John Egyik Utazása.

s balra ott a kukoricatábla, jobbra az útpadka.

A nagy problémák mindig akkor kezdődnek, mikor eljön az idejük, és ezzel John nagyon is tisztába volt, sőt feltételezte, Fűven összes hőse számára nyilvánvaló ezen egyetemes tény. Ám itt a legendás kalandozó nem állt meg a töprengéstengerébe és tovább tépve az istenek idegeit abban is biztos volt, ha ő nem John lenne, hanem Bob vagy ne adják a sötét vizet öklendező istenek Sanaka, esetleg natúran Farkas, akkor neki nem adatott volna meg a legendává válás megtisztelő titulusa.
 S ahogy a hős megtorpant egy aranyérmét pillantva meg az országút repedezett kövezetén, nem kételkedett abban sem, hogy a többi legendás bajnoknak is hasonló gondolatok, legalább egyszer felmerültek egy-egy méla töprengés közepette, békésen tökmagot rágcsálva.
 De persze John, aki Észak felé ballagott, vélvén közeleg a tél, zavartalan mozdulattal lehajolt és magához vette a magányos pénzérmét. Tudta meg kell tennie, hiszen ki tudja miféle szerzetek keverednek erre, és ugye jobb ha jók oldalán van az erő. Itt azért illik megjegyezni, hogy a hősök mikor csak úgy találnak aranyat, ezüstöt és villanyborotvát, bizony nem öncélú módon használják fel. Ó nem, a hősök nyitottak egy becsület kasszát, úgy kb régen, és az oda kerülő talált tárgyak a Fűveni őslénypark alapot erősíti, hogy egyszer talán egy varázsló lesz olyan nagy hatalmú, hogy a szurokba ragadt csótány DNS-ből kinyert ízé segítségével feltámasztják a kihalt Dinoszauruszokat, akik köztudottan okos, békés és más dimenziókból származó embereket ettek, ami eleve kizárta, hogy veszélyt jelentenének Fűven derék lakosaira.
 Hát itt tartott John a déli napsütésbe, jól látva, hogy balra egy nagy kukoricatábla terült el, és vagy két gyerek is kószált a már derékig élő tengeri erdőbe. Persze jobbra nézvén egy birkanyájat is láthatott volna és egy fuvolázó kis legényt, akit egy öreg néni egy vastag husánggal kívánt leütni.
 Ám mert John nem nézett jobbra, hanem erszényébe süllyesztve a talált érmét, folytatta útját Észak kies világa felé, még mindig nem felejtve, hogy hamarost eljön a tél, egy régi ballada pár sora jutott eszébe.

" Derék a harcos ki szeli az utat,
derék a legény ki kéri a vajat.
A vajban a baj, só nélkül jaj(!)
-De csend, valaki van a kútba"

-A kalandozó aki még mindig Délt szemelte ki, hogy ott tesz majd rendet, mert állítólag van ott egy kastély, na jó lehet akadna többi, de bizony ott van az a bizonyos kastély és a helybeliek szerint, ezt John egy újságba olvasta, nagyon rettegnek, mert él ott egy Rettenhetetlen lény! -Nos a hős e szemtelen, terrorizáló jószágot kívánta megregulázni, mert az nyilvánvalónak tűnt, hogy ha ennyire félnek a kastélyba rejtőző lénytől, akkor az veszélyes, oly annyira, hogy John még azt sem zárta ki, hogy egy féregjáraton csöppent Fűven világába e szörnyűen Rettenhetetlen jószág.
 Igaz, a férfi azt is tudta, mikor elér a szörny által rettegésbe tartott területre, a Rettenhetetlen hamarost rettegő nevet fogja viselni, végül is pár hónap és ott lesz...