FEKETE RIBIZLI TÖRTÉNETE

Egyszer elveszett egy tutaj, oly annyira eltűnt, hogy a kontinens összes szerencsevadásza, hőse, mi több nője sem igen bukkant a Bukott-Tenger amúgy csendes vizein, nyom nélkül eltűnt bárkára. Bár el kell ismerni, nyomot felettébb nehézkes találni a széltől szinte mindig ringatózó tengeren, de ugye semmi nem lehetetlen.
 -A nyomkövetés persze az, már csak azért is, mert a nyomolvasókról köztudott volt, nem tudnak úszni, úgy nagy általánosságba. De mert Fűven egy olyan kontinens ahol a királyok, vadászok és még a vámpírok sem igen szeretik a rejtélyeket, a tudósok úgy határoztak kiagyalják az elveszett tutaj történését, már csak azért is, mert néhány jó szándékú uralkodó, nem kevés jutalmat is beígért annak az embernek aki megleli vagy megfejti a FEKETE RIBIZLI, mert hogy ez volt a hajó neve, szóval a FEKETE RIBIZLI titokzatos történetét.

A történet kezdődhetett volna a föld alatt is, ám még sem ott kezdődött, már csak azért sem, mert egy a tengerekre tervezett hajóról volt szó, amelynek kapitánya a derék Raymon Berndorfer, vagy ilyesmi nevű vén tengeri medve volt. A kapitányról illik tudni, hogy hét nyelven beszélt és ismerte a biometanolt, a kvantum fizikát és még az ABC-vel is nagyjából tisztába volt, ami rávilágított, hogy a tulajdonos egy ráteremt férfit választott a FEKETE RIBIZLI parancsnokának. De hiába a kiváló vezetés és a remek matrózok, ha a hajó BENDŐK URÁNAK NAPJÁN kifutva Vikon kikötőjéből, úgy eltűnt két napra rá, mint valahol máshol a frigyláda.
 -Itt aztán jöhettek a találgatások, mi több, mikor a tutaj nem érkezett meg a célállomására és még a kutatóhajók sem igen lelték, merre tekereghet, lassan mindenki kezdett aggódni. S ugye az aggódás éhséget szül, a szülés meg olykor fájdalmas, tehát a helyzet úgy állt, hogy mindenképpen ki kellet találni valamit. -Na ki is találtak, s mily érdekes, már is az előzményekből át is ugorhattunk a jelenbe, ugyanis a hajót immár meg kellet találni, vagy ki kellet fundálni, mi a fene ette meg, egy viszonylag viharszegény beltengeren. -S hát a tudósok nem nyugodva, a jutalomról messze nem mondva le imígy-amúgy agyaltak, míg végül egy vén-öreg bölcsnek világosság gyulladt az elméjébe, és ünnepélyes körülmények között kijelentette, bejelentette, mi több még fel is jelentette, hogy a FEKETE RIBIZLIT csak is a FENE EHETTE MEG!

 Ez a kijelentés oly annyira világos volt, hogy még fáklya sem szükségeltetett a megértéséhez, és úgy a tengerészek, mint mindenki más is hamar belátták, az öreg nem beszélhetett bolondságot, hiszen vén is volt, tudós is volt és ami igazán sokat nyomott a latba, még szakálla is jócskán akadt.
 E nagy megvilágosodást követőn, természetesen a tudós megkapta jutalmát, vele a sok arany láttán egy könnyed infarktust és a hajósok is levonván a konzekvenciát, immár nem csak a vihartól, zátonytól, hableánytól, de még a FENÉTŐL is óvakodtak mikor kimerészkedtek a nyílt tengerre.   

Egyszerű Történet

" Nem attól csörög a haraszt, mert mozog! "

                                                 ( Ismeretlen szerző )

 Döbbenetesnek tűnt, de Fűven világán a karácsony még mindig nem létezett, és egyes, mi több kettes tudósok is a ként vélekednek, ami jó volt eddig, jó lesz ezután is. S mivel nincs karácsony, a hősöknek sem járt az extra szünet. -Persze Heper, a híresebb ünnepek alkalmakor sem tétlenkedett, ha egy mezítlábas idegen arra kérte segítsen, mert egy grizzlyt megettek a kóbor zombik, hát ő ment és segített.
 -Az is igaz, hogy most ki kell jelenteni, nem egy medve ügye vezérelte a nagyherceget egy kacifántos kalandra. Ugyanis a  dolog igen csúnyán kezdődött és az az igazság, még a végét senki sem láthatja, már csak azért sem, mert a Heper  által üldözött rémember, egy éjközépkor elhangzó cukor kiáltásra megjelenő félig örült és félig nagyon rút lény, a Függönyök Erdejébe menekült. A Függönye erdőről meg aztán mindenki tudta, aki oda bemerészkedik még a vészmadarak szemei előtt is láthatatlan marad. -Igaz ez nem rémítette meg a hőst, a nagyúr ugyanis a félelmetes erdő láttán sem torpant meg és így  folyamatosan nyomába volt a gonosz teremtményének, aki már zihálva szedve a levegőt, igyekezett egérutat nyerni, ez eddig nem sok sikerrel.

 A rém egy odvas fának támaszkodott és azon morfondírozott, miért is jelent meg, mikor az a két alkoholista fiatal kimondta a a hívás igéjét. Persze szólították, de köztudott, alkoholistáknak még a dzsinnek is csak ritkán jelennek meg. -Ő hibázott, megjelent és felfalta a flúgosok kérésére a közeli falu összes  tormáját. Ebből még nem is lett volna olyan nagy baj, ha az egyik tormaföld, nem a Csendes Ebéd csak Reggel Istenének a papjának tulajdonát képezte volna, de azt képezte, és az atya a közelbe vendégeskedő Heperhez a Fűven szerte ismert kalandorhoz fordult segítségül, aki, mint a jelek is mutatják, elvállalva az ügyet, rendületlenül a nyomába kajtatott.
 Harcolhatott volna, elvégre olyan démon szerű valami volt, de nem igen látta értelmét, hisz ki az a balga aki nyílt harcba kiállna a legendás kalandozóval. -Na itt tartott a gondolataiba a hálóinget és egy bakancsot viselő rémlény, mikor a közeli csipkebokor irányából határozott léptek törték az erdő utálatosan csendes némaságát.

   " A bajban csak az kerülhet aki mozog, de aki bajba kerül, az jobb ha felköti mind a két gatyáját, mert a baj sosem jár egyedül"

                                                ( Régi Népi Bölcsesség )

  Heper már látta a fának támaszkodó, egyáltalán nem túl szép lényt, aki nyilván azon agyalhatott, hogy most aztán mi fog történni. A hős persze tudta, nyakon vágja a kísértést és kártérítést követel, elvégre egy erősödő kontinensen, ahol a naptár szerint a Lázadás Éve lesz, ez a minimum.
-Hé te csúnyaság látlak, lépj ki a fa mögül! szólott a hős, egy kitaposott gomba mellett megállva, leakasztotta legendás harci kalapácsát, jelezvén, egyáltalán nem viccnek szánta mondandóját.
 A hálóinges lény pár percet töprengett, mi több az egyik ujjáról az összes körmét is lerágta, míg végül arra a megállapításra jutott, itt nincs választása, így hát előlépett.
-Itt vagyok Heper, mi akarsz?! firtatta a rémember, hangja olyan volt mint egy éhes sakálé, bár ez messze nem ijesztette meg a nagyherceget.
-Csúf dolgot tettél, lezabáltad a Donald falva összes tormáját, így itt az ideje megbűnhődnöd vagy kártérítést fizetned. zengte a hős.
-Oks, ha fizetek nem ölsz meg? tudakolta a hálóinges lény, aki a tisztánlátás kedvéért, tudnivalón nőnemű lény volt.
-Nem! válaszolta Heper, úgy érezve, bár a torma az torma, még is, így a nemlétező ünnepek alkalmából, lehet egy kicsit könyörületes.
-S mennyit kellene fizetnem? puhatolózott a lény, egy szamócára gondolva.
-Száz arany! jött a határozott válasz, a kalandozó természetesen belekalkulálta a saját költségeit is, de hát ez így volt logikus.
-Rendben. hümmögte a rémember és bakancsához hajolva, elővette a kért összeget, s bár sokallotta, úgy vélte ez még mindig jobb, mint a hirtelen halál. Azt pedig örökre a fejébe véste, hogy soha többet nem fogja a tormaföldeket dézsmálni, még ha parancsolják is...

Griff Nyomában 2

Míg sok ember azon tanakodott, hogy Fűven északi részén, kicsit tán keletre, egy templomban miért ülnek oly csendben az emberek, az addig a kontinens  egy másik részen, Poo a nagy varázsló minden erejével igyekezett befogni egy rakoncátlan Griffet, a hétmérföldes bakancs híján, saját lábbelibe.
 -De ne kavarjunk, mint rossz kukta egy valóságshow közepén, inkább nézzük a tényeket, ha nem is azt, hanem egy másikat, de nézzük. -Tehát miért is van az, hogy Bankir városában a Szánalmas Menyasszony Csókja templomba, rengeteg meg kettő a derék polgár üldögélt(?). - Nos erről nézvén roppant egyszerű a válasz, mert hogy, néhány filozófus felvetetett, vajon a vámpírok be-e tudnak lépni a Kötözött Isten Öccsének otthont adó templomba. A kérdés jó, a kíváncsiság még jobb, és így megtelve a nevén nevezett Isten háza, a polgárok türelmesen vártak, mikor is téved feléjük egy elvetemült vámpír, bár jó tudni, Bankir egy olyan város volt  ahol a fokhagyma és a karó két olyan mindennapi eszköz, mint mondjuk máshol a vasaló vagy a pirított kocka.

 -Szóval míg a templomba vártak, az addig a varázsló, ha nem is sietős, de igenis sajátos léptekkel lerázhatatlanul  követte a rakoncátlan griffmadár nyomait. Igaz, ha vele nyomozhatna a professzor vagy ne adják az istenek Írókéz nagy testvér minden könnyebb volna, akár a zsíros bödön zsír nélkül. -Mindegy, Poo aki nem volt szívbajos, úgy gondolta, ha törik ha nem, ő befogja a madarat, már csak a megbízása végett is, meg aztán nem mindenki mondhatja el magáról, hogy elkapott egy gepárdtól ötször gyorsabb griffmadarat, ráadást pont azt a madarat amely oly sok kárt tett a veteményesbe, igaz, minden griff imád kaparászni, csipegetni, ezt-azt elcsenni, de nem minden griffé fizetnek, jó arany érméket, legalább egy cipős doboznyival.

 Tehát a  férfi, aki az alkonytól tartva egy szilvás sütit majszolt, úgy számolta, előbb vagy utóbb de megleli a madarat, mert hát a Kótyagos Róna ahol mindketten szelték az útjukat, ugyan baromi hatalmas, azért, még is csak akad vége, és hát a madár is csak állat, ami annyit jelentett, egyszer talán csak elfárad, miként a mosómacik estebéd után.  Persze csak erre spekulálni nem lett volna túl jó ötlet, ezért Poo mivel mágus is volt, egy nagyon ősi trükkel egy papírsárkányt idézett meg, s ugye a sárkányokról mindenki tudta, imádják a frissen sütött griffmadarakat. Itt jön a hangsúly ha valaki nem figyelt volna, mert csak papírsárkányt teremtett a mágus, az meg ugye nem igazán tud felfalni egy igazán megtermett griffet. Ám arra mindenesetre tökéletesen megfelelt, hogy meglátva a madarat, csörgő, hümmögő hangon jelezze, griffet látott. -Ez egy régi módszer volt, de most a helyzet megkövetelte, hogy a nagy-tudású mágus, ilyen ősi rítushoz nyúljon, elvégre el kellet kapnia a griffet...

Griff Nyomában 1

Poo mágus úgy volt vele, mint az egyszeri ember, legendákat kreált, ha már saját magának nem is volt története. A derék férfi ugyanis a sokadik óra utáni gyaloglást kezdve unni, kezdett belefáradni az egészbe, és jó lenne kezdeni valamit, így kénytelen volt unszolni magát a tovább haladás érdekében: "-Hajrá Poo, az ötvenegyedik lépés után, mindig az ötvenkettedik jön."
 -Igen, motiváció! mert hát hová is jutna a világ ha nem lenne inspiráló gondolatok, úgy mint pénz, aszfaltos út és kétszer lejárt húskészítmények. Sajnos néha még a nagy tudású varázslóknak is szükségük volt ilyetén ösztönzőre, bár tény, jelen esetben Poo azért vállalta a kockázatos gyalogutazást a Kótyagos Rónán keresztül, mert egy elvetemült griffmadarat üldözött, aki délen sok-sok szőlőskertet kitaposott, a mosómedvéket pedig zsákba csomagolta, és még ki tudja milyen gonoszságot követett volna el, ha nem jelenik meg a környéken Poo a nagy varázsló.
 A lényeg, hogy pár órája ott volt és meg is futamította a griffet, ám ez nem volt elég a falusiaknak, hiába maximalista népség lakta a környéket, így hát az elöljárók unszolására a híres varázsló a madár nyomába eredt, hogy eredendőn befogja és talán még el is ajándékozza a későbbiekbe, ezt olyan karma szerűségnek érezvén.

 Mindegy, a férfi követte a nagy madár lábnyomait, mert hát tudni kell, a griffek a mesékkel ellentétben nem tudnak repdesni, már csak azért sem, mert nem is volt szárnyúk sohasem, csupán egykor egy túl sok fantáziával megáldott képzőművész kreálta meg a repkedő griff mítoszát.
 Tehát a griff nem az ég magasában száll, mint egy papírsárkány, hanem fürge lábait szedve rohangászik jobbra és gyakrabban balra is. -Ez látszólag könnyítette a mágus helyzetét, ám csak látszólag, hiszen egy ilyen madár olyan gyorsan tudott szaladni, hogy miközben az egyik lába itt, az addig a másik már amott volt, és ugye egy egyszerű ember erre nem igen képes. Itt azért megjegyzendő, mivel Poo nem csak hős de tér és tűz mágus is  volt egy személyben, tagadhatatlanul volt esélye a bestia utolérésére és befogására.

 A férfinak megfordult a fejébe, hogy felveszi a hétmérföldes csizmát, ám ez a gondolat hiába is erősködött, hiszen a csizma nem volt a Poo tarisznyájába, mi több, abban sem volt biztos, hogy egyáltalán létezik ez a legendás lábbeli. Bár egy öreg kéményseprő arról hablatyolt az ötödik rőzsepálinka után a Züllött Elefánt nevű ívóba, hogy ő látta a varázslatos csizmát, méghozzá  bicebóca lábán. A mágus akkor sem hitte el de most sem, hogy pont egy bicebóca fogja birtokolni az ilyen ereklyét. De akkor nem vitatkozott, most meg nem volt itt a kéményseprő, hogy számon kérje részeg beszéde kapcsán. -Igaz, viszont ha az elbeszélés valóságot is takargat és ha bicebóca pont itt kóvályognak, talán ketten és a csizma erejére is számítva hamarább befoghatnák, a fene tudja most hol ténfergő madarat. -Ez van, meg az égen unottan lefelé bámuló napocska, aki biztos hogy tudja merre sumákol a griff, de hát ez nem igen segített a varázslón. Mert ugyan beszélhetett volna a naphoz, hiszen délidőben mindig meg lehet szólítani az életet adó napot, ám már délidő elmúlt, így válasz biztos, hogy nem születni.
-Rohadt griff! fakadt ki Poo és egy lyukas teknőbe rúgva, valahogy boldogabbnak érezte magát, úgy érezvén végre cselekedett, még ha a madárhoz ezzel egyáltalán nem jutott közelebb...