Igaz, kerülhetett volna, vezetett több ösvény is Rizikó városa felé, ám milyen dolog lenne az, hogy a kontinens szerte ismert legendás férfiú, meghátrál egy őzlábgomba tekintetű ember elől. Ez természetesen olyan furcsa lenne, mint egy álomkóros kolibri az étkezőasztalon télvíz idején. Így hát Hepernek nem volt sok választása, óvatosan leakasztotta híres-hírhedt harci-kalapácsát és a bajuszos útonállóhoz intézte volna szavait, ha az valami rafinált oknál fogva meg nem előzi, de megelőzte.
-Pénzt vagy életet! nyomta a szokásos rizsát a fickó, olajzöld gumicsizmájában kimondottan elrettentő példának tűnve.
-Mi van? firtatta a hős, egyáltalán nem riadva meg a közeli búzamezőn békésen ácsorgó madárijesztőtől, sőt, igazából még a madarak se aggodalmaskodtak, tehát nyugodtan mehetett a rabló és áldozat közötti csevegés.
-Mondom ide a kincseidet!!! erősködött a haramia, nyilván azon töprengve, honnan tűnhet neki ismerősnek, ez a lovagi öltözékben, még is gyalog mászkáló fickó. Próbálkozott, az agya úgy csattogott, mint egy atomerőmű műszaki hiba kellős közepén, tán még sugárzott is némiképpen, ám annyi esze még sem volt, hogy megnézze a zsebébe lapuló pénzérméket, mert ha tette volna e fáradságot, ráeszmélhetett volna, hogy aki vele szembe magasodott, nem más volt mint a környék ura és zárójelbe kontinens szerte is közkedvelt hős, Heper nagyherceg.
-Heper a tőle tíz és fél lépésnyire feszítő gazembert méregette, készült mielőbb elküldje a bal fenékbe, mivel nem kívánt sokat beszélgetni, végtére is, nem is ismerte ezt az amatőr útonállót, és közös témájuk is kevés mutatkozott. Meg aztán el kell ismerni, a hősnek dolga volt Rizikó felettébb hírhedt városába, egy a csatornákba gonoszkodó, zombi-tehenet kellenék móresre tanítania, de ugye az ember egyszerre két helyen, nem igazán tud jelenleni, három helyen, meg már egyenesen lehetetlennek számított. Már csak azért is, mert egy tudós, vagy kétszáz esztendeje, megpróbálkozott ezzel a mutatvánnyal, három felé darabolta önmagát és megkísérelt három különböző helyre eljutni, hát sajnos lábak nélkül ez nem jött össze neki. Szóval ezen prominens kísérlettől számítva, mindenki tudja egész Fűven szerte, hogy három helyen egy időben, nem lehet lenni, még enni sem.
-Mi lesz má, no! törte az eszmefuttatást a türelmetlen bandita, akit gyerekkorában Bandikának is neveztek, na meg büdös kölyöknek, rohant almának és babgulyásnak is.
-Nyugi már haver, már is meg akarsz halni!? csodálkozott a hős, igazából sosem értette, hogy a gonosznak miért jó, mielőbb a túlvilágra kerülni, de ez volt, meg az égen békésen szárnyaló papírsárkány.
-Te halsz meg! ordította el magát a figura, és kardját az ég felé emelve a békésen várakozó nagyherceg felé lendült. Heper ezt már nem vehette félvállról, így fegyverével hárítva a csorba élű kard csapását, egy elegáns rúgással bokán taszította Bandikát. -A rabló feljajdult, a penge kifordult kezéből és hányingerrel küzdve a földre rogyott, szinte fel sem fogván, mi is történt vele. Ám ezzel nem volt gondja, mert miközben a bokája kínzón fájt, a kalapács lesújtott a útonálló karórájára. -Újabb fájdalom, és a üveg és egyéb darabok szétrepülése, az ócska óra, nem tudott dacolni a harci kalapáccsal, és megadta magát. -Viszont Bandika még nem, igaz, hogy már a karja is sajgott, és már a fülében felcsendült a Madagaszkári nemzeti himnusz, ő akkor is tovább harcolt. -.Ficánkolt, jajgatott, sőt még átkozódott is, miközben kis híján majdnem saját kardjába dőlt a nagy felhajtás közepette, míg végül, egy hatalmas kókuszdió véletlenül fejbe nem találja.
De mert fejbe találta, úgy hogy még kókuszfa se nagyon volt a közelbe, a gengszter elhallgatott mert eszméletét vesztette, és így csend borult az imént még lármás országútra.
-Ennyi! fintorgott a legendás hős, és már nem volt mit tenni, elrakta fegyverét és tovább folytatta útját Rizikó város felé...
