( Ismeretlen szerző )
Döbbenetesnek tűnt, de Fűven világán a karácsony még mindig nem létezett, és egyes, mi több kettes tudósok is a ként vélekednek, ami jó volt eddig, jó lesz ezután is. S mivel nincs karácsony, a hősöknek sem járt az extra szünet. -Persze Heper, a híresebb ünnepek alkalmakor sem tétlenkedett, ha egy mezítlábas idegen arra kérte segítsen, mert egy grizzlyt megettek a kóbor zombik, hát ő ment és segített.
-Az is igaz, hogy most ki kell jelenteni, nem egy medve ügye vezérelte a nagyherceget egy kacifántos kalandra. Ugyanis a dolog igen csúnyán kezdődött és az az igazság, még a végét senki sem láthatja, már csak azért sem, mert a Heper által üldözött rémember, egy éjközépkor elhangzó cukor kiáltásra megjelenő félig örült és félig nagyon rút lény, a Függönyök Erdejébe menekült. A Függönye erdőről meg aztán mindenki tudta, aki oda bemerészkedik még a vészmadarak szemei előtt is láthatatlan marad. -Igaz ez nem rémítette meg a hőst, a nagyúr ugyanis a félelmetes erdő láttán sem torpant meg és így folyamatosan nyomába volt a gonosz teremtményének, aki már zihálva szedve a levegőt, igyekezett egérutat nyerni, ez eddig nem sok sikerrel.
A rém egy odvas fának támaszkodott és azon morfondírozott, miért is jelent meg, mikor az a két alkoholista fiatal kimondta a a hívás igéjét. Persze szólították, de köztudott, alkoholistáknak még a dzsinnek is csak ritkán jelennek meg. -Ő hibázott, megjelent és felfalta a flúgosok kérésére a közeli falu összes tormáját. Ebből még nem is lett volna olyan nagy baj, ha az egyik tormaföld, nem a Csendes Ebéd csak Reggel Istenének a papjának tulajdonát képezte volna, de azt képezte, és az atya a közelbe vendégeskedő Heperhez a Fűven szerte ismert kalandorhoz fordult segítségül, aki, mint a jelek is mutatják, elvállalva az ügyet, rendületlenül a nyomába kajtatott.
Harcolhatott volna, elvégre olyan démon szerű valami volt, de nem igen látta értelmét, hisz ki az a balga aki nyílt harcba kiállna a legendás kalandozóval. -Na itt tartott a gondolataiba a hálóinget és egy bakancsot viselő rémlény, mikor a közeli csipkebokor irányából határozott léptek törték az erdő utálatosan csendes némaságát.
" A bajban csak az kerülhet aki mozog, de aki bajba kerül, az jobb ha felköti mind a két gatyáját, mert a baj sosem jár egyedül"
( Régi Népi Bölcsesség )
Heper már látta a fának támaszkodó, egyáltalán nem túl szép lényt, aki nyilván azon agyalhatott, hogy most aztán mi fog történni. A hős persze tudta, nyakon vágja a kísértést és kártérítést követel, elvégre egy erősödő kontinensen, ahol a naptár szerint a Lázadás Éve lesz, ez a minimum.
-Hé te csúnyaság látlak, lépj ki a fa mögül! szólott a hős, egy kitaposott gomba mellett megállva, leakasztotta legendás harci kalapácsát, jelezvén, egyáltalán nem viccnek szánta mondandóját.
A hálóinges lény pár percet töprengett, mi több az egyik ujjáról az összes körmét is lerágta, míg végül arra a megállapításra jutott, itt nincs választása, így hát előlépett.
-Itt vagyok Heper, mi akarsz?! firtatta a rémember, hangja olyan volt mint egy éhes sakálé, bár ez messze nem ijesztette meg a nagyherceget.
-Csúf dolgot tettél, lezabáltad a Donald falva összes tormáját, így itt az ideje megbűnhődnöd vagy kártérítést fizetned. zengte a hős.
-Oks, ha fizetek nem ölsz meg? tudakolta a hálóinges lény, aki a tisztánlátás kedvéért, tudnivalón nőnemű lény volt.
-Nem! válaszolta Heper, úgy érezve, bár a torma az torma, még is, így a nemlétező ünnepek alkalmából, lehet egy kicsit könyörületes.
-S mennyit kellene fizetnem? puhatolózott a lény, egy szamócára gondolva.
-Száz arany! jött a határozott válasz, a kalandozó természetesen belekalkulálta a saját költségeit is, de hát ez így volt logikus.
-Rendben. hümmögte a rémember és bakancsához hajolva, elővette a kért összeget, s bár sokallotta, úgy vélte ez még mindig jobb, mint a hirtelen halál. Azt pedig örökre a fejébe véste, hogy soha többet nem fogja a tormaföldeket dézsmálni, még ha parancsolják is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése