FEKETE RIBIZLI TÖRTÉNETE

Egyszer elveszett egy tutaj, oly annyira eltűnt, hogy a kontinens összes szerencsevadásza, hőse, mi több nője sem igen bukkant a Bukott-Tenger amúgy csendes vizein, nyom nélkül eltűnt bárkára. Bár el kell ismerni, nyomot felettébb nehézkes találni a széltől szinte mindig ringatózó tengeren, de ugye semmi nem lehetetlen.
 -A nyomkövetés persze az, már csak azért is, mert a nyomolvasókról köztudott volt, nem tudnak úszni, úgy nagy általánosságba. De mert Fűven egy olyan kontinens ahol a királyok, vadászok és még a vámpírok sem igen szeretik a rejtélyeket, a tudósok úgy határoztak kiagyalják az elveszett tutaj történését, már csak azért is, mert néhány jó szándékú uralkodó, nem kevés jutalmat is beígért annak az embernek aki megleli vagy megfejti a FEKETE RIBIZLI, mert hogy ez volt a hajó neve, szóval a FEKETE RIBIZLI titokzatos történetét.

A történet kezdődhetett volna a föld alatt is, ám még sem ott kezdődött, már csak azért sem, mert egy a tengerekre tervezett hajóról volt szó, amelynek kapitánya a derék Raymon Berndorfer, vagy ilyesmi nevű vén tengeri medve volt. A kapitányról illik tudni, hogy hét nyelven beszélt és ismerte a biometanolt, a kvantum fizikát és még az ABC-vel is nagyjából tisztába volt, ami rávilágított, hogy a tulajdonos egy ráteremt férfit választott a FEKETE RIBIZLI parancsnokának. De hiába a kiváló vezetés és a remek matrózok, ha a hajó BENDŐK URÁNAK NAPJÁN kifutva Vikon kikötőjéből, úgy eltűnt két napra rá, mint valahol máshol a frigyláda.
 -Itt aztán jöhettek a találgatások, mi több, mikor a tutaj nem érkezett meg a célállomására és még a kutatóhajók sem igen lelték, merre tekereghet, lassan mindenki kezdett aggódni. S ugye az aggódás éhséget szül, a szülés meg olykor fájdalmas, tehát a helyzet úgy állt, hogy mindenképpen ki kellet találni valamit. -Na ki is találtak, s mily érdekes, már is az előzményekből át is ugorhattunk a jelenbe, ugyanis a hajót immár meg kellet találni, vagy ki kellet fundálni, mi a fene ette meg, egy viszonylag viharszegény beltengeren. -S hát a tudósok nem nyugodva, a jutalomról messze nem mondva le imígy-amúgy agyaltak, míg végül egy vén-öreg bölcsnek világosság gyulladt az elméjébe, és ünnepélyes körülmények között kijelentette, bejelentette, mi több még fel is jelentette, hogy a FEKETE RIBIZLIT csak is a FENE EHETTE MEG!

 Ez a kijelentés oly annyira világos volt, hogy még fáklya sem szükségeltetett a megértéséhez, és úgy a tengerészek, mint mindenki más is hamar belátták, az öreg nem beszélhetett bolondságot, hiszen vén is volt, tudós is volt és ami igazán sokat nyomott a latba, még szakálla is jócskán akadt.
 E nagy megvilágosodást követőn, természetesen a tudós megkapta jutalmát, vele a sok arany láttán egy könnyed infarktust és a hajósok is levonván a konzekvenciát, immár nem csak a vihartól, zátonytól, hableánytól, de még a FENÉTŐL is óvakodtak mikor kimerészkedtek a nyílt tengerre.   

Egyszerű Történet

" Nem attól csörög a haraszt, mert mozog! "

                                                 ( Ismeretlen szerző )

 Döbbenetesnek tűnt, de Fűven világán a karácsony még mindig nem létezett, és egyes, mi több kettes tudósok is a ként vélekednek, ami jó volt eddig, jó lesz ezután is. S mivel nincs karácsony, a hősöknek sem járt az extra szünet. -Persze Heper, a híresebb ünnepek alkalmakor sem tétlenkedett, ha egy mezítlábas idegen arra kérte segítsen, mert egy grizzlyt megettek a kóbor zombik, hát ő ment és segített.
 -Az is igaz, hogy most ki kell jelenteni, nem egy medve ügye vezérelte a nagyherceget egy kacifántos kalandra. Ugyanis a  dolog igen csúnyán kezdődött és az az igazság, még a végét senki sem láthatja, már csak azért sem, mert a Heper  által üldözött rémember, egy éjközépkor elhangzó cukor kiáltásra megjelenő félig örült és félig nagyon rút lény, a Függönyök Erdejébe menekült. A Függönye erdőről meg aztán mindenki tudta, aki oda bemerészkedik még a vészmadarak szemei előtt is láthatatlan marad. -Igaz ez nem rémítette meg a hőst, a nagyúr ugyanis a félelmetes erdő láttán sem torpant meg és így  folyamatosan nyomába volt a gonosz teremtményének, aki már zihálva szedve a levegőt, igyekezett egérutat nyerni, ez eddig nem sok sikerrel.

 A rém egy odvas fának támaszkodott és azon morfondírozott, miért is jelent meg, mikor az a két alkoholista fiatal kimondta a a hívás igéjét. Persze szólították, de köztudott, alkoholistáknak még a dzsinnek is csak ritkán jelennek meg. -Ő hibázott, megjelent és felfalta a flúgosok kérésére a közeli falu összes  tormáját. Ebből még nem is lett volna olyan nagy baj, ha az egyik tormaföld, nem a Csendes Ebéd csak Reggel Istenének a papjának tulajdonát képezte volna, de azt képezte, és az atya a közelbe vendégeskedő Heperhez a Fűven szerte ismert kalandorhoz fordult segítségül, aki, mint a jelek is mutatják, elvállalva az ügyet, rendületlenül a nyomába kajtatott.
 Harcolhatott volna, elvégre olyan démon szerű valami volt, de nem igen látta értelmét, hisz ki az a balga aki nyílt harcba kiállna a legendás kalandozóval. -Na itt tartott a gondolataiba a hálóinget és egy bakancsot viselő rémlény, mikor a közeli csipkebokor irányából határozott léptek törték az erdő utálatosan csendes némaságát.

   " A bajban csak az kerülhet aki mozog, de aki bajba kerül, az jobb ha felköti mind a két gatyáját, mert a baj sosem jár egyedül"

                                                ( Régi Népi Bölcsesség )

  Heper már látta a fának támaszkodó, egyáltalán nem túl szép lényt, aki nyilván azon agyalhatott, hogy most aztán mi fog történni. A hős persze tudta, nyakon vágja a kísértést és kártérítést követel, elvégre egy erősödő kontinensen, ahol a naptár szerint a Lázadás Éve lesz, ez a minimum.
-Hé te csúnyaság látlak, lépj ki a fa mögül! szólott a hős, egy kitaposott gomba mellett megállva, leakasztotta legendás harci kalapácsát, jelezvén, egyáltalán nem viccnek szánta mondandóját.
 A hálóinges lény pár percet töprengett, mi több az egyik ujjáról az összes körmét is lerágta, míg végül arra a megállapításra jutott, itt nincs választása, így hát előlépett.
-Itt vagyok Heper, mi akarsz?! firtatta a rémember, hangja olyan volt mint egy éhes sakálé, bár ez messze nem ijesztette meg a nagyherceget.
-Csúf dolgot tettél, lezabáltad a Donald falva összes tormáját, így itt az ideje megbűnhődnöd vagy kártérítést fizetned. zengte a hős.
-Oks, ha fizetek nem ölsz meg? tudakolta a hálóinges lény, aki a tisztánlátás kedvéért, tudnivalón nőnemű lény volt.
-Nem! válaszolta Heper, úgy érezve, bár a torma az torma, még is, így a nemlétező ünnepek alkalmából, lehet egy kicsit könyörületes.
-S mennyit kellene fizetnem? puhatolózott a lény, egy szamócára gondolva.
-Száz arany! jött a határozott válasz, a kalandozó természetesen belekalkulálta a saját költségeit is, de hát ez így volt logikus.
-Rendben. hümmögte a rémember és bakancsához hajolva, elővette a kért összeget, s bár sokallotta, úgy vélte ez még mindig jobb, mint a hirtelen halál. Azt pedig örökre a fejébe véste, hogy soha többet nem fogja a tormaföldeket dézsmálni, még ha parancsolják is...

Griff Nyomában 2

Míg sok ember azon tanakodott, hogy Fűven északi részén, kicsit tán keletre, egy templomban miért ülnek oly csendben az emberek, az addig a kontinens  egy másik részen, Poo a nagy varázsló minden erejével igyekezett befogni egy rakoncátlan Griffet, a hétmérföldes bakancs híján, saját lábbelibe.
 -De ne kavarjunk, mint rossz kukta egy valóságshow közepén, inkább nézzük a tényeket, ha nem is azt, hanem egy másikat, de nézzük. -Tehát miért is van az, hogy Bankir városában a Szánalmas Menyasszony Csókja templomba, rengeteg meg kettő a derék polgár üldögélt(?). - Nos erről nézvén roppant egyszerű a válasz, mert hogy, néhány filozófus felvetetett, vajon a vámpírok be-e tudnak lépni a Kötözött Isten Öccsének otthont adó templomba. A kérdés jó, a kíváncsiság még jobb, és így megtelve a nevén nevezett Isten háza, a polgárok türelmesen vártak, mikor is téved feléjük egy elvetemült vámpír, bár jó tudni, Bankir egy olyan város volt  ahol a fokhagyma és a karó két olyan mindennapi eszköz, mint mondjuk máshol a vasaló vagy a pirított kocka.

 -Szóval míg a templomba vártak, az addig a varázsló, ha nem is sietős, de igenis sajátos léptekkel lerázhatatlanul  követte a rakoncátlan griffmadár nyomait. Igaz, ha vele nyomozhatna a professzor vagy ne adják az istenek Írókéz nagy testvér minden könnyebb volna, akár a zsíros bödön zsír nélkül. -Mindegy, Poo aki nem volt szívbajos, úgy gondolta, ha törik ha nem, ő befogja a madarat, már csak a megbízása végett is, meg aztán nem mindenki mondhatja el magáról, hogy elkapott egy gepárdtól ötször gyorsabb griffmadarat, ráadást pont azt a madarat amely oly sok kárt tett a veteményesbe, igaz, minden griff imád kaparászni, csipegetni, ezt-azt elcsenni, de nem minden griffé fizetnek, jó arany érméket, legalább egy cipős doboznyival.

 Tehát a  férfi, aki az alkonytól tartva egy szilvás sütit majszolt, úgy számolta, előbb vagy utóbb de megleli a madarat, mert hát a Kótyagos Róna ahol mindketten szelték az útjukat, ugyan baromi hatalmas, azért, még is csak akad vége, és hát a madár is csak állat, ami annyit jelentett, egyszer talán csak elfárad, miként a mosómacik estebéd után.  Persze csak erre spekulálni nem lett volna túl jó ötlet, ezért Poo mivel mágus is volt, egy nagyon ősi trükkel egy papírsárkányt idézett meg, s ugye a sárkányokról mindenki tudta, imádják a frissen sütött griffmadarakat. Itt jön a hangsúly ha valaki nem figyelt volna, mert csak papírsárkányt teremtett a mágus, az meg ugye nem igazán tud felfalni egy igazán megtermett griffet. Ám arra mindenesetre tökéletesen megfelelt, hogy meglátva a madarat, csörgő, hümmögő hangon jelezze, griffet látott. -Ez egy régi módszer volt, de most a helyzet megkövetelte, hogy a nagy-tudású mágus, ilyen ősi rítushoz nyúljon, elvégre el kellet kapnia a griffet...

Griff Nyomában 1

Poo mágus úgy volt vele, mint az egyszeri ember, legendákat kreált, ha már saját magának nem is volt története. A derék férfi ugyanis a sokadik óra utáni gyaloglást kezdve unni, kezdett belefáradni az egészbe, és jó lenne kezdeni valamit, így kénytelen volt unszolni magát a tovább haladás érdekében: "-Hajrá Poo, az ötvenegyedik lépés után, mindig az ötvenkettedik jön."
 -Igen, motiváció! mert hát hová is jutna a világ ha nem lenne inspiráló gondolatok, úgy mint pénz, aszfaltos út és kétszer lejárt húskészítmények. Sajnos néha még a nagy tudású varázslóknak is szükségük volt ilyetén ösztönzőre, bár tény, jelen esetben Poo azért vállalta a kockázatos gyalogutazást a Kótyagos Rónán keresztül, mert egy elvetemült griffmadarat üldözött, aki délen sok-sok szőlőskertet kitaposott, a mosómedvéket pedig zsákba csomagolta, és még ki tudja milyen gonoszságot követett volna el, ha nem jelenik meg a környéken Poo a nagy varázsló.
 A lényeg, hogy pár órája ott volt és meg is futamította a griffet, ám ez nem volt elég a falusiaknak, hiába maximalista népség lakta a környéket, így hát az elöljárók unszolására a híres varázsló a madár nyomába eredt, hogy eredendőn befogja és talán még el is ajándékozza a későbbiekbe, ezt olyan karma szerűségnek érezvén.

 Mindegy, a férfi követte a nagy madár lábnyomait, mert hát tudni kell, a griffek a mesékkel ellentétben nem tudnak repdesni, már csak azért sem, mert nem is volt szárnyúk sohasem, csupán egykor egy túl sok fantáziával megáldott képzőművész kreálta meg a repkedő griff mítoszát.
 Tehát a griff nem az ég magasában száll, mint egy papírsárkány, hanem fürge lábait szedve rohangászik jobbra és gyakrabban balra is. -Ez látszólag könnyítette a mágus helyzetét, ám csak látszólag, hiszen egy ilyen madár olyan gyorsan tudott szaladni, hogy miközben az egyik lába itt, az addig a másik már amott volt, és ugye egy egyszerű ember erre nem igen képes. Itt azért megjegyzendő, mivel Poo nem csak hős de tér és tűz mágus is  volt egy személyben, tagadhatatlanul volt esélye a bestia utolérésére és befogására.

 A férfinak megfordult a fejébe, hogy felveszi a hétmérföldes csizmát, ám ez a gondolat hiába is erősködött, hiszen a csizma nem volt a Poo tarisznyájába, mi több, abban sem volt biztos, hogy egyáltalán létezik ez a legendás lábbeli. Bár egy öreg kéményseprő arról hablatyolt az ötödik rőzsepálinka után a Züllött Elefánt nevű ívóba, hogy ő látta a varázslatos csizmát, méghozzá  bicebóca lábán. A mágus akkor sem hitte el de most sem, hogy pont egy bicebóca fogja birtokolni az ilyen ereklyét. De akkor nem vitatkozott, most meg nem volt itt a kéményseprő, hogy számon kérje részeg beszéde kapcsán. -Igaz, viszont ha az elbeszélés valóságot is takargat és ha bicebóca pont itt kóvályognak, talán ketten és a csizma erejére is számítva hamarább befoghatnák, a fene tudja most hol ténfergő madarat. -Ez van, meg az égen unottan lefelé bámuló napocska, aki biztos hogy tudja merre sumákol a griff, de hát ez nem igen segített a varázslón. Mert ugyan beszélhetett volna a naphoz, hiszen délidőben mindig meg lehet szólítani az életet adó napot, ám már délidő elmúlt, így válasz biztos, hogy nem születni.
-Rohadt griff! fakadt ki Poo és egy lyukas teknőbe rúgva, valahogy boldogabbnak érezte magát, úgy érezvén végre cselekedett, még ha a madárhoz ezzel egyáltalán nem jutott közelebb... 
 

Sima Kocka

 Egy Fűveni férfi akkor is Fűveni marad, ha éppen, nem is Fűveni. Így hát, így volt ezzel John is, egyáltalán nem értve, mi a fenének kellet neki, ebbe a modern házba érkeznie. Persze részben tudta, hiszen egy idő objektum ragadta ki, és valami bosszúálló lény rejtőzhetett a háttérbe. De ez most másodlagos volt, mert a ház, egyáltalán nem jött be, a híres kalandornak, mi több, az is zavarta, hogy a tévé, szó nélkül bekapcsolódott.
 Nem mélázott, a készülékhez sétált és határozottan kikapcsolva a konyha felé indult, egy jó átsült marhabendőre vágyva. -Vágyhatott, mert alig érte el a konyhaajtót, mikor az a fránya tévé újra bekapcsolódott.
-Hűm. mondta a hős, és tudva, hogy rajta kívül senki nincs a házba, így csak is szellem lehetett a háttérbe, egy televíziót szerető rakoncátlan kísértés. -Nem rettegett, nem ijedt meg, és még az étvágya sem ment sehová, mikor visszatérve a szobába, megint kikapcsolta a készüléket. Gondolt rá, hogy kihúzza a konnektort a konyhába, megfosztva a tévét az energiaforrástól. Ám lemondott róla, babra munka lett volna, kiszedni a falból, csak, hogy a szellem ne rosszalkodjon.

 Ismét a konyha felé indult, kint mintha villámok csapkodnának, legalábbis a férfi a zajokból erre következtetett. De mivel éhes volt a céljától semmi nem tudta letéríteni, még az a hosszú hajú kínai lidérc sem amelyet szeme sarkából pillantott meg, amint a fehérneműk között kotorászott, veszélyesen kidülledt szemekkel.
 A tévé sokadjára is bekapcsolódott és a férfi egy rossz VHS kazettát pillantott meg a mikrohullámú tetején, egészen pontosan egy használt videokazettát. -Nem érdekelte, és bár nem volt birkabendő a hűtőbe, egy tál sült csirke azért akadt, és a hős nem válogatva, kirakva az asztalra, falatozni kezdett.
 Itt tartott és azon gondolkozott, hogy ha az elhagyott városba nem nyúl ahhoz a masinához, most nem egy modern lakásba falatozna, hanem Fűven, semmivel össze nem keverhető világába tenné a dolgát, pusztítaná a gonosz. Ám megpiszkálta a masinát, és mert utólag kiderült, hogy az egy időgép és az ötödik dimenzión keresztül a jövőbe rángatta a kalandozót, itt kellet hát ideglenesen boldogulnia.
 Ez volt, és ráadást el sem tudta képzelni, hogy miként kerül majd vissza Fűven világába, meg azt sem, itt mi is a feladata. Bár azt sejtette, hogy a szellemek rosszat akarnak, és az a kazetta is gyanús volt a mikró tetején, de mert a mikrohullámú rossz hatást gyakorol a videokazettákra, a férfi úgy határozott, meg se próbálja nézni a filmet, meg aztán nem is az ő lakása, semmi köze az itteni zűrzavarhoz..

  Megette a csirkét, vita nem volt, már csak azért sem, mert nem is volt kivel. S mert jóllakatnak érezte magát, elhatározta szundikál egyet, tehát visszatért a zümmögő tévétől zajos szobába és nem kínlódva a kikapcsolással, leheveredett az ágyra.  A zümmögés unalmas és lármásnak tűnt és a hős már azon volt, hogy még is csak kikapcsolja a televíziót, mikor megjelent egy kék kocka a képernyőn, majd a kockába feltűnt egy ronda fickó, aki nem röstelkedett borotvahad nélkül borotválkozni.
 Visszataszító volt! John úgy érezte tennie kell valamit, így feltápászkodva, megragadta az egyik antik karosszéket és a készüléknek dobta. A képernyő beszakadt, a tévé megviselten leborult az állványról és sok darabra töredezett, immár nem tudva sisteregni, zizegni és a borotválkozó fazont mutatni, ennyi.

Tyúkügy - Az első fordulat

 Fűven világa tele van ki és bevándorlókkal, mi több űrasztronautákkal is. Persze ez igazából senkit sem zavar, vagy ha még is, a kontinens reformjai attól még működtek. S az egyik ilyen eszemega reform a délibáb generátor volt.
 -Furcsa egy masina volt az már százkét százalék, ám most Poo a legendás mágus nem kívánta megszemlélni a csodákra ugyan nem képes szerkezetet, mert egy olyan megbízás nyomába járt, ami akár egy részeges vérfarkashoz is vezethetnek.

-Na de kezdjük az elején, a mágus aki méltán híres, mi több sorolni is kár a varjúk alfajait, egy levelet  kapott amelybe felkérte VILLGA város polgármestere, hogy járjon az eltünedező tyúkok nyomába.
 Poo, akit jó szívéről, hanyag eleganciájáról na és szűkszavúságáról ismertek, erre is arra is, nem sokat teketóriázott, mikor a kilátásba helyezett jutalom összegét is elolvasta. Így hát mit volt mit tenni, VILLGA városába utazott, hogy felderítse a Jól-fogom tyúkóda egyre fogyatkozó tyúkállományának rejtélyes okát. A dolog ugyanis már csak azért is rejtelmes, mivel a farm ahol a tyúkok is élnek, kerítéssel határolt és vagy négy felvigyázó oltalmazza a helyet, medvéktől, lovaktól és minden egyéb betolakodó állattól. Ám hiába védelmezték, a fondorlatos tolvaj, majd minden éjjel ellopott egy hófehér tollazatú tyúkocskát.
 Poo mester, aki többször kiolvasta a Háború és Béke univerzális kiadását, az eset leírásakor, legalábbis az első őt percbe asztrális projekcióra gondolt, majd egy gondolkodóra, végül, mint üstökös a dinoszauruszok fejére, megérkezett a megvilágosodás: VÉRFARKAS!

 A mágus, ezt, azért nem verte nagydobra, úgy érezte bizonyítékokra lenne szüksége, de mivel mágus volt, egy rövid cigiszünetet követőn, egy levedlett farkasbőrt teleportált az egyik ól közepére, csak hogy gyorsabbá tegye az ügy nyomozását. Természetesen egy reggel, egy szülésznőnek öltözött baromfikeltető beállító, kávéját kortyolva rálelt a borzalmas jelre.
 A pánik akkor volt, miután Poo közölte, ez csak is egy vérfarkas bőre lehet, hogy még a város plébánosa is, aki pedig a Szennyvíz istenének kérlelhetetlen követője volt, szóval a pap is farkasért kezdett kiáltani.
 A mágus aki az elejétől sejtette, mi több bevillant elméjébe a vérfarkas szikrája és erőszakot nem kedvelő arca, immár bizonyítékkal a kezébe, bátran kijelentette, ezt csak is az a vérfarkas tehette, hagyta a helyszínen, aki a tyúkokat is ellopkodja.
 Ez tény volt, talán még az a kerge-marhát kergető juhászlegény se kérdőjelezte volna meg, aki éppen egy szendvicset majszolt a várost kettészelő GÜRÜ-PATAK bal partján. -Igazából senki sem kérdőjelezte, csak kérdezett, majd újra kérdezett, hogy akkor hol bujkál az a gonosz vérfarkas aki még a levedlett bőrét sem volt rest hátrahagyni.
 Ez viszont annyira jó kérdésnek bizonyult, hogy Poo mágus egy konzílium összehívását javasolta, Fűven legnagyobb hőseit vonván be, e kusza és talán hányaveti, de még is félelmetes ügybe. S mivel mindenkit izgatott, hogy vajon hol is rejtőzik a tyúktolvaj vérfarkas, elkezdték összehívni a kontinens legendás és még élő hőseit, mert itt most több forgott már kockán, mint Poo hírneve, itt a tyúk volt a tét, és nem is kevés...

Hajós Pillanatok - Első fejezet

 Rémes hajnal volt, Kibern kapitány merőben merengve bámulta a láthatárt, MIZOR kikötőjének körvonalait remélve. Remélte, de mivel a köd mindent belepet, ellepett, az egész olyan volt, mint egy horgász papírcsákó nélkül.
-Hol van Baro? kérdezte kétségbeesetten a magas, de nem túl sovány férfi, egy lézengő matrózhoz intézve szavait.
-Nem tudom kapitány. jött a felelet, ami furcsa érzést ébresztett a DÖGLÖTT HAL első emberének gyomrába, megeshet éppen a reggelire vágyakozva.
-Akkor híják fel! csattant a parancs.
-De uram, nincs telefonja. sajnálkozott a szőke tengerész, nem nagyon értve, mi is az a telefon.
-Miért??? követelte a választ Kibern Jan Pillip, immár idegesen a kormányos fülke kivert ablaka felé pillantva.
-Mert még nem fedezték fel?
-Mit?
-A telefont, kapitányúr.
-Ez marhajó, kellene a sámán, erre nem elérhető. dühöngött a kapitány, nagyot bokszolva egy szemeteskukába.
-Ez van uram. bólogatót a matróz, és maga is bokszolni kezdett, mikor a fedélzeten túlról hatalmas robbanás történt, olyan bombajó bokszoló stílusba.
-Teljes fordulat balra! kiáltott a kapitány, és komótosan a kormányoshoz sietett, aki teljes erejéből jobbra tekerte a fenyőfából készült kereket.
-Értem-értem. vakkantott a pipáját rágcsáló kormányos, továbbra is tekervény a kormánykereket, egyenest a esőként alászálló víztömeg irányába, ahol nyilván valami aknaszerűség robbanhatott.
-Remek, már csak az a kérdés, merre lehet a kikötő. morfondírozott Kibern kapitány, még mindig a hajó sámánjára gondolván, aki mert nem volt gondolatolvasó, továbbra is a élelmiszerraktárba babszemeket hegyezgetett.
-Azt hiszem, ha felszáll a köd, okosabbak leszünk. vélekedett a kormányos, immár egyenesbe hozva a feszülő vitorlázatú hajót.
 
"A köd, álom apró szelletekbe, pont olyan mint a halál."

 Baro sámán valami misztikus oknál fogva megunva a babhegyezést, úgy érezte felsétál a fedélzetre. S mert az érzés kegyetlenül tolakodónak mutatkozott, nem kérette magát. Nem volt boldog, a reggeli még nem készült el, és ahogy kilépet a fedélzetközből a ködlő maszatos kora reggelbe, már azon volt, vissza is siet, hisz minek is lébecoljon ilyen nyirkos időbe, mikor a kormányosfülkéből kivágódott a kapitány és a sámánhoz rohant, egyáltalán nem törődve a lassan mész, tovább érsz klasszikusa bölcselettel.
-Baro mester várj! ordította a kapitány, hol ott, a mágia ismerője, nem mozdulva türelmetlenül várt, a felszólítás így hideg füleknek ütközött.
-Mi a helyzet? érdeklődött Baro, gyanítva rövid beszélgetés veszi most kezdetét.
-Tüntesd el a ködöt, nem tudom merre van a kikötő. fakadt ki Kibern, miközben egy matróz, még mindig bokszolt.
-Hűm, ezt nem tehetem, ez a köd ugyanis varázsköd. mondta ki a végezetes szavakat Baro sámán, és búcsút intve lesietett, tudva immár kész van a reggeli, a hajó meg úgy is elsüllyed, mert ugye ez csak elsüllyed???

Ufó Kaland

 Heper nem hitt a lehetetlenbe, így a lehetségesen gondolkozott, valahol elméje legmélyén, miközben egy ufólény vele szembe komiszul hadonászott egy ginbe-guba vasrúddal. -A dolog igazából ott kezdődött, mikor leeset egy csészealj, Vonisz fogadójába, és természetesen,  a dolgok rendje módja szerint, össze is tört. Na ekkor vette kezdetét a kálvária, nem csak a féltakarítással volt ugyanis gond, de az udvarra leereszkedett repülő tárgyal is, melyből egy sovány, nyilván éhes idegen lény keveredett elő, azzal a ginbe-guba vasdarabbal. S még mielőtt feltehetné egy jó szomszéd a kérdést, hogy vajon, miért jött ez az ufó szerűség, ki kéne térni a ginbe-guba szóra, ami Fűveni nyelvjárás szerint rongyokba burkolt mák színű vasrudat jelentett, a szó hagyományos értelmezésébe. Ám nem hagyományosan, a csoda se tudja pontosan mit is takarhatott e rafinált szó, de biztos takart valamit, és ez volt a lényeg.

 Mindegy, a lényeg, hogy előjött ez a éhező agresszor és dallamtalan nyelven az udvaron tébláboló gyerekekre kiáltott. Na persze erre kirohant a kocsma apraja nagyja és számonkérőn az idegenre meredtek. A lény vagány volt és ijesztgetett mindenkit a rúdjával, ám hirtelen a tömegből előlépet a kontinens szerte ismert hős, Heper nagyherceg, és a feszültség ez által a csúcsokra szárnyalt. Persze ennek így vagy másként de meg kellet történnie, miként a hónak is télen nem árt ha földre hullik és nem a tetőkre.
 A lényeg, hogy az udvaron még a tyúkok is elhallgattak és a lendületesen, nagy szemeit meresztő idegenre figyeltek, majd mert jó hazafiak, lányok voltak a nagyhercegre is szántak néhány hosszú perc figyelmet. Hepert ez a közjáték különösebben nem zavarta, sőt a tömeg, a tyúkok és a szekérhez kötve figyelő dühöngő tehén sem. -A hős jól tudta, ez a vadi újonnan érkezett lény, nem csak pörköltet kívánt rendelni, mert girhessége ellenére is szemei nagyon rossz irányba forogtak.
- Minek jöttél! kiáltott oda a nagyherceg, immár jobbjába ott tartotta a legendás szuper kalapácsát, jól érzékeltetve a betolakodóval, hogy ha a szükség úgy kívánja, képes és használni is fogja.
-MI KÖZÖD HOZZÁ! vakkantott érthető módon a jövevény, úgy mutatkozva, ő aztán nem fél senkitől, még egy kredencet is összetörne ha a jó szerencséje úgy hozná. Természetesen a hőst az ilyen balkezes terroristák messze nem rémítették meg, és még a flegma válasz sem hozta ki, Fűven szerte ismert béketűréséből.
-Semmi. válaszolt a nagyúr és azon töprengte, hogy az idegen űrhajója miért van kékre festve, mert be kell ismerni, rikító kéken dekkol az a masina az istálló közelében.
-MEG FOGLAK ENNI MINDANNYITOKAT! jelentette ki az ufólény, úgy gondolván, a szópárbajt már is megnyerte, igaz ő nem tudta, Hepert messze nem érdekelte ez a furcsa szóviadal, mert ez még nem diadal.
-Jó van, kezd velem. közölte a hős, a feszültséget vágni lehetett az udvar délt követő délutánjába, és még a póni is elhallgatott az istálló mélyén, nyilván átérezve a helyzet súlyosságát, más oka ugyanis nem letehet.
-OKÉ! zengte a lény és vézna lábain megindult a nagyherceg felé. Heper aki számtalan és számolatlan viadalon vett már részt, türelmesen várt, és csak csodálkozni tudott az éhes, manó szerű teremtmény bátorságán, mert az, hogy 199 cm magas volt, távolról sem rejtette el soványságát.

 Összecsaptak, a pillanat elkerülhetetlen volt, és senki nem is akarta elkerülni, így a vasdarab neki vágódott a hárító harci kalapácsnak és a szikrák elképesztőek lehettek volna. A fájdalom is, de a két fegyver egymásnak feszülve gigászi csata kezdetét ígérték, ám a nagyúr kipördülve gyomron rúgta a közelbe hadonászó karatés figurát és a vállát is meglökte támadójának. Az, már mint az idegen egy szódás ballonnak tántorodott és nem tudva elképzelni mi történhetett, gyorsan kortyolt a hideg nedűből.
-MÉG NINCS VÉGE! üvöltötte az űrlény miután szomját oltotta, és bár még élt, igazából semmit nem értett, hiszen Anti-mágneses vasfegyverének darabokra kellet volna törnie a Fűveni kalapácsát, erre, de arra sem, ez nem történt meg.
-Nincs-nincs. bólintót a hős, jól látván, itt csak egy maradhat, az idegen ugyanis bolondnak tűnt, a bolondok meg ugye korán halnak.
 -Ám ekkor furcsa dolog történt, a lény nem a nagyherceg felé indult meg, hanem megragadva a szódás ballont, az úrjárműje felé iszkolt hangosan zihálva.
-Lopja a vizet! kiáltott fel a borostás, Zanki apó, és egy tobozt hajított a vékony figura után. De az gyors volt, marha gyors, és pár pillanat, már bent is volt a masinájába, hogy még mielőtt egy meteor leeshetett volna, beindította a szerkezetet, és ahogy jött, úgy távozott is.
 Mindenki ledöbbent, mint sóbálvány a sivatagba, csak Hepert nem érintette váratlanul a események ilyetén alakulása, ő jól látta, az ufólény felettébb alattomos, aki ha tud, el fog lopni valamit, és mit adtak az istenek, el is lopott...

Holdásók

Viend Na Storvius soha nem becsülte alá a tényeket, igaz fölé sem kívánta, de mindenesetre mindig tudta mit csinál. Így mikor az öreg országúton a repedezett aszfalton lépdelve, megpillantott egy vele szembe közeledő holdásókat, jól tudta, itt az óvatosság ideje. A holdásók furcsa szerzetek voltak, maguknak való bajuszos emberek. Azt hogy miként mennek fel éjjelente a holdra kavicsot kitermelni, kevesen tudták, igaz, Isten igazi nevét is sokan csak találgatják. -Mindegy a két, szép munkásruhába közeledő figura, boldog arccal lépdelt, még az is lehet, hogy az aludttej levesről folytatnak mélyen szántó eszmecserét, mert ugye a holdásók szeretik az aludttejet, ezt már az iskolás kölykök is úgy tudják, mint Platón összes műveit.
 Viend ki Fűven egyik legendás hősének számított, hirtelen úgy érezte beszélnie kell az idősebb férfival, akinek bizony a bajusza valahogy másabb volt, mint fiatalabb társáé. A bajusz ezen kasztnál, nagy jelentőséggel bír, a mítoszaik szerint, úgy ezer esztendeje a bajuszos isten mutatta meg, Zérónak az első holdásónak, miként mennyen fel a magasba és egy kis csákány és vödör segítségével hogyan termelheti ki a szinte értéktelen köveket. Az az igazság, a holdásók festik a bajuszukat, van ki formára tépkedi, mi több, a hős látott olyan figurát akinek csak a bajusza fele volt meg, mindegy.

-Adjanak az istenek apó! szólott a kalandozó, mélyen az őziketekintetű vénség szemeibe nézve.
-Adjanak, jó sok követ. válaszolta kurtán-furcsán az öreg, nyilván keménynek kívánva mutatni magát fiatalabb társa előtt.
-Mondd öreg, van e hűs árpasöröd a tarisznyádba? tért a lényegre
Viend Na Storvius, mivel úgy érezte, egy sör még nem a világ, és akár ihatna is, ha van a vénségnek.
-Fiam, nincs is tarisznyám. felelte bölcsen az öreg, vélhetően fel volt készülve az ilyen fajta beszélgetésekre.
-De kulacsod, az csak van?! pedzette a dolgot a hős, nem kívánva alul maradni az ilyen út menti szópárbajba, végül is hová jutna a világ(?)
-Kulacsom az valóban van. adta meg magát az apó, ezt le se tagadhatta, hisz ott csüngött derékszíján, mint egyféle háborús relikvia.
-Na ha van, meg e kínálsz sörrel? folytatta Viend, immár nyeregbe érezvén magát. S be kell ismerni, nem kis eredmény, egy makacs, öntörvényű életet élő holdásóval szót érteni.
-Fiam nem sör van a kulacsba, csak karfiol lé. zümmögte a vénség, a kalandor, valami csapdát sejtve, nem adta fel.
-Jó, teszem azt, neked nincs söröd, de vajon a kollégádnak van e?! a fiatalabb férfi, éretlen bajuszát pöndörítette, de látszott a zavar mélabús tekintetében.
-Neki van. vágta rá az apó, és mintha elmosolyodott volna, persze ezen apró mosoly nem kerülte el a legendás férfi figyelmét, így úgy határozott, nem tesz örömet a két munkásnak, tehát imigyen szólt: -Hát jól van, akkor menjetek az istenek áldásával, balra ne tán munkába. ezzel a hős, az öreg felé biccentett és ott hagyta a két ledöbbent holdásót, nyilvánvalón porig lettek alázva, és még csak revánsot sem vehettek.

Pörkölt ügy

" Az egyszeri traktoros mondta, birkát kútból kihúzni, kész időpazarlás. Inkább sok fűszer és mindjárt kész a birkagulyás."

 / Egyszeri Traktoros időszámításunk tájékán. 256 /

 

Fűven történelme során, soha nem derült ki, ki is volt az a Egyszeri Traktoros, de életről szóló igazságai, vidám anekdotái, talán örökké fent fognak maradni, mint a csillagok, vagy az üstökösök.
 Persze Heper nagyherceg, ki rangján felül, valóban egy nagy hatású nemesembernek számított, adakozásai, szörnyek legyilkolása és egyéb, nem mindig publikus tettei végett... Mert bizony égen és ég alatt sok titok rejtőzik, úgy mint uránérc, mélységi kobold és a hülye futrinka pókok, melyek még egy legyet is meg tudnak enni, talán tíz perc leforgása alatt. Itt persze hozzá kell tenni, hogy bár Fűven rengeteg bölccsel és tudálékos emberrel dicsekedhetett, mi több, dicsekszik a mai napig, még is valami misztikus oknál fogva, senki nem mérte le a futrinka pók zabálási idejét. S itt a szó nem túlzás és még nem is nagyzolás, mert ez a megátalkodott jószág, egyszerűen, nem csak, hogy mohó és kajál, de bizony végtelen étvággyal zabál.
 Ám ismét egy olyan dologba ütköztünk, amely Heper nagyherceget igazából nem érdekelte, hiszen éppen egy szőrös gorillát idomított pörkölt fogyasztására, a híres neves Zöld-mező intézetbe, ahol pár éve kikísérleteztek a kontinens szerte kedvelté vált ehetetlen kukoricát, majd ennek az eredménynek a lendületétől hajtva a néma leventét.

" Nem attól vagy éhes mert szomjas vagy, ha szomjas vagy, ugyanis iszol és nem kajálsz"

/ Egyszeri Traktoros, egy póninak intézet intelmek c. művéből. /

 Heper nem azért akarta a gorillát pörköltre szoktatni, mert sok volt a konyhán, az ok sokkal prózaibb, de ez annyira prózai, hogy még egy dalnok a jövőben, meg is fogja énekelni, ám ezt a jelen embere, csak úgy tudná meghallgatni, ha vissza menne a jövőbe.
 Na de az időgép még csak prototípusilag létezett, meg aztán a ma embere nem igen értette a jelen nagyjainak tetteit és nem tetteit. -Mindemellett, a nemes hősnek, megvolt a célja a gorilla idomításával, mint az esőnek a esésre, vagy mint döglött békának a hallgatásra. Persze ezek gondolatok voltak, és az állat kicsit makacs és csak dinnyét akarna enni, így a hős dinnyepörkölt gondolatával kezdett berzenkedni. Hiszen Fűven iker világán a Földnek nevezett ízén, akad borsópörkölt, száraz-gulyás, kitines hami és a csoda tudja, mit össze nem esznek odaát azon furcsa figurák.
 Heper nem agyalt a Föld népeinek bohócságai, és bár néhány ötletet hasznosnak ítélt, a lényeg összességében, az lesz ha a gorilla megeszi a hagyományos elefántpörköltett... 

Serrulins

Előszó: Fűven csupán csak egy kontinens MI hatalmas világában, és mivel csak egy, magától érthetődig, hogy akad még négy. Sokan próbálták megnevezni ezen földrészeket, volt hogy sikerült, de előfordult, hogy nem. Nos szerencsére e történet egy olyan kontinensen zajlik, melynek nem csak neve, de színe is akad, s bár ezen utóbbit az ott élők nagyon titkolják, attól a lényegen, nem változtat, mert a Serrulins néven ismert kontinensnek igenis van színe.

A hullócsillag úgy szakította ketté az alkonyi égboltozatot, mint ahogy azt elvárná az ember, egy hullócsillagtól, szóval ebben nem volt semmi különös. Ám Konstantin Habro ki jó hírű lélekgyógyász és kifinomult kalandorként járta a világot, felfigyelt a nyúl odújánál leselkedő Kelemen Mogréra. -Mogréról  tudni ildomos, hogy apja egy zseniális halott-járó volt és ezen mesterségét sok évig űzte, nagy rémületet keltve a bitangoló zombik között. S bár híre bejárta a környéket, az életét még is kioltotta egy hanyag traktoros, ki elaludva a gépen, és tragikus, de betárcsázta a szerencsétlen halott-járót.
 Mindegy, megtörtént és Kelement most csak a nyúl érdekelte, mert ragut kívánt készíteni, valódi, ecetbe áztatott nyúlragut. Persze gondolkozhatott is volna, hogy miért is olyan hatalmas a nyúl odújának a bejárata, ám csak a gyomrára gondolva, felületes módon viselkedve, nagy-nagy sóhajtozást váltott ki, a kőrisfán üldögélő kalandorból.
 Konstantin Habro ugyanis jól tudta, a nyúl ugyan valóban az odúba lakott valamikor, de ez már rég volt és most egy szárazföldi krokodil tanyázott a hűs zugba, hangulatos meditációval töltve napjait. Igaz, még a fenevad is felfigyelt Kelemenre, aki görbe bicskájával a nyúlra volt kiélezve. -Szerencsére vagy nem, a krokodil a nyugodtabb fajtából való volt, és úgy döntött, ha öt lélegzetvételt követőn, még mindig lakása nyílásába topog az a búja képű ember, nem kukoricázik, kénytelenségből megeszi a figurát, az idő meg ketyegett.
 Nehéz pillanatok voltak ezek, és a Meztelencsigák istene, aki jobb dolga nem lévén, maga is nézelődéssel töltötte idejét, szomorúja szemlélte Kelemen Mogré naiv elszántságát, miközben imádkozott, hogy Habro másszon le a fáról és mentse meg a szerencsétlen balekot. -Tény, az isten is közbeléphetett volna, ám ott volt a volna, és amúgy is, ez az alkonyat annyira egyedinek ígérkezett, hogy még a halhatatlan Meztelencsigák istene sem kívánta megzavarni.

 Valóban nehéz eset volt, és Konstantin megtehette volna, hogy lemászik a fáról és odasietve a pasashoz, ráripakodik, hogy húzzon el a jó büdös istállóba, de sajnos ezt nem tehette. Már csak azért se, mivel kőris kukacra vadászva oltári felelőtlenség lenne a részéről, ha ezt megszakítja. Már csak azért is, mivel a kukac zuga mellet pihent, és egyáltalán nem akarta elszalasztani, a száz esztendőként egyszer előmászó kőriskukac látványát. -S ez nem valami elvont hiszem is meg nem is. -A jóslatok szerint aki megpillant egy kőris kukacot, még mielőtt előmászva hattyúvá nem változik, hatalmas szerencsébe lészen része.

 Lehet ez így furcsa, de a krokodil kivárva a meghatározott időt, nem törődve a leselkedő istennel, a kukacra várakozó hőssel, sőt még az alkonyattal sem, fogta magát ígéretéhez hívet, előugrott az odúból, és még mielőtt teljesen besötétedett volna, lenyelte a okvetetlenkedő Kelement...

Bütyök! a Kezdett

 Fűven világáról szinte mindenki tudja, hogy a szörnyektől, rémektől igen csak zsúfolt. S ez az, ami miatt a kontinenst, széltében-hosszában hősök barangolják, nem titkolt céllal, és ez bizony, nem a céklarépa.

 Heper nagyherceg egy elhagyott kastély vendégeként, egy molylepte függöny előtt ácsorogva, a helységbe tartózkodó két társára nem figyelve, azt bánta, hogy ide keveredett, csak mert kapott egy hülye sürgönyt, hogy itt aztán baj van. -Persze a baj az megvolt, hisz a kastélyban nem volt fűtés és még a szakács is elszökött, az meg, hogy igazából elhagyatott, tovább erősítette a hős azon gyanúját, hogy bizony rossz útra tévedt.
 S miért is érkezett(?) - Bumez báró hívta levelével, hogy esténként egy zombihorda kiabál a kastély kapujába és csúnya szavak mellett, még fenyegetőztek is. Igaz, ilyen, nem egyedi dolog, de ugye mikor a cselédek, katonák mind elhagyták a helyet, a báró jól tudta komoly a helyzet és hősre van szüksége. Nos a hős megérkezett, de Heper úgy gondolta, ez egy olyan eset ami nem kerül be a lexikonokba, és akkor mi értelme hősködni???
 Ám mert a nagyherceg baromi jó fej pasi volt, bevállalta a dolgot, pedig háziorvosa kétszer is rákérdezett : BEVÁLLALJA! -hát bevállalta, de így itt a helyszínen, a dohos ebédlőbe, vacsora nélkül, kicsit komisznak tűnt a felállás. Már csak azért is, mert az is kiderült, hogy a szikár, alacsony, pufók tekintetű bárónak, már zsebpénze sem volt, nem hogy mozijegye. Amit annyit jelentett, ez egy ingyen munka, és ráadást ki tudja, meg-e lehet oldani.

-Nos, itt vannak? tudakolta remegő hangon a báró írnoka, egy mezei tornaruhába feszítve, nyilván rákészült ha véletlen szaladni kellene.
-Nem tudom. vallotta be a hős, ugyanis a sötét függönyön, még ő sem látott át, a molyos rongyhoz, meg nem volt kedve hozzányúlni.
-Talán ha elhúzná a függönyt. mélázott a báró, egy hosszú asztal végén üldögélve, citromlét kortyolva.
-Talán. bólintott Heper, s mert maga is kíváncsi volt a zombikra, hát erőt  véve iszonyán, egy laza mozdulattal elhúzta a zöld festéktől foltos bársonyrongyot.
 -Alkony volt, a kastély gaztól felvert udvarán a négy gázlámpa öklendezett némi fényt, és bizony a nyitott kapu irányából már jöttek az élő-halottak, nem kevesebben, mint négyen.  A legendás férfi, a fejét csóválta, nem tetszett neki, hogy a zombik pizsamába lődörögtek, ez valahogy, olyan bizarrnak tűnt, mint a lottó ötös.
 Nyugisan jöttek, majd a vaskos fémkapu előtt megálltak és egy ritkuló hajú borzalom kicsit kihúzva magát, rekedt hangon imigyen szólalt, nagy riadalmat keltvén az este békés harmóniájába: - Bütyök üzenetét hoztuk, Bütyök szörnyű üzenetét! a lény itt hatásszünetet tartott, amit a hős arra használt ki, hogy kérdőn vendéglátójára pillantott.
-Ki az a Bütyök?! pedzette Heper, már csak azért is, mert a báró egy szót sem szólt bütyökről, csupán csak a zombik voltak a levélbe írva, és itt is valahogy nem került szóba bütyök léte.
-Hát nyilván Bütyök. jött az egyértelmű válasz, s még mielőtt a hős megjegyzést tehetett volna, a kint várakozó zombi folytatta mondandóját, ami nem volt nehéz, a bentiek jól hallhatták hiszen az ablak a nyárra való tekintettel résnyire nyitva volt.
-Emberek, Bütyök üzenete, Bütyök szörnyű üzenete, hogy holnap meg fog enni mindenkit, ha nem menekültök el. fejezte be a kedves tekintetű hulla a bent levőknek szánt üzenetet.
-Hé te hulla ízé, mond, miért akar megenni Bütyök? kiáltott ki Heper, úgy gondolván, muszáj valamit kérdeznie, ha már itt topognak e szerencsétlenek.
 A négy zombi összenézett, a tőlük megszokott kimértséggel, majd a szóvivő ártatlan pislogással széttárta karjait, jelezvén nem tudja a választ. Ez jónak mutatkozott vélte a hős, mert így máris időt nyert és még egy terv is megszületett az elméjébe.
-Tudjátok mit, ti idióta zombik, mennyetek Bütyökhöz vissza és adjátok át az én szörnyű üzenetem, ha nem mondja meg, miért akar megenni, akkor nem ehet meg minket! -VILÁGOS!!!
- Ja. fintorgott a hulla, vélhetően félhetett Bütyök haragjától, de mert zombi volt, nem volt mit tennie, intett cimboráinak és békés vánszorgással elindultak arra, amerről nemrég érkeztek.
-Mi volt ez? pattant fel a remegő báró, annyira nem értve semmit, hogy az írnokára kacsintott, talán még háromszor is.
-Semmi, van egy tervem. vont vállat Heper és immár határozottan érezte, ennie kellene valamit. S mert a kastély üres volt, mint a kifosztott piramisok, úgy döntött, hogy átsétál a kastéllyal szembe magasodó fogadóba, majd ha jön Bütyök visszajön.
-S mi lesz most? követelte a nemes, nagyot csapva az asztal szélére.
-Átugrok enni a DÖGLÖTT EBIHALBA és majd jövök. s hogy a szavak ne legyenek hiába, a hős elindult, hátat fordítva ablaknak, asztalnak miközben  felmerült benne, mint részeg könnyűbúvár egy harmadik terv is...

Zagyva Gondolatok

 Olyan nagy kérdéseken merengett, Poo mágus, hogy azok már magasabbra nyúltak, mint Fűven legmagasabb bércei. Sőt, a nyekergő padon ülve, a kortalan férfi biztos volt, hogy még a gőzkalapács-kezelők istene is csak bámulja, egyre feljebb röppenő gondolatait.
 -S mi is volt ezen lélegzetelállító eszmefuttatás? nos erre a varázsló sem tudott volna megfelelni, ha valaki ezt megkérdezné tőle, ám ez attól, semmivel sem csorbította szárnyaló gondolatainak mennyei magasságait.

-Nehéz ez nehéz. vakarta orrnyergét hümmögve  Poo, arra a zöldszemű kóbor cicára pillantva, aki a lábához dörzsölődve, zsíros kenyeret kunyerált. -Szíve szerint odamondta volna a macskának, hogy nincs kenyér, de még jégkrém se, viszont a jó szíve ezt megakadályozva, így inkább töprengett tovább, nem véve tudomást a hangoskodó cicáról.
 -Szárnyaltak a kérdései, mint hullócsillag télvíz idején, de ez természetesnek is számított, a kora nyári napsütés kellemes simogatása közepette. A mágus, aki egy titkos oknál fogva, gumicsizmát viselve lábain, kényelmesen hátradőlt és a fölé magasló eperfa leveleit zabáló hernyókat szemlélte, valahogy még is boldognak érezte magát.

-A nagyság átka. fintorodott el a férfi tíz perc nézelődést követőn, a nyár most másodlagosnak számított, a macska meg éhes, a mágus meg töprengőn tarisznyájába nyúlt és egy jófajta házikolbászt halászva elő, hatalmasat harapott az illatozó étekbe.
 Na itt történt egy apró zavar a  a gondolatok szárnyalásba, ám Poo belátva, szegről-végről még is csak halandó, tehát nem kell mindent túlkombinálni, mert még a végén úgy járhat, mint az a Kék Óriás aki saját csapdájába esve egy csütörtöki hajnalon éhen halt a gödör aljába. Meg aztán, ott vannak az istenek, és még a végén ellopják zseniális kérdéseit, melyeket izomból agyalt és melynek tartalmáról, maga se tudott volna egy épkézláb mondatott mondani.
 De mi is a lényeg a töprengéseknek(?) nem az, hogy tudjuk, miről mélázunk, hanem az, hogy mélázzunk. S a mágus nagyon jól ismerte az ilyen spirituális igazságokat, hiszen még könyvet is írt e témakörbe, és talán ezért is volt elégedett, és ezért is merte megenni a táskájából elővett füstölt-kolbászt, teljes lelki nyugalommal, a macskának egy darabot sem adva.

 Na itt szokták a normálatlan kérdéseket feltenni az egyszeri szellemek, ám a Diófa-kertbe, ahol Poo pihent, nem igen akadt ilyen szellem. Viszont ha lett volna, akár csak egy is, a barna tekintetű férfi egyértelműen tudott volna válaszolni.
 Már csak azért is, mert egyszer egy beteg démont

is kifogva, egy megbízás keretében, keményen szembekerült a hülyeséggel, ugyanis a szörny, sárga-bab főzelékről beszélt folyamatosan tömlöce mélyén, és Poo akit gyógyítani hívtak, még az ételről hablatyoló szörnyetegnek is megfelelt, hogy miért is nem kaphat a nevezett ételből, hol ott a démonodú pitvarába egy egész fazékkal gőzölgött, friss egérkékkel ízesítve.
 Igaz az odú vagy száz nap járásra volt a börtöntől, de ezt az elmeháborodott démon nem tudhatta, mivel abban a hiszembe töltötte napjait a börtönbe, hogy egy joga tábor részeként a magányt kell megtapasztalnia.
 Mindegy, a lényeg, a démon ugyan nem gyógyult meg, de egy idő után, már nem emlegette a főzeléket, mi több, még egy kicsit később, már semmit sem. -Szóval tudni kell normálisnak lenni, és aki normális, Poo úgy vélte, az könnyen tud válaszolni a normálatlan kérdésekre is.

Egy Elméleti Nap a Kutyáról?

 Egy kutya ugatott, hihetetlen, de Fűven szerte szoktak a kutyák csaholni, ám most csak egy kutya ugatott. Poo mágus, ki jól ismerte a részecske fizika azon szegmensét, ahol az ufókat boncolják, természetesen elméleti téren, gyanús pillantásokkal húzta el laborja ablaka előtt a kisujját, egy szimpla pszichikai kísérlet gyanánt, igaz a lényege már rég a feledés homályába merült, mint a friss homár a gőzölgő fazékba, télvíz idején, még is lehetett az egésznek valami értelme...
 Persze nagy hülyeség lenne értelmet keresni, egy olyan tartományba ahol a pápa-király elmondja a tutit és a tömeg tapsikol, hol ott az ő sorsuk süllyed a legendás Titanic mélységéig. -Itt illik megjegyezni, a Titanic egy lovaskocsi volt amely egy por-ette falu határában beleesett a nagy kútba, ami nem is lett volna baj, ha a kútról nem lett volna köztudott, hogy egész a világvégéig lehet benne zuhanni, és ugye ott még a varázsceruza sem tud segíteni, mert köztudott, a világvégén még papír sem létezik.
 -Sokan úgy gondolják a világvége olyan mint egy félméteres vonalzó, van kezdete és akad vége is, ám ez nem igaz. A világvége csak nevében véges, a fizika is igazolta, hiszen ha van egy gammakitörés az öröké halad a tér-idő világában, pontosan a 23. pontig, amiről pedig a matematikusok megmondták, a 23. pont egy nem is létező dolog.

 A mágus sóhajtott, mivel a klímaváltozásról még nem is értesült, mivel nem is létező fogalom, az ufóboncolás ötlete merült fel, mint az a bizonyos rózsaszín tengeralattjáró egy alternatív világa. Ez így nehéznek tűnhet a laikus ember számára, miként az egykulcsos adó, de hát törődni kell mindennel és mindenkivel. Hiszen Fűven egy olyan világ ahol a hősök az elesetteket nem felejtik a Gonosz-erdő mélyén egy üres elsősegély doboz társaságában. Itt a hősök azért vannak, hogy cselekedjenek, és nem aranyért teszik, azok nem hősök csak zsoldosok, miként a 2+2 is lehet 5, sőt egy üveg sörbe is lehet egér, ami nem is oly meglepő, mint egy földrengés a felhők között, hóesés idején.
 De a kutyaugatás! Poo alaposan végig nézte a rozsdás vackokkal teli udvart, a kidőlni készülő körtefát, és a lovakat hajkurászó disznó sem kerülte el a figyelmét. Ám egy dolog zavarón zavarta, a kutyát nem igen látta. Persze lehetne mondani, az ablakon keresztül minden más, pont úgy mint a jövőben a tévébe, mert ott is csak hazugságok lesznek, egy jós legalábbis ezt ígérte. Ám a mágus sem a tévé nevű, még nem létező valami nem érdekelte, és a romlott húsleves sem dobta fel hangulatát, mindebből kiindulva, a dolog úgy állt, hogy a lovak megették a kutyát és a disznó ezen bepöccenve a paripák ellen fordult, már csak azért is, mert nyilvánvaló a kutya, valamelyik ló hasából még mindig kiabál, már csak azért is, hogy hallja meg a világ...

Tavi szörny

 Fűven világa baromira tele van, ilyen-olyan, meg még rokkant szörnyetegekkel is, ami igen sok gondot okoz a békés polgárok számára. Ám számolva, számtalan esetben, a kontinens hősei, igen határozottan fellépnek az efféle agresszióikkal szemben. -Poo mágus, pontosan egy ilyen probléma végett érkezett a Kék Bálna tó partjára, ugyanis, itt egy hatalmas, ziziszörnyeteg rémítgette a békés földműveseket.
 A mágus, aki sárga köpenyét komoly eltökéltséggel viselte, a békés víztükröt szemlélte, néhány önkéntes segítő társaságába. Itt persze teljesen fölösleges felsorolni, Bob bácsit, Izmos Erőt, és Kukacot, hiszen, még maga, Poo is csak tíz perce ismeri, a fene tudja, honnan szalasztott önkénteseket.
-Gyerekek, biztos, hogy van szörny? firtatta a varázstudó, valahogy az a benyomása támadt, hogy a helybeliek, csak hírverésnek szánták a borzalomról terjesztett elbeszéléseiket, amit igazolni látszott a békés, enyhén fodrozódó tavacska, és a faluba található, három fogadó léte. -De mert a tűzmágus, nem szokott első megérzésre ítélkezni, így intett az erős embernek, hogy sétáljon bele a tó vizébe.
-Na de mester, és mi van, ha előjön a szörnyeteg? aggodalmaskodott a csupa, szteroidoktól brutális izom emberke.
-Istenek, ha mindenki így állna hozzá a világ dolgaihoz, még lehet a gyümölcslevest sem fedeztük volna fel.
-Az pedig finom. bólogatott Bob, egy fatuskón üldögélve, kezében az a fafaragású kard, amit még tíz esztendeje alkotott, egy esős, a  vasárnapot nem megelőző napon.
-Akkor??? értetlenkedett az Izmos Erő nevet viselő férfiú, kezébe egy határozottan rozoga kőbaltával.
-Akkor-akkor, tessék a vízbe sétálni! parancsolta a mágus, nagyon nem tudta elképzelni, hogy egy óriáscápa meg bírja enni, e bajuszos, amúgy ködvágó foglalkozást űző pasast, már csak azért sem, mert Poo úgy érezte, a szörny még mindig nem létezik.
-Na jó. adta be derekát a baltás fickó, és gumicsizmába, teljes bizonytalansággal tekintetében, elindult a tó közepe felé.
-Te mágus, mi van ha még is van szörny? mélázott Kukac, szájába szalmaszál, bal szeme alatt egy hatalmas kék folttal. 
-Mi lenne, Izmos, azzal a baltával biztos letaglózza a bestiát. vélekedett a varázsló, elégedetten látva, embere már derékig a tóba gázolt.
-Ez logikus. értett egyet Bob, még mindig a tuskón csücsülve.
-Persze hogy logikus, mit gondoltok, ha itt egy szörny lenne, mi itt lennénk?! mutatott rá a lényegre Poo.
-Ezt most hogy érted? kerekedett el Kukac barna szemei.
-Pont úgy ahogy mondom, gondolkozzatok már, ha szörny lenne a vízbe, már kijött volna és megevett volna bennünket.
-Hohó, az előbb mondtad, hogy Izmos Erő lebaltázza a borzalmat. csapott a mágus elejtett szavára kukac, innen már a varázstudó sejtette, miért is híják Kukacnak, kukacot.
-Persze, hogy szétverni a borzalmat, de ha nem lenne nála a balta, akkor hogy... igazította ki mondandóját Poo, erősen Kukac bokájára nézve.
-De nála a balta??? okvetetlenkedett ez a szalmarágó pasas, amin Bob csak felnyerített, úgy tűnt, ő élvezi a szópárbajt.
 Ám ekkor történt valami, amire a varázslón kívül mindenki számított. E hatalmas ordítás, egy cuppanó hang, és mire Izmos Erő felé pillantottak, csak a giga cápa volt látható.
-Szent gatyaszár, hol van Izom?! hüledezett Bob, továbbra is a tuskón ülve.
-És a baltája. remegett Kukac, dermedten szemlélve a part felé közeledő bestiát.
-Csak nyugalom! emelte hangját a tűzmágus, maga is furcsállva, hogy az a erős férfi, miért nem csapta szét, ezt a mindössze templom méretű szörnyeteget.
-Ezt mond a cápának. kapkodta a levegőt kukac, miközben a cápa a partra evickélve kiköpte a kőbaltát, majd, mint aki jól végezte dolgát Bob felé harapott, aki talán kiáltott is, de nem volt jelentősége, mert ahogy jött a jószág, vissza is száguldott a sekély tó vizébe.
-Lássátok, ott a balta. remegte a szalmaszálat szó szerint lenyelő férfi, miközben, balra a köbaltára szegeződött.
-És Bob? aggódott Poo, jól emlékezve, a cápa a pasas felé harapott.
-Itt vagyok. jajgatott a nevén nevezett, és a két társa sietve, az immár a tuskó mellett heverő férfihoz sietett, akinek soha nemlétezett lábait, bizony leharaphatta a cápa, mert a lábak, most sem léteztek.
-Lássátok, ez van ha nem készülünk kellően fel! alapította meg Poo, nagyon nem kívánva tovább időzni a víz közelébe.
-Mit beszélsz, megette ez az átok, Izmost. fakadt ki Kukac.
-Így van, de miért? -Láthatjátok, hogy a baltáját a dög kiköpte, azaz haszontalan ócskaság lehetett. Fel kell készülni, másként nem lehet csak úgy győzedelmeskedni. vonta le a végkövetkeztetést a mágus.
-Ebbe van valami. értett egyet Bob, és mert mindannyian egyre gondoltak, a láb nélküli embert tolókocsijába segítve, megindultak a falu felé, immár tudva, mindenképpen normális fegyverre van szükség, nem egy rozoga baltára.

Dráma

 Poo a mágus, maga sem tudta miért, de egy jégtáblán álldogált, két kollégájával, akik hidrológusokként a globális felhevülést vizsgálták, egy kézi fúróval próbálván kideríteni, a nagyon-nagy alapterületű jégtábla vastagságát, melyen éppen tartózkodtak.
 A mágus tudta, a klíma az olyan, mint a földgáz, mindkettőhöz szerelőt kell hívni. Igaz, Fűven világán még nem egészen létezik a olvadóhatásként is ismert, napfogyatkozás, ám jó, ha az ember előre tudja, mi is lesz egymillió év múlva.
 Itt tartott, mikor olyan reccsenős hang törte a sarki hideget, hogy a két társa eldobva csaptelepet és papot, a mágus felé hátráltak.
-Mi ez? firtatta az egyik rémült grafológus, csak nagy ámulással szemlélve az égen köröző dögevőt.
-Mi, leszakad az egész jégfal! ordította a kettes számú tudós, ő már a tűzvarázsló mellett topogott.
-De miért?! rémüldözött a fiatalabb, sárga pufi-dzsekijén nem szerepelt semmiféle reklám.
-Miért-miért, hát ezért! vette magához a kezdeményezés a bölcs mágus, a repedező jégre mutatva, mely megnyílva, több kilométer mély szakadékot teremtve, felettébb ijesztőnek tűnt.
-Jaj. kapaszkodott a levegőbe a bajuszos hidrológus, társa csak kamillázott.
-Jaj bizony, nézzétek, a túl parton marad az egyik fúró! mutatott a lényegre Poo, és mert tudta, sok értéke nincs az eszköznek, ő még is egy belső inditatástól futásba kezdett és átugorva a félelmetes szakadékot, mely alján talán a magma fortyoghatott, és a túloldalt, ahol az igazság is van, egy bukfencet követőn, megszerezte a magányos fúrót.
-Mit csináltál, nem tudsz visszaugrani! rémüldözött a kopasz pasi, nem is a fúró aggasztotta, hanem az, ha a mágus lezuhan, akkor nem lesz ki teleportációval hazajuttassa őket.
-Nyugi. mosolygott el a varázstudó, és hogy ne keljen ugrás közben tartania a fúrót, egy ügyes lendítés keretében a két társa közvetlen közelébe dobta.
 Most jött a java, vissza kellet térni társaihoz, és már készült is egy sóhaj keretében, mikor a fúró becstapodásánál a jég repedezni kezdett és még mielőtt Poo ugorhatott volna, újabb szakadék születve végérvényesen elnyelte az eszközt és a két bátor kutatót.
 A tűzmágus immár semmit nem értett, tisztára úgy érezte magát, mint ha ő lenne a hibás, két barátja tragikus zuhanásáért. Az ijesztő az, hogy még a sikolyukat sem sikerült hallania.
 Persze lelke legmélyén tisztába volt azzal, hogy ez maximum egy tragikus baleset, minimum szerencsétlen véletlen. s mivel az igazság a kettő között rejtőzött, nyilván a pillangó a felelős, mely megrebegtette szárnyait, és ugye lett ez a dráma.