, kitalálta, hogy jobban teljesít, mint bár ki a széles világon. Ez jó is hangzott volna, ha a róka ért nyuszi nyelven, de mert nem...
 De nem kell aggódni, mert míg a nyuszit a farkas valóban megette, Ő egy sarló segítségével kivágta magát a kis-gömböc gömböcéből, csak úgy natúrba. S ha már kivágta, nem várva ki, míg megint lenyeli valami, fogta magát és ő kezdte lenyelni az útjába akadó kóbor jószágokat, egyféle spirituális bosszú gyanánt.
 Persze, Ő számára is voltak tabuk, de mert szerette a tabukat döngetni, hát nem restelkedett a gyilkos galócákat is egytől-egyig bekajálni. Ez nem szimpla bosszúvágy volt a hős részéről, inkább olyan kimondhatatlan valami. S mert eszegetett, és mert közben, egy tanyát valaki szétlőtt lézerágyúval, a csodabogarak meg fellázadtak a Zahari-sívatag baltól kicsit jobbra lévő partján, Ő-nek is cselekednie kellet. Először úgy gondolta, megmenti az öreget, hiszen, mindig meg kell menteni az öreget. Ám félúton, rájött, inkább a királylányt illene, s míg ezen morfondírozott, valami zuhanyszerűséggel felfegyverkezett pontyemberek kereszttűzébe találta magát, aki éppen egy kulcsért hadakoztak. A kulcsról tudni kell, egy asztalon volt, egy tó partján és a leírások szerint aki elveszi a kulcsot egyszer király lesz valahol. -Ő, aki bár tudott a legendáról és el is hitte, úgy érezte, még nincs itt az idő, hogy megmentsen bár kit is, a lelke még tele volt kételyekkel, és ahogy nézte a hatlábú pontyemberek bokszolását, agya légzugába egy hang megszólalva közölte, jobb ha átlép az erő sötét oldalára, már csak azért is, mert a világost, mindig a sötét váltja. -Ez alapigazság volt, kortól és nemtől függetlenül, így Ő, ki három napja direkt nem borotválkozott, eldöntötte, Ő, KIRÁLY AKAR LENNI!
 -Nyilván a történelem úgy írta volna be a nagykönyvbe, hogy Első Ő király, ám még mielőtt bárki bármit is írhatott volna, a halál lovagolt keresztül a csatamezőn és egy elegáns mozdulattal leemelte a kulcsot az asztalról, és Ő-re kacsintva tovább poroszkált kénsavat fújtató paripáján. Persze a pontyemberek semmit nem vette észre az egészből, és még a hős is vívódott, igaz-e amit látott, de ahogy erőt vett lelki fájdalmán az asztalhoz sietve, rá kellet döbbennie, minden igaz amit lát, és az a bazi nagy tábla, ami egészen másról beszélt, csupán csak hazugság.
 Világfájdalom volt ez a javából, talán még tízzel meg is szorozva, de a férfinak küzdenie kellett, nem csak könnyeivel, de a tovább jutással is, mert bár átúszhatná a tavat, mint delfin az akváriumot, nem akart vizes lenni, és a gyaloglás sem igen lelkesítette.  -Szóval feszültség teljes volt a pillanat, amit még Ő, sem tudta hogy oldjon meg, mikor valaki tudva mi zajlik a hős fejébe, egy ufót jelenített meg a küzdelem színhelye felett, és olyan barna sugár segítségével el is rabolták Őt...

Mágikus Mágus Gondolatai?

A jóképű varázsló, aki valahol Északon egy sohasem használt villanyoszlop keskeny árnyékába álldogált és a bús fellegeket nézte, mint költőember, a fogyatkozó érméket. -Szóval miközben a déli napsütésben Poo a híres tűzmágus, akiről valamikor régen, írtak is a bárdok, nem egy becsületes nótát, de ez mindegy, az alkonyaton merengve, semmi értelmes nem jutott az eszébe.
-Furcsa volt, na nem a balra roskadozó uszoda vasbeton pillérei, hanem a hiábavaló helyzet, tudniillik, Poo mestert levélbe invitálták e meghitt, a múltat idéző romtelepülés hangulatos valóságába, miközben a nap még mindig hevesen viselkedett, talán még koronakilövellés is történhetett.
 A dolog ott kezdődött, hogy egy ABLAKZSIRÁF elszabadult és hatalmas pusztítást végzet a kölesmezőkön, valamikor egy esztendeje, egy nem túl közeli falucska rovására. Na ezt a falu nem tűrve, levelet írt a mágusnak, akiről köztudott volt, hogy hős és mindig kiáll az alvilági, külvilági és űrvilági lények ellen, ha az események éppen úgy alakítják a pillanatokat.
 Tehát itt volt, nem a faluba, de a közelébe, és hát se zsiráf se fogadóbizottság, de még egy árva focilabda se nagyon mutatkozott.
-Jaj. mondta a varázsló, nadrágja zsebéből, nem tökmagot, hanem egy fánkot halászott elő és jóízűen a csemegébe harapott, no nem azért, hogy jóllakjon, inkább az idő elütése céljából, már csak azért is, mert kocsi nem volt a közelbe.
 Evett, ebben nem volt semmi rossz, miként a közelbe békákra vadászó gólyába sem, bár nem volt benne biztos a mágia nagy tudora, hogy egy romos város maradványai között, akár csak négy ebihalat vagy körtét is talál a madár, hiába kotorászik, kék szemeivel időnként a férfira kacsintva, nyilván ő volt a bolond gólya.
-Jaj! ismételte önmagát a szakállát leborotvált mágus, valahogy becsapottnak érezte magát, nem értette, ha hívták miért nem fogadták(?) Na jó, a falu mocskosul messze volt, de ha a teleportációs ige ide röpítette, nem valószínű, hogy ott jelenik meg ahol elvben meg kellet volna. S ilyenkor a nyilvánvaló tennivaló, olyan, mint az ennivaló, cselekvést igényel. Cselekvést de nem Poo részéről, ő megtette az első lépést, az, hogy a varázslat más helyre juttatta, nem az ő hibája, tán a varázskönyvbe volt valami bibi, esetleg valami egzotikus átok ült az asztrál térbe, ezt így megállapítani oly nehéz, mint követ dobni egy nemlétező síugró nyakába.
 A gond nem is itt volt, természetesen ott! De az irónia az élet hamiskásan édes, kicsit talán savanyú fűszere így hozta, és a nap még mindig nagyon erőszakosan viselkedett, pedig tíz perc is eltelhetett megérkezésétől számolva.
 -Egy T-rex. gondolta Poo, halvány fogalma sem igen akad, hogy e szó mit takar, de hát ennyi stressz után, nem is csoda a kiábrándulás, természetesen spirituálisan. Mert tudni kell a mágus határozottan magasodott az oszlop árnyékába, és elgondolkodott, vajon e helyen rendeztek-e olimpiát? -Jó kérdésnek tűnt, minden vas és beton és mint ilyen sokba kerülhetett a Fűveni embereket megelőző civilizáció lakóinak. Na talán ezért nincs is olimpia a kontinensen, az aranynak van fontosabb helye, mint hangárok sokasága, apró legók tárolására. -Bár a fene tudja, az írások szerint még az olimpia szó jelentése is bizonytalan, oly annyira, hogy ennyire komoly gondolatok kevés ember fejébe születnek, széle e világon. Persze ez nem oldotta meg a problémát, a gólya ugyanis még mindig nem talált elemózsiát és a varázsló éppen lenyelve a fánk utolsó falatját, nem tudott mit kezdeni a szituációval, csak a hazamenetelt tudta, mint opciót előszedni. S mert nem csak a szavak embere volt a derék varázsló, ismételten kimondta a varázsszavakat, már unta az egészet, úgy vélte, jobb lesz otthon...

Heper és a Rezsicsökkentés(?)

Na igen, Heper nagyherceg egy idegen konyhába ülve, azon mélázott, mi lenne ha rezsicsökkentést alkalmazna alattvalói javát szolgálandón. Persze ez húsba vágó kihívásnak is lehetett mondani, és a sok kalandot megélt hős, lábait egy hokedlin pihentetve a folyamat mikéntjén töprengett.
-Ugye áram, gáz, meg ilyesmi nem létezett, így a nemes úr hiába is vezetné be a villanyszámlát, mivel senki nem használná, nem lenne bevétel, és ha nincs bevétel, nem lehet majdan alkalmazni a rezsicsökkentés furmányos gondolatát.
 Itt tartott a kortalan férfiú, ki a közeli asztalról békésen leemelt egy sült lólábat, mikor belépet a helységbe egy szakácsnak tűnő figura, akinek köpcössége valahogy nem lepte meg Hepert. Nos e pillanatban illik felvázolni, hogy a kalandort egy alattomos átok repítette e bizonyos konyhába. Azt sem árt tudni, hogy ez a konyha, igazából nem tudni hol van. Viszont a nagyherceg örömmel fogadta a jövevényt, aki nagyon szakács külsővel rendelkezve, egyre kerekedő tekintettel bámulta az otthonosan falatozó idegent.
-Ki maga?! kezdte udvariasan a szakács, kék pólóján, mint ha ízadáságfoltok kezdtek volna megjelenni.
-Kedves barátom, nem az a kérdés én ki vagyok, hanem, hogy hol! mutatott a lényegre a Fűven szerte tisztelt kalandozó, és, hogy ne vélekedjen róla túl rosszul az amúgy is meglepett szakács, hanyag eleganciával a földre ejtette a lólábat. Legbelül ugyanis volt egy olyan érzése, hogy előbb vagy utóbb valaki felveszi és talán még meg is eszi.
-A konyhámba van maga, maga nem is tudom ki. hebegte a szakács, akinek tornanadrágján valami felírat díszelgett, ám mert Heper túl jelentéktelennek ítélte, nem furdalta  semmi lelkiismeret, hogy nem tudja meg, mit is jelent a made in china.
-Azt magam is gyanítottam, hogy ez konyha, és ha már itt tartunk a távolabbi tűzhelyen kotyogó káposzta, lassan elkészül, érzi, még az illata is fenséges.
-Mi köze a káposztához magának! emelte fel erélyesen hangját a púfok férfi, úgy érezte, ez az idegen, láncinges valaki a kényelmi zónájába gázolt.
-A káposztához nem sok, bár raktam hozzá egy kis borsót, viszont ahhoz lenne közöm, hol is vagyok, már mint a konyha történeten túl.
- A király konyhájába maga idióta! váltott sértegetősre a figura, ami valahogy nem tetszett a kalandornak, oly annyira nem, hogy felállva azon töprengett, érdemes-e rezsicsökkentésen agyalni, mikor ilyen hálátlan és pimasz emberekkel hozza össze a sors.
-Jó, tegyük fel, hogy én idióta vagyok... kezdte a nagyherceg, bal kezét félelmetes harci kalapácsára helyezve. De egy belső sugallattól vezérelve nem kívánta folytatni a mondatott, e por még magyarázatot sem érdemel. S egyben az is világossá vált Heper számára, hogy ez a hely valami oknál fogva nem Fűven kontinensén található.
-Tudja mit, húzzon ki a konyhámból, vagy hívom a bakákat! ez már fenyegetésnek tűnt, és bár Heper világ életében nem hátrált meg, ebből kifolyólag most sem állt szándékába, oly annyira, hogy a szakácshoz lépve a nagy bogár szemekkel nem is törődve imigyen szólt: -Most már biztos, hogy nem lesz rezsicsökkentés!
 S hogy vita e kijelentésből ne nagyon születhessen, egy könnyen mozdulattal odébb paskolta a férfit és a kredencről tört diót emelve le csemegézni kezdett. Ám mert előrelátó ember hírébe állt a kalandorok legjobbika, egy bizonytalan mozdulattal a ámuló, térdzoknit viselő szakácsot, egy szekrénybe penderítette, a káposztának ugyanis még volt hátra néhány perce.

 Egy biztos, a nagyúr, vagy túl erősen paskolta meg a szakácsot, vagy a szekrény volt hangszigetelt, Heper ezen utóbbira saccolt, mert a lényeg az, hogy a pasas nem kiáltott, és időt engedett a hősnek, hogy immár sokadjára elmerengjen a rezsicsökkentés mikéntjén, még akkor is, ha jól érthetően azt mondta a szekrénybe helyezett fickónak, hogy nem lesz rezsicsökkentés.
 

Tök-e vagy Dinnye ( Poo mágus gondolatai )

 Poo egy kiöregedett fa tövébe üldögélt, néha nagy súllyal nehezedett rá, hogy hős, hogy legendás férfiú és olykor a világot is meg kell mentenie. Persze ilyen benyomások, ritkán törtek rá, mint kiéhezett hollók a göthös vámpírra.
 De most, ahogy a füvön ülve rágós szalonnáját csócsálta, rossz ízű rozskenyér társaságával, felmerült benne a cenzúra gondolata.
 A tökön volt a hangsúly, a növényből lehet nagyon is rossz ízű étket kreálni, és még is, egy királynak sem jutott eszébe betiltani. Felettébb fondorlatos egy helyzet, hiszen a dinnye finomabb, de egyes uralkodóknak, még dinnyelé sem lehet a kobakjába, hisz még sem lép fel a tök ellenében.
 Igaz, ez kicsit olyan, mint a dinoszaurusz, mely ugyan sosem élt Fűven világában, még is a nénik ezekkel a meselényekkel ijesztgetik unokájukat. Hol ott, logikus lenne, ha a zombikról, rágcsálóbogárról vagy a rengeteg szörnyekről beszélnének. De nem, az ember hülye és mesékbe temetkezik, az igazságot lekenik mézes-vajas krémmel és azt hiszik, így már jó is van.
 Nincs jól, hiszen a szóda is buborék nélkül immár csak víz, de hát a kérdés, dinnye vagy tök?!
-Be kell vallani a tűzvarázslónak, nem tetszett, hogy néhány dinnyefejű valamit is betiltana, de azt sem igen kívánhatta, hogy csak tökfőzelék legyen a kaja minden útszéli fogadóba.
 Megdörrent az ég, nyári zápor ígérkezett, az út menti Kikercsi szökdelve járkált le és fel, mint ha el ment volna az esze, de hát el is ment, mert e ugrómadárka arról volt híres, hogy bedilizik a közelgő eső illatától. Nos Poo nem dilizett be, inkább befejezve gondolkodását és falatozását és elhatározta, ha találkozik a közeljövőben egy nálánál bölcsebb bölccsel, rákérdezz a dinnye és a tök valós létének és nevének igazi létjogosultságára, addig napolja a történetet.
 Felállt, a dinnye még nem költözött ki fejéből, szerette a lédús növényt, de mert az égen egy szupercella kezdett kibontakozni és már a szél is feltámadva leveleket kezdett kavarni, amit nyilván egy postástól zsákmányolt, a hős úgy érezte, érdemesebb betérni a Rúgós-bikába, az alig száz lépésnyire magasodó robusztus fogadóba, ahol lehet még tökfőzelék is az asztalra kerülhet...

A Nagy Műtét!

 A doktornak nevezték, Fűven doktorának. A férfi, mert nem nő volt, okos, ügyesés pártoktól mentesen gyógyítottak, már akire ideje akadt. Persze ezt nem azt jelenti, hogy Fűven világán lenne várólista, sőt, még lista sem nagyon akadt, de a doktor valahogy nagyon kapós orvosnak bizonyult, oly annyira, hogy e nem szerdai napon, mivel nem is létezett szerda. -Szóval ezen a bizonyos napon, a híres orvos, csoda műtétet kíván véghezvinni a panoptikum nagytermébe, szent Hibiszkusz szobra előtt, vélhetően pontba délbe kezdve.
A doki már az asztal előtt állt, az asztalon a már nagyon halottnak tűnő kliens, és a székeken a vendégek sora, melynek végén a sajtó rímfaragói is feltűntek, zöld mentős öltözékbe.
-Hölgyek-Urak és mindenki, még az a zombi is az ötödik sorba, ma egy nyilvános műtét keretében gyógyítom meg ezt az Aladár néven nem igen ismert egyént. A professzor ekkor elhallgatott és ha lett volna ablak teátrálisan kitekintve ezt mondta volna: "-Azt hiszem, lassan közeleg a tél!" De nem volt ablak, a helységet egy nyugdíjas varázsló fénylabdákkal világította meg, talán reklámot is remélve képessége demonstrálása által, tehát ez a rész kimarad.
 Ám ez mindegy is volt, már mint a nyugdíjas mágus türkje akár  a múltidő, így a doktor a feszülten figyelőkre kacsintva a műtőasztalon fekvő nyomorult hullára összpontosította figyelmét.
-Kezdem! jelentette ki, és frissen borotvált arcát végig simítva, borostát remélve, úgy gondolta, most gyógyítani fog.

 Először a fecskendőért nyúlt és a pasas felett a meleg vízzel töltött eszközt jól megforgatta, majd nem szúrva a félig levetkőztetett betegbe, a vizet annak úthenger taposta mellkasára spriccelte a tartalmat, ami lehet, még sem kénsav volt.
-Mindenki felhördült, az újságírók majdnem elaléltak és még a sorok közt megbújó üregi nyúl is rémülten rezzent.
 Nem volt nagy szám, a beteg még nem reagált, így a doktor letéve a fecskendőt, egy nagyítóval nézegette a fickó szemölcsét a bal orra hegyén. A beteg továbbra sem reagált, bár, mint ha ásítást imitált volna, de ott volt a volna, így a doki aki jóképű és mankóval szokott sétálni, csak a népszerűség kedvéért, a nagyágyúért nyúlt.
-Itt már többen szédültek a szemlélők közül, volt ki hányózacskóért nyúlva, talán még hányt is. De ugye a nagyágyúról volt szó, és ez a műtőollót takarta, takaratlan. A beteg megmozdult, majd nyögni kezdett, ez már tényleg sok volt a sokkból és a teremőr aki látott már repülő bálnát is elájult.
 A doktor mosolygott és megforgatta csak úgy csuklóból az ollót, a beteg latinul vagy gót nyelven beszélni kezdett és még mielőtt a doktor elkezdhette volna az Y metszés a derék Bob nevű beteg felült és elkiáltotta magát,- Élek!
-Él! kiáltotta a doktor is, ám a lelkesedés hamar döbbenetté változott, mikor a zombi gyanakodva meg nem szólalt a hetedik sorból.
-Doki, ez nem egészségügyi mágia?! a hang üres volt, mint a WC a lehúzását követőn, de még is sok kérdést ébresztett, végül is, az egészségügyi mágiát SARABON tartományba a Vi-dinasztia betiltotta eretnekségre hivatkozva. 
-Nem, ez gyógyászat és operáció. rögtönzött a doktor, és látva a megnyugodó élő-halottat, bár igazából a zombiknál már csak a hullák számítottak nyugodtabbaknak, szóval a kedélyek hopp és hopp lecsitultak és az időközben bambán bámuló Aladárt, a beteget, egy nővér betakarta egy rossz katonakabátba, elég nyilvánvalóvá téve, a beteg meggyógyult és a bemutató lassan befejeződött, már csak a perselyes legények voltak hátra, hiszen a látványos gyógyítás sose számított ingyen műsornak, még Fűven világába sem. 

Tojás ügy

Egy labda méretű ízé pottyant, mint Polly az égből, az elhagyott lankák árnyékában, egy balra fekvő sóstó közvetlen közelébe. Elvben senki nem látta az aláhulló valamit, ami akár még tojás is lehetett volna, záptojás is.
 Furcsa történet, olyannak tűnhetett volna az egész, mint egy fél szelet szalámis kenyér, kb. délután egy órakar. Ám se egy óra, de még kettő sem volt, a nap alkonyhoz sietett, szerelmes óriásként, vörösre mázolva az eget és a piros homokot.
 Tehát alkonyodott, lakott település sehol, az egész egy kísérteties históriává is fajulhatott volna, ha a térváltás nagymester Poo a nagy varázsló, ki nem robban a köztestérből, pont a labda szerű, még füstölgő valami közvetlen közelébe.
 A mágus jóképű volt és ehhez nem tudva mást, jó képet is vágott. De persze szakavatott szemei egyből kiszúrták az ízét, és mert érdeklődő típus volt, lehajolt egy elszáradt szőlővenyigeért, és annak segedelmével megpiszkálta a valamit.
 A gömb nem beszélt, nem villant fel, miként az sokan elképzelhették volna, ha velük történik meg az incidens. De mert nem velük, nem sejthették mi történik a piszkálástól, Poo sem. De mert mágus volt, tennie kellet valamit, így hát piszkálta, irritálta a lassan már nem füstölgő gömböt, végül mert semmi extra nem történt, haragosan az ízébe rúgott.
 Ekkor sok minden történt, például Észak-délen egy kis patakba Tom egy követ talált. S miközben a derék Tom kezébe vette az értéktelen smaragd darabot, tőle több ezer mérföldnyire Heper nagyherceg egy gigászi pókot kólintót fejbe, legendás harci kalapácsával.
 De tudni illik, miközben a rúgástól a gömb a levegőbe emelkedett, démoni hangot hallatva szó szerint szétloccsant, mint ha csak tojás lett volna. S mert a mágus értelmes ember hírébe állt, egyből sejtette ez lehetett a Fűveni csikótojás!
 Persze ekkor már sajnált, hogy az ízébe rúgott, de nem volt mit tenni, az első Fűven világába megjelent csikótojás szétrobbant és zöld trutymóként a homokos tájra kenődött. 
-Szomorú. mondta a varázsló, egy egyszerű sípot rántva ki bal lyukas zsebéből, és még mielőtt bárki vagy bármi közbeavatkozott volna egy hirtelen mozdulattal három darabra törve, a tojás maradványai után hajította. Nem volt mit tennie, a síp a csikótojásból kikelő Pegazus idomítására lett volna alkalmas, legalábbis a piaci banya szerint. Ám de mivel a tojás megsemmisült, a sípra sem igen lehetett szükség.
 Jó döntésnek tűnt, és ez ki is ült a mágus arcára, aki az alkonyba ásítva, úgy döntött, itt már megtett mindent amit megtehetett, így kaput nyitva eltűnt a lankáktól tűzdelt vidékről...

...tizenhárom vagy csak öt másodperc telt el Poo távozásától számítva, mikor az estébe torkolló alkonyi égboltot egy fénycsík világította meg, úgy festet, még egy csikótojás csapódott a lankás éjszakába, pedig még egy isten sem gondolta ki az eseményt, ami annyit tett, spontán reakció lehetett a széttört tojásra, így reagálva az univerzum, vagy valaki más.

Démonkaland

Az elhagyott város egy fodrászszalonja

 Egyetlen napig minden ezredik, páratlan esztendőben Fűven kontinensén megjelenik egy démon, aki kék vagy éppen barna, olykor esetenként piros.Itt persze meg illik jegyezni, hogy nem olyan piros.

 De mivel ugye van ez a démon aki megjelenik, szépítés és desztillál víz  nélkül, és a hősök kik végig kísérték/kísérik Fűven egyetemes történelmét, mindig a pokolba vissza is küldték, mindegy honnan is eszi a fene aktuálisan a démont Fűven világára... -Szóval a legutóbbi eljövetel idején, kb mostanság Heper  nagyherceg volt az illetékes akinek farkasszemet kellet néznie a gonosz teremtéssel, aki egy fűrésszel vagánykodott egy elhagyott város, tőzeggel borított főterén, amit, még VI. Eleko Császár idején Piknik-térnek neveztek. Igaz a nagyherceg, nem igen ismerhette Eleko császárt, mert a legendárium szerint, talán egymillió évvel az emberek előtt uralkodott, egy rozsdálló vastrónon, mikor pedig még a vonalzót nem ismerhették igazából, tán csak a szögmérőt.

 Itt persze most sok kobakba felmerülhet a kérdés, ami egyben a válasz is: -Hol van a démon, mikor nem Fűven különböző területein keménykedik, mint gengszter a klubokba.
 Nos ez olyan mocskosul ravasz kérdés amire talán még az Ők sem tudnák a választ, s mivel a démon izmaival ijesztgette a hőst,  akinek kezében ott ragyogott az alkony deres félszürkületében, misztikus szuper kalapácsa, az akció ebből kifolyólag elkezdődött.

 A rém bömbölt a kihalt város főterén, egy közeli romos ház tetején kuporgó bagolyt riasztva meg, úgy tíz egész másodpercig. Heper, aki még sosem látta e sárga szemű ormótlan szörnyeteget, úgy, talán megszokásból, talán, mert hős volt, de nem riadt meg túlságosan, pedig a démon, volt vagy három méter magas, és bundáján még egy zöld olajfolt is éktelenkedett, ez ugye érdekes, nemde?

 Nehéz volt, az alkony nehéz, hiszen a sötétet hozta, mint mindig mindenütt és kiütve a sörtől rendesen minden kedden.S mert ez volt, a nagyherceg szólt, mert hát így illet kezdeni, vagy ilyesmi.
-Na mi van?! tudakolta a nagyherceg, sejtvén, a démonok buták és szeretnek beszélni magánéleti problémáikról, legalábbis általában...
-Nem mondom meg! makacskodott a borzalom, amely húsz lépésnyire tornyosult Hepertől, olyan hagyományos pozícióba, karmos kezeibe bütyökvágó ollókkal felfegyverkezve.
-A te bajod. vont vállat a legendás fickó, és bár toleráns ember hírébe járt, úgy érezte, ha nincs csevegés, jöhet a élet-halálharc. Persze az égen még nem fénylettek a csillagok, és a vasvilla, ami egy gémeskútszerű képződményhez volt támasztva, nem dőlt el. Ám a legendás férfi nem húzhatta az időt, amúgy is utálta az elhagyott helyeket, így nemes egyszerűséggel, meglengette a kalapácsát és a közeli eperfának hajította.
 A démon csak bámult, nem értette Heper akcióját, és azt sem, hogy a fa miért nem tőrt ketté, esetleg négy felé, a mágikus eszköz csapásától.
 Hát ámult, mint botcsinálta politikus az első csúszópénz érkezésekor. A szája tátva volt, a nyelvét ugyan nem lehetett látni, de a hőst nemérdekelve, leakasztotta hátáról a már betárazott RPG 7b névre hallgató fegyvert és zokszó nélkül kilőtte a páncéltörőgránátot.
 A rakéta nagy lármával szelte a szürkületet, a fegyver végén kicsapó lángnyelv még ki sem hunyt mikor a megilletődött démon, már is holtan borult el, így miközben visszhangzott a dörrenés zaja egy kontár zenekart idézvén, a nagyherceg küldetése már be is fejeződött e romoktól terhes alkonyatban...

John Egyik Utazása.

s balra ott a kukoricatábla, jobbra az útpadka.

A nagy problémák mindig akkor kezdődnek, mikor eljön az idejük, és ezzel John nagyon is tisztába volt, sőt feltételezte, Fűven összes hőse számára nyilvánvaló ezen egyetemes tény. Ám itt a legendás kalandozó nem állt meg a töprengéstengerébe és tovább tépve az istenek idegeit abban is biztos volt, ha ő nem John lenne, hanem Bob vagy ne adják a sötét vizet öklendező istenek Sanaka, esetleg natúran Farkas, akkor neki nem adatott volna meg a legendává válás megtisztelő titulusa.
 S ahogy a hős megtorpant egy aranyérmét pillantva meg az országút repedezett kövezetén, nem kételkedett abban sem, hogy a többi legendás bajnoknak is hasonló gondolatok, legalább egyszer felmerültek egy-egy méla töprengés közepette, békésen tökmagot rágcsálva.
 De persze John, aki Észak felé ballagott, vélvén közeleg a tél, zavartalan mozdulattal lehajolt és magához vette a magányos pénzérmét. Tudta meg kell tennie, hiszen ki tudja miféle szerzetek keverednek erre, és ugye jobb ha jók oldalán van az erő. Itt azért illik megjegyezni, hogy a hősök mikor csak úgy találnak aranyat, ezüstöt és villanyborotvát, bizony nem öncélú módon használják fel. Ó nem, a hősök nyitottak egy becsület kasszát, úgy kb régen, és az oda kerülő talált tárgyak a Fűveni őslénypark alapot erősíti, hogy egyszer talán egy varázsló lesz olyan nagy hatalmú, hogy a szurokba ragadt csótány DNS-ből kinyert ízé segítségével feltámasztják a kihalt Dinoszauruszokat, akik köztudottan okos, békés és más dimenziókból származó embereket ettek, ami eleve kizárta, hogy veszélyt jelentenének Fűven derék lakosaira.
 Hát itt tartott John a déli napsütésbe, jól látva, hogy balra egy nagy kukoricatábla terült el, és vagy két gyerek is kószált a már derékig élő tengeri erdőbe. Persze jobbra nézvén egy birkanyájat is láthatott volna és egy fuvolázó kis legényt, akit egy öreg néni egy vastag husánggal kívánt leütni.
 Ám mert John nem nézett jobbra, hanem erszényébe süllyesztve a talált érmét, folytatta útját Észak kies világa felé, még mindig nem felejtve, hogy hamarost eljön a tél, egy régi ballada pár sora jutott eszébe.

" Derék a harcos ki szeli az utat,
derék a legény ki kéri a vajat.
A vajban a baj, só nélkül jaj(!)
-De csend, valaki van a kútba"

-A kalandozó aki még mindig Délt szemelte ki, hogy ott tesz majd rendet, mert állítólag van ott egy kastély, na jó lehet akadna többi, de bizony ott van az a bizonyos kastély és a helybeliek szerint, ezt John egy újságba olvasta, nagyon rettegnek, mert él ott egy Rettenhetetlen lény! -Nos a hős e szemtelen, terrorizáló jószágot kívánta megregulázni, mert az nyilvánvalónak tűnt, hogy ha ennyire félnek a kastélyba rejtőző lénytől, akkor az veszélyes, oly annyira, hogy John még azt sem zárta ki, hogy egy féregjáraton csöppent Fűven világába e szörnyűen Rettenhetetlen jószág.
 Igaz, a férfi azt is tudta, mikor elér a szörny által rettegésbe tartott területre, a Rettenhetetlen hamarost rettegő nevet fogja viselni, végül is pár hónap és ott lesz...  
         

Nem Fűveni Történet! ( Űrhaladás? )

Messzi-messzi egy elfuserált galaxisba, ahol az újságokat nem nyomtassák, hanem pecsételik és ráadás zölddel. Na itt, két bolygó között már ki tudja hány ionévezrede csokibombákkal gyalázva egymás településeit. S e háború oly mértéket öltött, hogy az egyik planéta áldatlan vezetése, úgy döntött elindítanak egy űrhajót, csak úgy a semmibe, hát ha lesz segítségük, vagy nem.
 Szóval felszállt a neve nincs űrjármű két pacákkal a fedélzetén akiket az egyszerűség kedvéért alfának és ómegának nevezetek el és az egyik zöld a másik kék ruhát viselt. Az volt az elv, hogy egyszer csak beleakadnak egy kivetett hálóba vagy rájuk talál valamelyik Alien!
 Persze ezek távlati gondolatok voltak, hiszen először az volt a legnagyobb kihívás, hogy az egyetlen mobiltelefont ki is birtokolja, alfa vagy ómega. S itt egy apró szösszenet, az egyik bolygón a mobiltelefon volt a sláger, míg a másikon a vezetéket, egy bölcs szerint millió éve talán pont ezért is tört ki a fene nagy háború, amit a költők a Háborúnak neveztek el némi töprengést követőn, úgy kb ezer esztendeje, egy nem létező karácsonyi napon.
 De vissza a neve nincs hajóra, ahol a szuper-okos számítógép kiszámolta, hogy az űr végtelen és ha esik az eső, akkor sár is keletkezhet. -Szóval a két színes ürge mellet a vezérlő számítógép sem volt vaskutya! Ám mert a két pasas a telefonon vitázott, hol ott a csillagközi térbe nincs is térerő, az egyik zárlatos gép felteleportált három tíz év körüli kölyköt a fedélzetre, akik kiabáltak, sakkoztak és közölték éhesek. A döbbenet borzalmas lehetett, mert a két űrhajós elfeledkezve a telefonról a komputerhez fordultak, meg tudni mit is esznek a gyerekek.
A gyerekek figyeltek, észre sem véve, hogy a hajón nincs gravitáció, a két bekötött űrhasjós szintén figyelt, ez a kaja dolog nagy rejtélynek igaérkezet.
-Azt amit Ti! zengte a komputer egy rossz lemez mögött rejtőzködve.
-Hű az anyát, ez tud valamit. ámuldozott ómega, még nem esve le a Háború és Béke című könyv a háttérként szolgáló polcról.
-Na ja, de mi mit is eszünk??? tért a lényegre alfa, jól tudva, elemózsiát nem pakoltak fel a hajóra, valahogy ez olyan közhelyesnek tűnt volna, bár most már nem volt annyira közhelyes.
-Kérdezzétek meg a komputert! vetetett fel a négy gyerek közül az ötödik, aki ráadást kis csaj volt.
-Jól beszélsz te szőke fruska! ismerte el ómega és a számítógéphez fordult a giga kérdéssel.
-Szóval kaja...kezdte a gép ironikusnak tűnve. Ha megmondjátok mennyi 4+7 akkor talán tudok segíteni. döntött a gép, mindenki nagy döbbenetére.
-Na de mennyi 4+7? kérdezett vissza alfa, jól tudván itt furfangosnak kell lenni.
-Nektek már tök mindegy, kifogyott az üzemanyag és egy fekete lyuk irányába száguldunk. incselkedett a számítógép, nyilván élvezve a helyzetet.
-Jaj! mondta egy kölyök aki nem lány volt és mert ismét elromlott valami a gyerkőcöket, akik elfelejtettek a súlytalanság közepette lebegni, ismét teleportálódtak , alfa és ómega így ismét magukra maradva, újfent a mobiltelefon birtoklásának jogáért kezdtek vitázni, miközben bizony a komputer nem hazudott, nyugodó egyszerűséggel száguldott a neve nincs űrhajó a giga fekete lyuk epicentruma felé...       

Semmiről

A kép nem fedi a történet valódi sodrását,
ám hasznos céleszköz lehet a kertekbe.

" OKOSNAK LENNI, ANNYI, MINT NEM IS GONDOLKODNI"
                                                                                                       / Az idézet: A Másodikat követő bölcs, Fűven szerinti 765 napján íródott a Húsos-kenyér hetedik napjának kezdete után. /

 Volt idő mikor sokan nem gondolták, hogy e mesés kontinensen, ahol a dinnyétől a űrpecsétig, minden előfordulhat, egyszer felmerül az igény az térgörbítésre. Persze nem kell egyből aggódni és a légvédelmi pincékbe húzódni, már csak azért sem, mert ilyen pince nem igen létezett.
 Jó, valamikor létezett, mert ha elment a bátor kalandor az Öreg Városba, csak példa kedvéért, hát lehet, hogy ott egy stadion közelébe, még ilyen pincét is fellelhet.
 Ám e történet, nem fog a pincékről szólni, nem fog beszélni a hősök hőstetteiről sem, e történet ugyanis, nem fog szólni semmiről. Ez persze nem függ össze a krónikásokat sújtó cenzúrával, s azzal sem, hogy a könyv formába való megjelenést első, azaz I. Semmelianius szultán-császár meghiúsította.
 A dolog itt egy kicsit prózaibb, bár Fűven szerte a kutya sem szerette a prózát, de attól még a metaforák létezhetnek, mint mocsárba az elsüllyedt teveszőr sapka, amely ugye állítólag láthatatlanná teszi viselőjét. Igaz, mivel elsüllyedt kevés embernek, Teveembernek, Istennek és egyéb fontos személynek adatott meg, hogy kipróbálja. Ez pont olyan, mint amikor az a jóképű fickó lenyelt egy gumót és végül a gyomrából egy vicsorgó lény mászott elő.
 A dolog még tragédiába is fordulhatott volna, ha akkor éppen, nincs a közelbe Heper nagyherceg, aki habozás nélkül lesújtott misztikus erejű kalapácsával a hepciás lény fejére. Az ütés oly annyira jó sikerült, hogy a borzalom vissza zuhant az emberi gyomorba, ahol tudni illik savak dolgoznak, s hát e savak, a brutális lényt is megdolgozták. -Rég volt, és ugye szó volt, hogy nem lesz szó hősről.
 Tehát, visszakanyarodva balra, a térgörbítés elméletére, nagy dolgok lettek volna születőben, ha a térgörbítés, bírt volna valami fontos jelentőséggel. De nem bírt, már csak azért sem, mert a térmágusok nem elmélkedtek, hanem teret hajlítva tették a dolguk, ami zavaros hatást gyakorolt a tudósokra, akiknek meggyőződésük volt, hogy van igény a térgörbítés definíciójára és arra, hogy bár nem mindenkiből lesz mágus, de legalább a többség sejtse, mit is művelnek ezen varázshasználók.
 Nehéz történet, mint a gravitáció. Bár itt meg lehetne jegyezni, Fűven gravitációjáról a Fűveniek nem igen tudnak. Sőt még az a bölcs mantramester sem, akinek fejére esett egy mikrobusz. Pedig egy mikrobusz, nem egy mikrosütő és még nem is egy mikrobi...
 Ám mert ezen részt arra szánta a krónikás, hogy nem fog szólni semmiről, és a semminek semmi köze a cenzúrához, még mielőtt valaki felvetné, hogy lát tartalmat, mi több értelmet a leírtakba, lezárjuk e részt, mint a rést, mely a pajzson dereng rothadó szilva módjára a decemberi jégesőben.              

Hangya Történet

Döbbenetes volt az a bizonyos reggel, döbbenetes és legalább ezer fecske próbált nyárt csinálni, miközben John egy kőrisfa tövében üldögélve a nadrágjára felmászkáló hangyákat figyelte.
-Csak ne legyen hangya a gatyába. mélázott a méltán híres hős, a távolba magasodó tornyot figyelte, amit derék kőművesek elszánt módon bontogattak, ám a Fix legenda miatt, amit nappal lebontottak, éjjel a fogtündérek visszaállítottak.
 Na de ez a kőművesek gondja és mert a jóképű férfi szabadságon volt, úgy érezte ezen a pár héten, nem avatkozhat be a világ sodrásába. Persze nehéz volt, hiszen tegnap is, úgy invitálták egy állítólagos ruhatolvaj zombi kézre kerítésére, hogy még száz igazi aranyórát is kapott. -Komisz helyzet volt, mert ugye ha kapunk ajándékot illik elfogadni, de mivel szabin volt, még sem cselekedhetett szíve szerint. Igaz, hogy a történet kerek legyen, mint az a bizonyos, nem Fűveni kerek erdő, megígérte a jámbor falusiaknak, hogy mikor letelik a pihenőideje, első vagy talán hetedik dolga lesz a zombi megkeresése.
 Azért mondott hetediket is, mert a nyolcadik foglalt volt, ott egy utas tolongott, az ötödik, meg ugye egy elem, szóval az ilyen kavarodásba nehéz meghatározni a pontos időt. S ha nem tudjuk az időt és a helyet, akkor nem tudunk semmit, és ha nem tudunk semmit, nem is nagyon ígérgethetünk.
 Bonyolult volt, mint a vízben mártott testek reagálása sósavra. De egy valamirevaló hős, úgy mint John is, jól tudta, az okos válaszok jobb ha időben készen vannak, mint ha buta válaszokat mondana buta embereknek. Mert a butaság olyan mint a politikusok szavai, igazából senki nem hiszi, még is elfogadva a baromságokra szavaznak minden ezredik esztendőben, mikor lehet egyáltalán szavazgatni.
-Egy pite kellene, egy amerikai pite. merengett a hős, messze nem tudva, mit jelent az hogy amerikai, de mivel annyira jól csengő, hát így fogalmazott. Igaz, egyszer már evett hagyományos holland almás pitét, de azt is csak egy dimenzióugrásnak köszönhetően. -Rég volt, olyan rég volt az a történet, hogy John azt vette észre, hogy egy vöröshangya mászott a nadrágjába, cselekednie kellet, HANGYA VOLT A GATYÁBA!

29 Hét Története

 Ott kezdődött a történet, hogy egy Dél-Fűveni településen, nevezzük Ükfalvának, egy apró gyermek csak úgy hobbiból elkiabálta magát, nem Hobbit nyelven, de elkiabálta magát, hogy: -Apa kezdődik! S ezzel valóban kezdetét vette Fűven egy igen kacifántos históriája, melyről még a bárdok sem igen énekeltek, magányos óráikban, disznócsülköt falatozva.
 Na de mi is történt valójában, mert a mese és a legenda egy-egy szó, a valóságban meg vannak magánhangzók. Így tehát FRAN szigetén a Moszat-tengertől balra a kontinenstől három, de maximum négyszáz Fűveni, tengeri mérföldnyire zajlott az esemény, mely majd az egész világot megremegtette, mert, hogy az ufósok zombikat dobáltak le ejtőernyő nélkül a kicsit nagy, de egy vulkánnal is rendelkező FRAN-szigetre...

28 héttel ezelőtt: Valami oknál fogva az összes zombi a vulkánba ugrott, az ufó parancsnok meg rágózás közben leharapta munkatársa nyelvét.

26 héttel ezelőtt: Egy beteg bácsi elverte az utolsó félszemű zombit egy klasszikus zombiverő fejszével. Ekkor már tudni lehetett, hogy a NATÓ sosem létezett és a jelentése is a nyelvészek szerint elégé kétes jellegű...

22 héttel ezelőtt: Már biztosra tudható, hogy Jordan 65 és Panni 4 sosem létezett, tehát kitalált személyek, így a Fűveni egyesített haderő, nem kívánta kimenteni a rozzant tyúkól alatt elterülő titkos bázisról a klón hadsereget. A zombik még természetesen tomboltak. Három delikvens viszont nem, mert a húsevő Fűveni gyopár megzabálta őket.

25 héttel ezelőtt: Lényegében semmi különös nem történt. Természetesen a feszült helyzetre való tekintettel, Nyugat-Fűven déli részén megrendezték az 45. Zabálók viadalát mely a futótök nevet kapta.

18 héttel ezelőtt: Heper a kontinens méltán híres és neves és nemzetes hőse és nagyhercege, elrendelte a sziget teljes körülzárását, a rettenetes Fűveni armada segítségével . Cél, ha egy ufó csávó a tengerbe merészkedne Futótűzzel meg kell pörkölni. A zombik eközben tovább terrorizálják FRAN sziget, kissé megcsappant lakóit, akik hősiesen kitartva a padlásokon   rejtőztek el, szilvagombócokat készítgetve.

12 héttel ezelőtt: Voltak olyan teóriák, miszerint Fűvenre az idegenek a Föld nevű alternatív dimenzióból importálták a zombikat. Egy köveket hajigáló zombit egy kozák megrugdosott. Az élő-halott súlyos sebesülésekkel menekült el a tett helyszínéről. A kozákról nem sok hír jutott ki a szigetről, már csak azért sem, mert egy boldogtalan varázsló burát vont a szörnyektől hemzsegő sziget köré.

10 héttel ezelőtt: Egy túlélő beszámolt, akit egy őrnaszád mentett ki a háborgó tengerből, hogy a zombik nem esznek kenyeret és még a rántottát sem tudják elkészíteni. A katonai vezetés és a hősök tanácsa immár világosan látta, a zombik sötétek, mint az éjszaka és víziszonyuk van.

8 héttel ezelőtt: A számok és a hetek olyan kacifántosak, hogy még vannak kik nem hiszik el, hogy az idegenek ennyire alattomosak. Eközben Li Gube Tacsiku Fűven egyik ős félistene felvetette, hogy az ufólények ellen, kérjék meg az ALIEN űrszörnyeket, hogy legyőzhessék együttes erővel a tükörsima bőrű, lufi fejű, guru szemű idegenek, akik a zombikat FRAN szigetére dobálták.

5 héttel ezelőtt: Egy boldog bankár a pénzét számolja, bár tud a zombi támadásokról, ő nem fél, bezárta magát saját páncéltermébe, igaz kaját nem vitt magával, de pénze bőven akadt. - John a híres kalandozó, megszakította küldetését és csatlakozott a hősök tanácsához, hogy segítse a megoldást a zombi kérdéssel kapcsolatban. A királylány továbbra is a manók fogságába maradt...

3 héttel ezelőtt: Akadtak bölcsek ki nem hittek a zombi invázióba, köztük volt a neves botanikus Brobb Aggláva és, hogy igazolja álláspontját a nevezett szigetre utazott. Egy szemtanú palackposta segítségével beszámolt, hogy a tudóst pisilés közben érte egy zombitámadás mely keretében felfalták a derekasan vizelő botanikust, ez már ZOMBIHÁBORÚ!

0 héttel ezelőtt: Senki nem tudd semmit, az ufók éppen ezen a mocskos, esős héten döntötték el, többet nem isznak pálinkát, s a eredmény a fentebbi sorokba olvasható.         
       

Hülyeség Kárpitosa

Félelmetes volt a menny, ugye tele istenekkel, és más lényekkel és ízékkel. S ezen  általánosság alól, még Fűven sem volt kivétel, és mivel nem létezett a kivétel, ahogy az sok, vagy egy tucat bölcs is megmondta, nem volt min vitatkozni.
 Nem volt, azaz nem lett volna, logikailag, ám mivel a felhő felet két szárnyal csapkodva ott tekergett a HÜLYESÉG KÁRPITOSA, néha azért adódtak bonyodalmak az égiek világában is.
 S itt most, ha egy középszerű krónikás pingálná a történetet, egyből azzal folytatná, hogy elmagyarázza, milyen is, mikor kék eső esik. Ám ez itt nem fog megtörténni, sőt még az sem, hogy ki fia vagy lány ez a KÁRPITOS, már csak azért sem húzzuk le a fátylat a titokról, mert akkor legközelebb, nem tudnák miről írni. Az meg, hogy egy bamba-nő külsővel megáldott szexbomba volt a Hülyeség Kárpitosa, vélhetőn senkit nem érdekel.
 -Persze, nagy telt keblei voltak, de kit is izgat az ilyesmi, e még Fűveni mércével is felgyorsult világba. Na és itt kell megjegyezni, hogy Fűven Istenei meg a többiek, soha de soha nem fogyasztottak kokaint!
 Tehát idáig jutottunk, már mint, hogy feltártuk, hogy Fűven halhatatlanjai között is akad egy alak aki meg tudja kavarni a lebbencslevest, úgy hogy aztán csak fütyülnek az istenek haragjukba. De ez is csak egy metafora, olyan mint a hajókon található amfora, vagy ki tudja...
 Ám a lényegre térve, derűs egyszerűséggel kijelenthető, hogy bár Fűven világát általában számtalan hős vigyázza, igaz akadt időszak, mikor elvesztek a hősök, de ez egy régebbi történet, szóval vannak bajnokok, meg még főistenek is, de ha a Kárpitos valamit megkever, akkor ott csodának kell lenni, hogy valami rossz is kisülhessen, mint transzformátor a déli napsütésben.
-Tehát mit állítunk???
-Ilda!
-S miért állítjuk?
-Mert valaki kitalálta.
 Nos ezen egyszerű levezetés formájába, immár vélhetőn világos, mint a fegyverletétel, hogy a Hülyeség Kárpitosa mindenre képes. Vannak feltételezések, melyek szerint, még arra is képes, amire más képtelen. -De ez már tényleg csak ötödölés, a tény annyi e kék szemű lény létezik Fűven mennyei királyságába, és bár száz gladiátor is le kívánta győzni, a legendák szerint ez eddig még az idegen világok kapitányának sem sikerült. S hogy mi is a lényeg, mint a borítékon a bélyeg(?) egyszerű, ha egy hajó elsüllyed, attól még az nem tengeralattjáró, még akkor sem, ha teszem azt sárga.    

Szóról Szóra???

Hatalmas kérdések szoktak Fűven gondolkodóinak köreibe születni, hatalmasak, mint a szüreti tojás, vagy a Trójai vadló. De mindegy is, hiszen, mikor megszületnek ezen globális ötletek, még alapból, nem a globalitáson van a hangsúly, sőt olykor még a súly is elveszik, mondják réz(?) persze nem is ez a lényeg...

 Így, miközben az égben és a földalattiba az istenek és egyéb lények torzsalkodnak, Fűven sokadik legbölcsebb bölcse, aki még a bölcs remeténél is egy kicsivel bölcsebb, szóval giga bölcs, azt találta mondani, -Kitrákoty!
 Na hogy ez a szó mit is takar, még Pallast Ballaszt a 97 esztendős mindentudó gondolkodó sem tudta, oly annyira, hogy nem is akarta tudni. Végül is ő csak egy bölcs volt, és nem tartalom meghatározó fenegyerek. De mivel, volt egy olyan sokadik érzése, mikor megcsípte egy lódarázs, hogy a fogyókúra is jó, meg a hízás is, elhatározta, megfejti az általa kreált szó tartalmát, még mielőtt valamelyik túlbuzgó aktatologató megelőzve, benevez az irodalmi ezüstdíjra.

 -Szóval, KITRÁKOTY. ez annyira elbűvölte a szakállas fickót, hogy azon kezdett morfondírozni, hogy írdogál, mint a folyó a tengerbe, egy igazi ódát, vagy strófát, a lényeg, hogy a magja a misztikus szó legyen. Persze Pallast Ballaszt jól tudta, ha elkalandozik a művészetek világába, még el is veszhet, miként annak idején az a frigyláda, pedig ugye az tele volt ufó csontokkal, egy miniatűr Zeppelin modellel és még a csoda tudja miket tartalmazott, mikor csak úgy nyomtalanul elvesztve, egy raktárba taszigálták azok a bizonyos valakik...

 S mert a túlbonyolítás baj, ezt a bölcs aki egy széken üldögélt és a kripta málladozó vakolatát szemlélte, a halotti szarkofágok közvetlen közelébe, tudta, így  megerőltetve magát visszakanyarodott kedvencnek titulált szavára a KITRÁKOTY varázslatához.
-Édes istenek. nyögte a bölcs, utálva az almás pitét, pláne tejszínhabbal a tetején. S miközben próbált a szóra koncentrálni, egy régi koncert emléke villant be, mint az égen a kék villám!
Nehéz volt, mint kő az autó szélvédőjén, mely megroppantva az üveget, utat enged a csepegő esőnek, csak úgy kora-tavasz  idején. Oly annyira nyomta a bal vállát a súly, hogy Pallast egy hetyke mozdulattal belerúgott a földön őt bámuló szimpla kriptai patkányba. A dög felvisított és el is viharzott, ami azt a szikrát lobbantotta a bölcs elméjébe, hogy inkább nem találja ki a KITRÁKOTY szót és nem is alkot hozzá magyarázatot. Ugyanis abból indult így hirtelen megvilágosodva ki, hogy ami nincs az nem is létezik. 

" Só mi szó, az csak szó!
A lényeg a betű, mely valamit alkot "

                               / Derék Atya, Ivások és Kökényevés c. munkájából /   

Idegen

Egyszer egy utazó megkérdezett egy hőst, miért is lett HŐS. Nos a bajnok kinek nevét már a múlt homálya fedi, mint rohadó retket egy bádoglemez, szóval e bátor és fűnyíró késel harcoló nemesen született férfiú, így felelt a kérdezőnek.
-A magam módján jót akarok tenni, s ha ez mellett a a stresszoldást is működik, miért is ne tegyem amit éppen teszek?! a válasz oly világos volt, hogy a kérdező le is tette fegyverét és a szalonnát falatozó bajnok mellé telepedve, éhesen a hősre pislogott.
 A hős aki türelmes és gyors kézjárású harcos hírében állt, kezdte elveszíteni országos türelmét. Mert azt még elviselte, hogy egy vadidegen hülye kérdésekkel zaklassa, sőt még az sem okozott kellemetlenséget, hogy a piciny tábortüze közelébe telepedett, ám, hogy a délutáni alkonyba, mikor a nap vöröslik, a felhők maszatolódnak és a szúnyogok megszaporodnak egy bajuszos ürge a kajáját mustrálja, nos ez több volt a soknál.
-Mit nézel, bajuszos idegen? firtatta a hős, egyáltalán nem kívánva megosztani estebédjét egy barna szemű, kék gúnyás emberrel, aki lehet nem is Fűveni, sőt még az is előfordulhat, hogy egyszerűen egy délibáb délután.
-Éhes vagyok. vallót színt a fickó, kicsit csorgó nyáladzása, valahogy nem emberinek tűnt, így a hős akinek nevét még mindig a feledés homálya rejti, óvatosan, de tényleg óvatosan kardját maga mellé húzta.
-Akkor egyél. felelt rafináltan a falatozó férfi, még mindig nem akarva, jó húsos szalonnájából, paradicsomkréméből és pálinkájából a tudálékosnak tetsző fazonnak adni.
-De nincs mit. közölte ironikus mosollyal az idegen, és valami oknál fogva, egy hatalmasat ásított.
Na több se kellet a hősnek, gyorsan befejezve étkezését, villámgyorsan összecsomagolt és kardját immár a kezébe tartva, felállva ott hagyta a tűznél ücsörgő idegent, jól tudván, ha egy idegen, idegen, még az is megeshet, ami még soha, de megeshet... -Szóval előfordulhat, hogy a tudálékos pasi mellkasából előmászik egy ízé, és az még éhesebb lesz.
-Hé, barátom, most hová mész? kiáltott az idegen, ám a hős nem válaszolva szaladni kezdett és imádkozott, hogy ez az idegen, ne legyen az a bizonyos idegen...   

Bölcs Remete

 Sok világ létezik, a sokakban van egy közös, és pedig a rengeteg ünnep! Nos ez a trend alul, még Fűven kontinense sem volt mentes, oly annyira, hogy egy pap egyszer azt gondolta összeírja az ünnepségeket színük szerint.
 Ez a grandiózus terv attól függetlenül, hogy zseniálisnak ígérkezett valami apró oknál fogva sosem valósulhatott meg! Ám mert Fűven istenei és munkatársaik toleráns lényeknek számítottak, sosem állítottak szobrot a zseniális papnak, akit egyszerűen Dob atyának is neveztek, igaz, hogy miért éppen Dob, még az istenek sem nagyon tudták.
 A lényeg az, hogy MÁSODIK SZÓDAVÍZ ünnepén, valahol Délen egy bölcs, magányos remete, akit BÖLCS REMETÉNEK hívtak, arra az elhatározásra jutott, hogy bár ő nem írja össze a rengeteg ünnepnapot, még ABC sorrendbe sem, egybe azért biztos volt, ha írna egy regényt egy részeges matrózról aki körtepálinkát vedelve énekel, talán híressé lehetne e hősöktől felettébb túlzsúfolt világba.
 Ám volt egy gond, mert ugye van a terv, az ötlet és ott van a kivitelezés. Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy önmagába a remete elképzelése még Dob atya egykori elképzelését is túlszárnyalná, de hát meg is kellene valósítani. S mert a Bölcs Remete valóba bölcs volt, hiszen évente százezren látogatták meg, kérdésekkel gyötörvén, el kellet tűnődnie, hogy vajon ötlete bal vagy kevésbé bal irányba sodorhassa a földrész történelmét.
 Dilemma, és mint ilyen, oly problémákat rejthetett, mint az egerek kihalásának titkos igazsága, vagy a pumakutya énekének mentális rezonanciája. Szóval könnyű egy döntés hozni és még megalkotni sem oly nehéz, mint egy vízi-csónak  motorjának súlya a bal kézen. így a remete messze nem kapkodta el az ötletét, oly annyira, hogy egy habos tortával megtöltött hordóba töprengve eldöntötte, hogy egyenlőre nem döntve semmiről, nem tesz olyat, ami miatt amolyan dolgok is történhetnének...

 " Dől belőlem a cefre szaga, a tenger hullámzik, mint az agyam,
de nem kell nekem, bor vagy pezsgő, körtepálinka, az a nyerő!
Lehányhatom a fél világot, ha iszok, hát azt sem bánom,
de ha még is megbánnám ezt, iszok gyorsan, hogy baj ne legyen"

  / részlet a Bölcs Remete regényének egy klasszikussá vált nótájából. /    

VARÁZSBOT

Sok dolog van Fűven világában amit az egyszerű emberek nem érthetnek meg, ha egy másik dimenzióból érkeznek, vagy éppen érkeznének. így egy ősi kódexbe leírt információk helyet, egy apró, de tanulságos történettel ábrázoljuk az ufók számára is, azt, hogy miért is járnak a varázslók, embermagas körte, kőris, szilva vagy vadgesztenye bottal, botra támaszkodva. Persze vannak kik acél rudal villognak, sőt előfordult már a históriák szerint... de mindegy is, jöjjön a történet:

 A varázsló, név szerint Zutt'Brali Li, nem volt öreg, de fiatal sem, sőt egyszerűen kortalannak sem igen lehetett őt mondani, de hát mivel varázsló volt, nem várható csak úgy egy csodapasi. De nem is ez a lényeg, hiszen a csodapasik az erdőkbe élnek, a varázstudók pedig bár hol előfordulhatnak, mert ugye bűbájra mindenütt szükség lehet.

 Egyszer egy papagájárus, és nem az akire, most sokan gondolnak, szóval ez egy másik árus, annyira bajba volt, hogy varázslóra volt szüksége, oly annyira, hogy nagyon! -Hát a varázslók közül az egyik éppen arra járva, csokoládét adott az árusnak és annyit mondott: " Biratin Ubere zumm " s a következő ötven másodpercbe az összes papagáj birkává változva a döbbent árusra támadtak...
 Persze Zutt'Brali nem szokott csak úgy beleavatkozni a halandók dolgába, sőt senki dolgába sem, ez nála elvi meggyőződés volt. Olyan, mint a krokodilnál  a vegetarianizmus. -Igaz egyszer előfordul, hogy egy eltévedt farkast útbaigazított az öregasszony háza irányába, de az csak szívesség volt.
 Szóval Zutt, szelte határozottan bizonytalan lépteivel a kikövezett erdei utat, úgy bal irányt célozva meg, mikor egy konok hapsi ugrott elé egy odvas fa takarásából.
-Pénzt vagy életet! kiáltotta a kicsit sápatag, kicsit kövér és talán kicsit kancsal fickó, leginkább egy szimpla kancsal macskához hasonlítva, hangja viszont semmihez nem volt hasonlítható.
-Na de ilyet. Ámuldozott a mágia nagy-nagy ismerője, egyáltalán nem értvén, hogy ez a hülye, hogy nem veszi észre, hogy tipikus sárga varázsköpenyt, széria süveget és egy ilyen-olyan varázsbotra támaszkodva, hivatásos varázsló külsővel, mentességet élvez az útonállókkal szemben.
 A papíron töprengett, az igazoló cédulán, ami a nagymestertől kap, minden felszabadult varázsló, ezzel tudatván ha szükséges, hogy nem szimpla illuzionista, sőt még nem is kókler, hanem igazi varázstudó.
-Kell a papíros? tudakolta Zutt, egy utolsó reményként a géppisztolyos férfit méregette, akinek vörös nadrágja egyáltalán nem illet az erdő zöldjéhez, az ég kékjéhez és a pólója virágmintáihoz. Ám ez egy sokadik dolog lehetett, mert a Bob Kastor nevű bandita tűzet nyitott a varázslóra.
-Jaj!!! kapaszkodott botjába a varázsló, csípős paprika illatát érezve egy messzi-messzi helyről. A golyók repültek és kicsi fájdalom keretében átszáguldottak a nagy hatalmú férfi testén, gallyat, zöldet, tövet és még deszkákat is ripityára tépve. De Zutt aki botjára támaszkodott nem eset el, nem botlott meg, és még nem is igen fájtak az azonnal begyógyuló sérülések, mert ugye köztudott golyó nem fogja a varázslókat, és még a kard is csak szerdán.
 Tehát kifogyott a tár és a varázsló állt, a bandita is állt és a nap is a helyén lógott óriás, vörös kerék formájában.
-Te ki vagy?! hüledezett Bob, egy szomjazó csiga módjára a fegyverére és a halhatatlanra bámulva, ide és oda, mint ha csak tényleg egy csiga volna.
-Zutt'Brali, és tud, csak egy maradhat! zengte a varázsló és kimondta az egyik kimondhatatlan igéjét, amit csak úgy ő maga talált ki, kb két hete, vagy négy...

TEHÁT MINT AZ ELEJÉN JELEZVE VOLT, ÍME A TITOK, MIÉRT IS HORDANAK A VARÁZSLÓK BAZI NAGY BOTOT MAGUKKAL. MINT LÁTNI LEHETETT A FENTI LEÍRÁSBÓL, NEM TŰZLABDÁT LÖVELLNEK VELE, ÉS NEM IS LEBEGTETIK, CSAK EGYSZERŰEN TÁMASZKODNAK RÁ.

     

Egy Egyszerű Ember

Békés vendégház egy falu határában

 A nagy dolgok olyanok, mint a ZAROKA madár, felemás. Tehát inkább jobb ha a kicsikre összpontosítunk, állítólag abból még lehet még kisebb. Persze Fűven kontinensén a dolgok gyakran így és esetleg úgy is történnek, mint például mikor egy hős Zaroka madarat fogott hálóval és gondolkodás nélkül zsír nélkül, gumós krumpli híján natúrba kisütötte. A dolog pikantériája, hogy az elfogyasztott madár csőréből remek pálinkát erjesztett, úgy mond gyors érlelési technológiával.
 De az igazi lényeg, most nem a hősök bemutatása, nem is a mesék leírása, sőt még állítólag a halakról sem igen lesz sok szó. A mondanók az egyszerű emberek bemutatásának kísérlete...

-Csak Bobnak hívták és nem volt asztalos. Persze az emberek zöme soha sem lesz asztalos. Így hát Bob építészmérnök lett volna, de egy véletlen katasztrófa folytán, földrengés megérző jövendölőként kereste kenyerét kicsiny kis falucskájába. Igaz, Fűvenen nem divat a földrengés, ennek geológiai és ökológiai okai is vannak, de ez a jó negyvenes szakállas férfit nem érdekelte, mi több az egész falu teljes mellszéllességgel ragaszkodott Bob foglalkozásához, a környéket ugyanis elővigyázatos népek lakták, és ugye könyvekből olvastak már nukleáris világégésről, napkitörésről, zebra támadásokról, sőt egyszer még egy kenguru szerű állatról is.
 Itt ugyan tudni illik Fűven földjén nincs kenguru, de azért ki tudja... szóval Bob egy egyszerű ember, akinek az istenek olyan képességet ajándékoztak, mely által megérzi a nemlétező földmozgásokat, és ezt a lakosság értékelte is, hiszen hivatalos fizetést kapott a terület urától, a pap-bárótól.
 Persze most okkal vagy okozattal felmerülhet az a gondolat, éhező cápák viadalaként, hogy Bob lehet, nem egy hétköznapi ember, nem mindennapi adottságokkal. De hát az ilyen megközelítés annyira nem Fűveni, annyira nem logikus, hogy ezzel foglalkozni, még a látnokok sem foglalkoznának, pláne ingyen és reklámadó nélkül.
 Tehát Bob egy átlagos ember egy átlagos kontinensen, melynek testvérkontinense egy másik dimenzióba kering és a találgatások szerint Európa néven ismerik. S ha már Európa, egy Fűveni följegyzés szerint, ott léteznek olyan teljesen, valóba fölösleges eltartottak, mint a politikus nevű mesterséget űző, ördögűzők, vagy az egy másik?
 De Európa egy másik történet, és még Bob szerint is, vagy létezik vagy nem, míg Fűven tagadhatatlanul létezik, hisz Bob is mindennap bemegy hivatalába, a faluháza árnyékába megbúvó szerény irodájába és koncentrál, hogy lesz e földrengés vagy nem lesz e földrengés. S a napnak végét jóval megelőzve leadja jelentését, majd benéz a RÉSZEG MEDVE nevű kocsmába és elbeszélget a bányából megtérő térítőkkel és az őket követő vájárokkal.
 S itt visszatérve az eredethez, íme egy egyszerű, hétköznapi ember életének csöppnyi töredéke, láthatón felettébb kacifántos és felelősségteljes, és ez még nem is egy szombati nap volt. Bár tény, Fűvenen a szombat messze nem olyan népszerű, mert a kis boltok ilyenkor bezártak. -Szóval idővel eltörölték a szombaton földrész szerte és csak sumákba létezik itt-ott titkos kultuszok takarásában...    

Fűveni Mese

Fűven egy csodás kontinens és csodás meséi is vannak, melyeket bárdok, trubadúrok és szakképzet mesemondók adnak elő a tavernák teraszaink, a kocsmák füstös mélységeibe és a fogadok erre kijelölt porondjain. Fűven nem a kamuzás világa, itt a mese jelentéssel bír, a gyerkőcök, huligánok és vámpírok mind-mind ebből tanulják meg az élet gondjait, olykor osztóit. S még egy lényeg, Fűven földjén nem ismeri azt az értelmezhetetlen szöveget, hogy " hol volt, hol nem volt" mert ez annyira zavaros, hogy szinte már közhasznú munkára ítélik aki ilyen mondatokkal tetszeleg.

 -Szóval először is, ott volt a döglött patkány, arcán halovány derű, ez sokak szemében rosszallást ébresztett, ám a fürge üregi mókusba nem. Már csak azért sem, mert mikor utoljára hallgatott egy bárdot, nem Edward, a királyi versmondót, ijesztő felismerést tett, ugyanis rájött, ha most a patkány beszélni tudna, nyilván a vacsorájáról hebegnek, melyben patkányméreg volt keverve. S hogy jön ehhez a bárd ének, úgy hogy a király sokáig méregette, míg valami oknál fogva egy szálka szaladt a nótázó férfi torkába, és tán meg is fulladt, egy palotaőr legalábbis így mondta. Na nem a mókusnak, csak egy haverjának, nem a mókus haverjának, az őr a saját ivócimborájának mondta. -S hogy ennek van e tanulsága, esetleg rejtett enigmája, arra a nyúl nem tudott választ adni, az a nyúl mely egy dombon ülve a dinnyeföldekről mélázgatott.
 De hogy miként került az üregi mókus történetébe a dinnye meg a nyúl, az legyen egy másik történet, mert ennek már meg született a mondandója, ami egyszerűen arról szól, hogy bár a mókus intelligens állat és a döglött patkány, nem a vacsorán mosolyog, egy biztos, az élet soha nem áll meg és legyen ember, patkány vagy ló a történetekbe, tudni kell, az idő telik, miként vödörbe a csokiturmix és az előző eseményeket elnyeli a homály, hisz mindig új történetek születnek. 

A Hadúr

 -Csapataink megállíthatatlanul vonulnak hátrafelé! Nincs az a megátalkodott ellenséges horda, mely megrekesztené hátrálásunk! Sorra adjuk fel a városokat és rendületlenül hátrál hadseregünk, nincs az a fondorlat, vagy ellenséges taktika, mely megtörné soraink! itt némi csend támadt, a rádió elhallgatott és Maxi Trón a hadvezér elégedetten dőlt hátra karosszékében, bal kezében sörösüveg, immár félig kiürítve.
 Lassan pisilnie kellet, ám Fűven leghatalmasabb hadúra erőt véve magán, igenis ellentmondva a kényszernek, tovább ült székében és a régi hősökre gondolt: Heper, John, Poo és ki tudja hány név rejtőzik a legendáriumba. -Rájuk gondolt, mert úgy gondolta a kontinenset megrohamozó mutáns ízék ellen, egy mód lenne diadalt aratni, a régi nagyok előkerülnének. Mert Trón tisztába volt azzal az aprósággal, hogy egy telefonérme még nem csodaszer és a balzsam is csak egy ehető valami. De azt sem felejthette, hogy a hősök halhatatlanok, és bár az írások szerint egy időgombával előre léptek a múltba, részt kívánva venni egy gigászi csatába, azt azért nem értette, miért nem tértek még vissza, hiszen talán ezer, ha nem millió esztendő is eltelt távozásuk pillanatától.
 Ám mint furcsaságok garmadája a rádió ismét folytatta előre begyakorolt monológját, csak, hogy erőt adjon a frontokon harcoló százezreknek. Persze a hadúr jól tudta, hogy Heper és mitikus szuper kalapácsa ezerszer jobban növelné a morált, mint a propaganda minisztérium félig üres, részben teli szólamai.
-Pisilnie kellet! Harcos volt és legyőzhetetlen, a sörösüveg baljába, fején pipitollas sisakjába délcegen ült a nagyúr, és a szövegre nem is figyelve, minden erejével arra összpontosított, hogy meg ne induljon a vizelete.
-Komisz helyzet volt, komisz mint a sült páva amely félig nyersen még a kacsatáncról beszélget, csak úgy üresen, magába, egy hatalmas lavórba rotyogva. Igaz ez Fűven, itt sok dolog történhet égen és földön, meg aztán a pokolban is. De most Maxi Trón egy fontosabb problémával szembesült. Nem állt fel, nem hívta testőrségét és az erő is elfogyva megindult a vizelete, félreérthetetlenül tudatva a hadvezérrel, hogy a gatyája pisisé válva, szervezete boldogan megkönnyebbült.
-Átkozottak! morogta a férfi és a rádiónak hajította a sörösüvegét. A berendezés recsegett egyet, majd szó szerint elhallgatott. Az üveg százfelé tört, a sör szertespriccelt és a zajra egy komornyik kukkantott be.
-Szólítót uram? firtatta az arrogáns nyugdíjas, ám valamit megsejtve inkább visszahúzva a fejét, magára hagyva a híres hadúrt, aki érthetetlenül pillantott átnedvesedett nadrágjára, jól tudva, holnap egy újabb erőteljes visszavonulást kell levezényelnie, megóvva az összevont Fűveni haderőt a esetleges diadaltól. Mert egy keleti mondás szerint " Nincs diadal hősök nélkül" s mivel nem voltak hősök már jó ideje a földrészen, ésszerűbb a taktikai menekülés, mint egy hősök nélküli győzelem...

 " Délben csatát nyerni majdnem egy vereség!"
                                                                          ( A Névtelen Hős )

 " Homokba patakot vezetni felér egy győzelemmel, az álmok tekintetében, ám az istenek csak nevetnének, mint a vicces manók ha megcsiklandozzák a fülüket."

                                                            ( A Névtelen Bölcs Fia )
     

A Kígyós Story

 Egy valamirevaló hős, minden pillanatba hős! ezt egy bölcs látnok állította egy fenyőfa kivágása közepette.
 Ám a valóság még Fűven világában is más, ahogy mondanák a manók, " Sok kacsa és a több kacsa között nincs különbség, viszont a tea és a sós víz között ki tudja? " e régi manó szállóigéből is jól látszik, hogy sok dolog nem úgy látszik, mint ahogy nézzük.
 Ez persze  már mocskosul bonyolultnak bizonyult, és John az egyik hős a sok közül, aki még a kvantumegyenleteket is óvatosan fogadta, nem akart nagy dolgokról töprengeni, és nem azért mert egy óriáskígyó pislogott rá, de még az a haramia sem riasztotta meg aki a kígyó mögül kacsingatott, bár ez a kacsintós dolog gyanakvást ébreszthetett volna...
 Szóval a hős öltönyét megigazítva, nem kívánt elmélkedni és a repedezett, kátyúktól terhes útra tekintve egy fémérmét pillantott meg.
 Lehajolt és kérés nélkül felvette és kinevezve szerencsepénznek az amúgy valóba szerencseérmét és bal zsebébe helyezve, immár a kígyóra koncentrált.
 A dög, hipnózissal próbálkozott, és ráadást volt vagy tizenkét méter hosszú, csúnya keki színbe tündökölve az alkony aranyfényű csillogásába. Szenzációs volt, és Johnnak Bella jutott az eszébe, bár tulajdonképpen azt sem tudta ki az a Bella, de ez most nem is számított, mert a kígyó belátva a hipnózis nem segít, a hős felé lendült.
 A kalandor nem ugrott félre és még egy kést sem rántva elő, igaz ez utóbbi nem is volt tulajdonába, helyette egy iszonyatos bal horoggal azonnal letaglózta a csúszómászót.
 A jószág nyekkent és egy mangrove gyökérre  tekeredve, nyilván elájult.
-Jaj! kiáltott a haramia és a fene tudja honnan szerzett kardját messzire hajítva, nagy sebességgel rohanni kezdet, egészen egy nemlétező kút ásító mélységéig, ugyanis ott a gödörbe eset.
-Jaj bizony. sóhajtott a hős és békésen folytatta útját, nagyon remélve, hogy az est beállta előtt még eléri a ROZZANT BÉKA nevű fogadót, melynek kurta tornyai már meg-meg csillantak a déli napsütésben.  

A Fogoly

Ott tart a világ, ahol jár, ám a történetbe bekapcsolódva az idegenek, egy valamit követőn az összes legendás fickó, más néven hős az idegenek fogságába eset. S hogy az eső mellett más is essék, az embereket a kontinensen felváltották a TEVEEMBEREK és ha e zűrzavar még nem lenne elég, a hősök hírükhöz méltón sorra elszöktek, kijátszva az idegenek éberségét...
 Ám akadt egy hős aki nem szökdösött, Poo a tűzvarázsló ugyanis egy hokedlin üldögélve, egy furcsa isteni fordulat által, nem került az űrlények rabságába.
 Persze a hokedli balra volt található egy kietlen ház kietlen konyhájába, talán legtávolabb az olajmelegítőtől. A mágus, barnás-sárga esőkabátba burkolózva egy sportújságot, egy régi sportújságot nézegetett, csak arra tudva gondolni, vajon őt miért nem rabolták el az idegenek, s talán még azon, hogy pontosan hol a francba van az a ház ahol éppen újságot olvasva várja a csodát...
 Na igen, a csoda olyan fajta, mint a töltött galóca, finom de keserű. S bár Poo jól tudta, hogy négy meg öt az lehet hét is, azért azt igenis sejteni szerette volna, miért nem tud kimenni a házból(?)
-Nehéz kérdés volt, egyszer a varázsló egy kacsát idézve megpróbálta kijátszani az ajtózárat, ám az mogorva tárgy, nevéhez méltón zár volt és zárva is maradt, még vasárnap is.
 Szóval a helyzet tragikomikuma, hogy Poo fogoly volt, még ha nem is az idegenek akaratából és mert a kacsatrükk nem vált be, kénytelen volt megenni a jószágot. -Nyilván más nem ezt tette volna, ám a borotválatlan férfi mágus volt, hatalmas mágus.
 S ha már  mágus, itt illik megjegyezni, hogy a sült kacsa édesköménnyel, törtkrumplival pazarra sikerült és a férfi több napig lakmározott a finom szárnyasból.
 Eldobta! már mint az újságot. Poo felállva egy viccen kezdett gondolkodni és azon, ha fogoly akkor talán nem ártana neki is megszökni, mert mindegy, hogy idegen vagy Marslakó esetleg ufólény a fogva tartója, a tény nem változik, tulajdonképpen ő egy fogoly!   

Kavarodás

 Heper nagyherceg, aki jól tudta, jön az üstökös és még valami gamma sugár is a planétát célozta meg, legalábbis egy vándor látnók állítása szerint, tisztába volt, ha el is jut Boldogovics völgybe ahol nagy a biztonság, és még valami VIFI-kutya is ott csámborog, a történet persze ettől még nem oldódik meg.
 Nem oldódik meg, már csak azért sem, mert Heper nem túl sok lépésnyire a völgytől, eltöprengett azon, hogy a só és a cukor keveréke, miért is egészséges. Ám ez mellet, azt sem felejtette, hogy ha csak azok maradnak életbe a világvége után akik a völgybe meghúzzák magukat, mint kölyökmackó a jégszekrénybe, bizony könnyen kihallhat Fűven.
 Szóval nehéz gondolatok voltak, nehezek, mint a nitrogén, de ekkor egy kő hullott alá, pont a hős portól koszos csizmája, bal csizmája el.
-Nocsak. vonta fel szemöldökét a legendás fickó és lehajolva kezébe vette a sárga színű kavicsot, nem Duna-kavicsot.
 A kő akár hétköznapinak is tűnhetett volna, mert még a sárga szín sem extra, de a rúnaírásba rávésett szöveg már érdekesnek mutatkozott.
 Érdekes volt, már csak azért is, mert az írás arról tájékoztatta a nagyherceget, hogy a hősök sorra szöknek meg a gonosz idegenek fogságából és talán ezért, talán nem ezért, de az üstökös pályát módosított és még az a gamma ízé is inkább elkanyarodott.
 Döbbenetes volt az kétségtelen, és igazából felettébb bosszantó is Heper szemszögéből nézve, hiszen így teljesen fölöslegesen bandukolt napokat, heteket, tán még éveket is a biztonságos Boldogovics völgy felé... de még a sok furfangos kérdés mellett, melyek sorra bukkantak fel a hős elméjébe, egy végképp nem engedte nyugodni.
-Vajon ki dobta le a követ??? a kérdés jogos volt, de válasz egyszerű, a kődobáló manó.