Szemben a kutyug madárral

Képtelenségnek tűnhetett, de Heper nem adta fel célját, hiába volt afférja a beszélő varjúval. S hogy akadtak e negatív gondolatai? Ez egy olyan kérdés, amire csak ő tudhatja a választ, és ha valaki kíváncsi vélhetően jól járna, ha SMS-ben tenné fel a kérdést. Az okokat itt nem tálaljuk, már csak azért sem, mert ahogy a Nagyherceg elhagyta a tisztást és egy rókacsapáson haladt a kutyug madár nyomába, egy hangot halott meg. -Jaj, jaj-jaj-jaj!!! Ez egy recsegős férfi hangnak tűnt, talán kicsit balra az ösvénytől. S mivel a hős, nemes és bátor ember hírében állott, lováról lepattanva bevetette magát a sűrűbe, segíteni kívánva a hangot kiadó ismeretlenen. Végül is lehet, hogy egy Crumbó medve kóstolgatja a szerencsétlent. Itt viszont vakmerőn megemlíthetjük, hogy az említett jószág volt legalább akkora, már azok szerint, akik látták, mint egy medve. A kék bundájú szörnyeteget zöldbab legelő állatként tartották számon, de sosem lehet tudni. Tehát a herceg a hang forrásához robogott eszement úthenger gyanánt. Ismét csodák csodája, miközben hófehér szaladt el mellette, végre megpillantotta a hang gazdáját. Hát Heper nagyot csuklott akár egy antilop, mivel a hangot nem egy ember vagy élőhalott hallatta, és nem egy tűzokádó sárkány dekkolt a drótból készült kelepcében, hanem maga a keresett kutyug madár, aki vadul verdeste szárnyát ez eddig mindhiába. A Nagyherceg se nyelni se olvasni nem tudott a kellemes meglepetés láttán. -Szabadíts ki! -kezdte a szárnyas, ahogy nagy bordó szemeivel felfedezte az őt áhítattal bámuló, számára ismeretlen férfit. -Nem oda Buda, előbb adhatnál egy tollat. -vágott vissza Heper, jól tudva ilyen szerencse ritkábban akad, mint egy jó nő a pokol legrondább szegletében. -Oké! -keménykedett a madár, s majd egy jó órányi alkudozást követőn a Nagyherceg kiszabadította. A kutyug madár, mint a szegény szabólegényeknek, kapásból négy tollat is adott, meg egy ceruzát. Nos így történt, hogy egy toll helyett néggyel lett gazdagabb a legendás kalandor, a ceruzáról meg már nem is beszélve.

Végre madár, csak sajnos nem az a madár

...Szóval, a történet ott is folytatódhatna, hogy a tölgyben a kaja kimerítette az osztályba sorolás minden lehetőségét. Heper maga úgy fogalmazott, hogy ebbe még só sem kell, persze a köpcös fogadós boldogan fogadta a megjegyzést, valami oknál fogva a fenti szavakat bóknak értelmezte, még el is tűnődött azon, mi lenne ha a Nagyherceg szavait kiíratná a ajtó fölé egyfajta reklám gyanánt. Persze a híres hős ezt nem várta meg, szépen kivett egy szobát és a tűrhető doh illatban hamar álomba is merült, olyannyira, hogy pontban reggel nyolcig fel sem ébredt. Akkor egy nagyot ásított. A ki tudja hány napos, a Séf ajánlata omlettet békésen elhárítva, megelégedett egy pohár limonádéval, majd fizetett és gyorsan távozott, nem kívánva némi ételmérgezéssel gazdagabb lenni. Célja volt, ma is ugyanaz, mint tegnap, meg akarta lelni, a talán még senki által nem látott, legendás Kutyug madarat. Így mit nem tehetett, mit nem, balra kanyarodva szelte, a kis erdei útról letérve a félelmetes rengeteget. Talán ha ment fél órácskát, mikor egy tisztásra érve megpillantotta H. Putter-t, a nevezetes dupla szemüveges hőst, aki tudni illik nem Fűveni származású. Sőt egyes tudósok gyanítják, a jelenés csupán délibáb, vagy egy nagy fekete vagy kék de mindenképpen valamilyen dimenzióhasadék szerű lyuk. Heper persze nem ijedt meg, lovát visszább fogva lassan poroszkált a félméteres hanga fűben a kis krapek felé. -Helló! - intett kalapácsával H. irányába a nemes lovag. De mily otromba is a világ, Putter egy seprűre pattanva a levegőbe emelkedett. Ostoba volt, Fűvenben elég nyilvánvaló, hogy egy nyélen nem lehet utazni, kapaszkodjon ahogy csak kicsiny izmaiból telik is. Nos a hősnek igaza lett, a fiatal fickó, aki pedig egy könyv szerint ultramágus, a magasba emelkedett, mint egy beteg veréb, majd mint rossz üstökös billent le az amúgy hangtalan seprűről. Nagy nyekkenéssel landolt egy vaddisznó kiszuperált tetemén. A Nagyherceg számított erre, hiszen azon a tova száguldó izén, legfeljebb egy artista tudna fent maradni. Heper nem is tudta elképzelni, hogy a vadul káromkodó délibáb(?) miért is próbálkozott ilyen sületlenséggel.  Ám mert a hős úgy vélte, az idegen kalandozó vagy micsoda, túl van a közvetlen életveszélyen, tovább ügetett, hiszen a madár lehet hogy pont itt settenkedik a közelben. Távolodva még hallotta a méltatlankodó Putter nem e világi szavait, mikor rezzent a bokor és madárka szállott rá. Hát nem a keresett jószág volt az kétségtelen, de hogy beszélt az tagadhatatlan, és ráadást egyenest Heper szemébe nézve intézte mondandóját. -Figyelj csak haver, neked vissza kell fordulnod! Nos ez volt az a pillanat mikor paripáját megállítva a legendáriumokban is szereplő bajnok, jobban kezdett figyelni a madárra. -Te beszélsz?- firtatta Heper valami ocsmány sötét mágiát gyanítva a háttérben. -Nem az a lényeg! -förmedt a hősre a madár, úgy tűnt nincs tisztában azzal kivel is beszél ily tiszteletlen hangnemben, de szerencséje volt mert ez eddig kitartott Heper óriási türelme. -Miért mi a lényeg? A Nagyherceg alaposan megnézte magának a közönséges varjúnak látszó, böhöm nagy,  jól lakott madarat. -Tűnés haza!!! Így ordított a szárnyas, elkövetve élete legnagyobb, ám egyben utolsó hibáját, mivel a rettegett kalapács a leverőbe emelkedve lecsapott rá,  Heper finoman szólva végett vetett a párbeszédnek. A kilapítottá vált varjú rozzant ejtőernyősként zúgott le a bokorról, valószínű soha többé már nem fog beszélni. Szörnyű, csóválta fejét a hős és tovább indult, tudva ez a madár még mindig nem az a madár...

Kutyug madár nyomában: Az első lépések

Mivel Fűven nagy és szerteágazó kontinensnek számított, akadtak olyan zugai, ösvényei, sőt még vermei is, amelyek félelmetes múlttal rendelkeznek és még annál is rémesebb jószágokkal. Nos az egyik ilyen eldugott hely, kicsit balra, a borzalmas hírnek örvendő Krőv erdő. Amikor Heper Nagyherceg egy szál kíséret nélkül behatolt az erdőbe, komoly dolgok kezdtek születni, (vagy éppen nem). Heper, be kell vallani, nem hobbiból érkezett e borzadályos helyre, ahol a levelek zöldek, és a nyulak veszélyesek. Cél fűtötte, mint gőzmozdonyt a fatuskó némi szénnel. No igen, a Nagyherceg a Kutyug madár végett érkezett e végzetes helyre. S miért is? Akadt egy legenda az ezer közül, miszerint ha valaki kitépi a mitikus madár egyik tollát, bizony nagy szerencsétlenség éri. Ez volt a küldetés. Heper nemesi volta ellenére kiváló tudós és kutató hírében állt szerte Fűven minden irányában. Így határozta el, egy szerdai reggelen, hogy ő bizony utána jár e rejtély igaz volta kiderítése érdekében. Az volt a terv, hogy ha megleli a madarat és kitépi az egyik tollát, rá fogja bízni egy jónak nem mondható barátjára, cél, hogy vajon működik e az átok. Itt tartott, meg a kerek tisztáson lován ülve, kezében félelmetes harci kalapácsával, testét könnyű, lovagi vértezettel védve. Talán alkonyodott, talán nem. Talán összefut a Gólyánál is nagyobb szörnyeteggel, talán egy tucat vámpír ugrik a következő percben a nyakába. De vállalta, meg kell tennie a dolgokat, meg kell tennie, amit meg kell tennie, s csak 28 napja volt hátra, igaz, lehet hogy nem pont 28. A dolgok vagy jönnek, vagy késnek mint a TommTranss postakocsijai, a többi meg megy magától, vagy jön. Ám a jelen helyzetben se madár, se jedi, se pedig Peti a sulis táskájával. Különös volt, az kétségtelen. Eldöntötte, hogy éjszakára meghál a Fizetős Tölgy nevű közeli fogadóban, és majd holnap folytatja vakmerő kalandját, az átkozottként is emlegetett Krőv erdőben...

A FAZÉK!!!

Ahogy várt, mint idegen a csillagkapu előtt, és tovább tanakodott magával, hogy vajon miért is van az átjáró egy gödör mélyén, valahogy tüsszentenie kellett. Nem tette, több okból is kifolyólag. Az első, hogy az üregbe nem sütött be a nap, meg aztán egy érzés is felmerült benne, mint hóhér eszébe az egyszeregy. Ezek önmagukban kevésnek bizonyultak volna, ám mivel csontrágcsáló keddet megelőző szerdát írtak a naptárak, a varázsló úgy vélte valaminek történnie kell. Igen, lehet mondani, hogy a férfi egy kicsit babonás, de hát ki nem az? Jani bácsit leszámítva, mert aki ilyen elátkozott szigeten képes éldegélni az minimum elmebeteg vagy eleresztett. Szóval Poo, mivel sok látnivalója nem akadt, hát gondolt egyet és a térkapuval kezdett furfangos szemezésbe. Ez nem tartott tovább, mint egy hamburger elmajszolása, mert előbb zörej hallatszott, azután a kapu monoton vibrálása  hipp-hopp megszűnt, úgy három esetleg négy másodpercre, és az ütött-kopott fazék, mint nehéz kő úgy repült, egyenest Poo képébe csapódva. Tíz percig se kép se hang, a fickó kiterült miként örömlány az öreg szultán háremében. Ám elmúlt az első rémület, már mint miután szegről-végről kicsit magához tért, és végül is Poonak igaza lett, hiszen valaki volt odaát, a fazék magától ezen a napon biztos hogy nem jött volna vissza. De itt volt újra, s ez egy másik aggályt is teremtett a varázsló betört orrán kívül, mégpedig azt, hogy vajon miért is dobták vissza azt a vacak fazekat? Hisz az már nem való semmire, és különben is, ne dobálózzon csak úgy senki, még a végén komolyabb balesetet is okozhatott volna! Poo eldöntötte itt ő kevés, egy igazi profi kalandozó kell. Volt tippje, s mert se Jani se senki más nem jelentkezett,  elmormolt egy bonyolult igét és kimondta hangosan "mindenütt jó de legjobb máshol"! S csodák csodája, a vakmerő férfi eltűnt előbb a veremből, majd pedig magáról a szigetről, de még utoljára visszaszólt; -Még visszatérek!

A törött fazék és a kapu

Poo, mint a közismert tűzvarázsló, egy elhagyott szigetre érkezett egy legenda ügyében. A legenda arról szólt, hogy az egykor virágzó szigetről, amely akkor még híres volt halászatáról, egyik napról a másikra eltűnt mindenki. Persze ez már vagy száz "kutevicei" esztendeje történt. Az antilopokon és Jani bácsin kívül, nem sokan élhetnek a mediterrán kis szigetecskén.
Szóval Poo, a helyszínen állt, körülbelül száznyolc lépésnyire a sziget egykori legkisebb települése, Eome, második düledező házikójától. A diószínű öltönybe díszelgő varázsló még csak mérlegelte merre, és hogyan is menjen. Így akad egy ki idő felvázolni, nem a hét házból álló falut, hanem hogy mennyi is egy kutevicei esztendő. Nos ha egy normál Fűveni nap reggeltől estig tart, és egy hét természetesen nyolc napig, nyilvánvaló,  hogy egy kutevicei nap kicsit eltérő lehet. Miben rejlik a különbség? Nos a kutevicei év hat hónapból áll és egy hónap két napból, amit  meg kell szorozni négyel, hiszen ez az alapja az egész számításrendszernek. S ami a lényeg, egy nap déltől egészen másnap estig tart.
Érdekes, de mivel Poo lassan elindult egy jobbra magasodó körtefához,  a történések kezdtek izgalmassá válni, úgy,  hogy még János nem is került elő. Óvatosan közeledett a derékig érő gazban, miközben madarak röppentek a magasba, felriadva gondolataikból. Poo ezzel nem igen foglalkozott, őt az érett gyümölcsök csalogatták, mint baktériumot a nyálkás zsebkendő. Ez volt a baj, mert éppen csak leszakította volna az első nyálcsorgató, csattanásig érett körtét, amikor megnyílt alatta a föld, és legalább ötven métert zuhanva egy verem mélyén találta magát, egy törött fazék társaságában, amelyről a zománc igen csak hiányzott.
A feneke sajgott és még a könnye is kicsordult a nagy fájdalomtól. Biztos volt benne, hogy ekkorát még életében nem esett. De minden fájdalma elillant, mikor balra a fazéktól megpillantotta a lilán lüktető térkaput, amelyen lazán átfért volna egy víziló. Furcsa volt, mi a fenét keres egy kapu pont egy gödör alján? Poo felállt, és nem tudta mit tegyen. Csűrte-csavarta a gondolatait, s mert jobb ötlete nem akadt, megfogta a nyomorult fazekat és behajította a megszűnni nem akaró térkapun, remélve ha odaát van valaki majd visszadobja...

A bögre!

Furcsa volt az út és az este is Poo számára. Nem a hatalmas hegyek miatt, amit délibábnak hívnak, s még csak nem is a csattogó kutyában töltött különös éjszaka miatt. De akkor ki miatt? Ez szinte már matt volt a maga átlagos külsejével, ugyanis Poo, leánykérésre érkezett Branvon városába, dédapja unszolására. A furcsa érzés megmaradt, mint bitumenes hordó az est hajnalában, de mit lehetett tenni? A lányos ház tőle ötven lépésnyire, a reggel pedig legalább tizennégy órányira. El kell ismerni, hogy Poo karatés meg aztán Heper Nagyherceg régi cimborája, de lehetsz te hős a csatatéren és barátod a Mornaki bíboros, ha oda kell állni a csaj elébe haj-jaj, ott baj van. Bizony megtörténhet, hogy valaki tűzvarázsló létére ennyire bizonytalan. No nem azért mert túl ronda a leányka,  s még az alkoholista após is belefért volna, de a kutya nem! Álljon már meg a világ,  milyen csoda dolog ez?! Semmilyen. Poo eldöntötte, nem enged a huszonegyből, mert abból csak harminc lenne. Még a dédpapi sem éri meg, hogy a kutya ott legyen. S ahogy erre az elhatározásra jutott, teljesen világossá vált előtte minden, még a furcsa érzés is. Csak ekkor, és csak is ekkor indult meg benne valami,  és azt nem lehetett visszatartani. Tehát még a gatyáját sem húzhatta le, megtörtént aminek kellet. Ám Poo semmit nem bánt meg, mivel immár tudta, nem kéri meg a fruska kezét. Sőt, a kék bögre is megmaradt, amit atyja mátkája fiának szánt, ki tudja milyen okból kifolyólag. Hát így eshetett meg, hogy a délceg ifjú lovát fordítva megindult haza, talán örökre feledve még Branvon városát is...

Ballada

Szörnyű volt, a hulla csak feküdt. Szürkés kéregtestéből még szivárgott a kakaószerű anyag,  ami a lény vére lehetett. John óvatosan tanulmányozta a tetemet, az ágak között réti kirike, és fecskefészkeket fedezet fel, sőt egy sörös üveg is a lombok össze-vissza labirintusában rekedt. Itt egy baj volt, John fejében csak a lélegzetelállító szépségű nő lebegett, mint ufo Budapest felett, s nem vette észre hogy még egy Faember ólálkodik a téren, aki eddig egy hirdetőtábla mögött rejtőzött. Szóval baj volt, de még sem, hiszen az illetékes ezt nem érzékelte. Soha nem történt még ilyen, John éber, zseniális harcos és nagyszerű hangutánzó hírében állt, a férfiasságáról pedig rengeteg hölgy tudott volna beszélni. De már itt nem kellett több szó, a rém Johnra vetette magát, birokra kényszerítvén a meglepett hőst. Sokáig forogtak, tekeregtek a szörny némán, John káromkodva, de úgy tűnt egyik sem bír a másikkal, mikor újra felhangzott az a bizonyos dörrenés. Meglepi, de a férfi jajdult fel, s a Falény emelkedett fel diadalittas lomblengetéssel. Ballada volt ez, ballada úgy ahogy ide le vagyon írva, mert hogy a mordály a másik Faember ágai között füstölgött, egyértelművé téve, itt a hős maradt alul talán mindörökre. S hogy hogyan is került a lőfegyver egy elvileg primitív életforma ágai közé...?

Egy kis földrajz?

Talán ott kezdhetném, ahol az egész abbamaradt, már mint hogy a falény kimúlt, a szépség meg tova libbent. Ez eddig még úgy ahogy rendjén is volna, ha John nem bámulta volna a csajt kétségbeesett szerelmes tekintettel. De mert lélegezni is alig tudott, akadt így némi idő hogy néhány részletet feltárjunk Fűven kacifántos geológiájáról. S itt jön mint éhes rozmár, az első és talán legizgalmasabb jelenség, még pedig hogy a folyók, patakok nem a tengerbe, hanem a forrásukat célozva meg sodródnak. Furcsa, de talán az ezer vagy még több feltevésből az egyik az, hogy Fűven valami úton-módon ferdén fekszik a térképen s ez az oka a vizek szabályellenes folyásának. Ám pont ezt e tézist döntötte meg a nagy utazó és felfedező Lord Robb Bob, aki életét szánva ennek a rejtélynek, fogta magát és körbe utazva a kontinenst halálos ágyán még elárulta, hogy Fűven túl végén is vissza irányba csörgedeznek a folyók meg ilyesmik.Szóval maradt a titok, és bár számos tudós kapart elő vérmesebbnél hajmeresztőbb elképzeléseket, az igazság az, hogy a tudós világ még mindig nem tudta minden kétséget kizárólag megmondani a biztost. Ahogy egy délvidéki falfirka tökéletesen idevágva ezt hirdeti: Ha lóval hálsz az még nem biztos hogy vele is ébredsz....Igen, lenne még mit mondani ,de mivel John végre megmozdulva, a döghöz lépve hármat annak lombos részébe rúgott, érdemesnek tűnik Johnra szegeznünk figyelmünk, ki tudja még lehet hogy valami fontosat is felfedezhet...vagy nem.

Az első Faember!

Reggel lett, így miután John bekajált, mint egy tömött liba és torkát leöblítette a csárda kétes eredetű borával, úgy döntött eljött a pillanat mikor le kell számolnia a várost rémítő, mindenre elszánt faemberekkel. S mivel még nem volt dolga ezekkel a fránya lényekkel, egy motoros fűrészt is táskájába vágott. A tizes jelzésű lóvasúttal tervezte útját a kritikus területekre, ám az élet közbe szólt, mint hülye ember a moziba. Persze ebben előnye lehetett Fűvennek, hisz itt Fűveniek éltek, és nem emberek. De hogy a történetnél maradjunk és utol is érjük a közben haladó bajnokot, szépen átugorva az utazás viszonylag viszontagságmentes perceit, a Placcs téren kapcsolódunk be John küldetésébe. Itt viszont illik megjegyezni, hogy a tér közepén egy döbbenetes kacsaúsztató terül el kacsákkal. Persze vannak házak is, falfirkák és egy ősi szobor amit még az idegenek alkothattak, a nagy Fűvenologus Doktor/Tudós Alavári Alavár véleménye szerint. Feltevését tovább görgetve, a híres tudós úgy vélte, hogy a szobor ami egy nem tudom mihez hasonlított, egy titkos űrleszállóhely egyik darabja lehet, a vélhetően tíz darabos készletből. Alavári még azt is gyanítja, hogy több darab megeshet egészen más dimenziókban lehet lepakolva. Viszont Johnt ez most nem izgatta, hiszen megpillantotta élete első falényét aki zavartalan közönnyel éppen egy kukát borított fel. -Hé te! Kiáltott a hős a szürke bőrű ágas-bogas izére, aki hangot nem adva, mivel köztudott a faemberek zizegve dumálnak és csak is erős szélben, nekilódult. A bestia  mint egy állat, úgy robogott John felé, aki harci pózt véve fel várva várta az első találkozását a gonosz rémséggel. De nem, az istenek mást terveztek, mert egy fene nagy dörrenés, és a gyökerein loholó lény elterült, mint varangyosbéka a kövön. Mindenki felfigyelt, igaz sokan nem voltak, hiszen a járókelők, ha falény veszély volt, inkább bezárkóztak házaikba. Szóval ott volt John kezébe a naptól fénylő pengéjével, no meg a kidőlt immár nem mozgó rém, és a dörrenést keltő csaj! Mert nő volt, tetőtől talpig erotikus bőrszerkóba öltözve, leginkább egy harcos-istennőre hasonlított. De lehet hogy valaki Xena a harcos hercegnőnek vélte volna. Mindegy, John csak bámulta a gyönyörű éj tekintetű szépséget kinek kezében egy mordály csöve füstölgött. Jó kérdés, mi is az a mordály? Mert ugye Fűvenbe nem létezett puskaporral működő fegyver. -Helló, Léna vagyok és te ki vagy? Szólott a hölgy kellemes dallamos hangján. -John. Nyögte a férfi immár szinte beleszerelmesedve az ismeretlenbe. -Oké, akkor csaó. Ezzel a tündöklő jelenés sarkon fordult, és magára hagyta a bambán bámuló férfit....

A faemberek: Az első lépés.

Igen, sok helyen a farkasemberek dorbézolása okoz gondot, az addig GIW városának peremkerületeiben a faemberek duhajkodnak igen kártékony módon. Nos, ezt unta meg a városi tanács a malmosokkal szorosan egyetértve, melynek eredménye, hogy a cipőiről híres településre érkezett nem kevés arany ellenében a nyugati tájakon jól ismert bajnok, John. Persze itt tudni kell, hogy a faemberek olyan alattomosak, hogy bizony némi iróniával John kemény fába kívánta vágni a fejszéjét. Tegyük hozzá, a dolog nem rémítette meg a hőst, már csak azért sem mivel még sosem látott ilyen veszedelmes lényeket. Bizony a faember kegyetlenebb, mint egy vámpír, szívósabb mint egy dinoszaurusz és okosabb mint egy kétéves. Hűűű, mondhatná ezt tudva akárki, ám a helyzet sava-borsa az, hogy nem mondta senki. S John, aki apja fiának lánya vértezetébe feszített, mint plázába a falusi jegyző, karddal a kezében éppen egy vízbékával vívott kemény csatát. A béka kezdte, hisz a méter magas bestia nagyon azon fáradozott, hogy a temetőbe hepciáskodjon, amit persze a bajnok messze nem engedhetett meg. Csúnya volt, már mint a szörnyeteg, aki nyelve öltögetésével akart erőfölényt szerezni. Hát nem jött össze, mivel John egy ravasz trükkel úgy vesén rúgta a lényt, hogy az száz lépést repült, majd egy villanyoszlopnak csapódva szépen kinyúlt. A férfi nagyot lélegzett, majd fegyverét köpenyében megtisztítva hüvelyébe helyezte, ezzel a délutánra való tekintettel lezártnak nyilvánította a napot. Így eshetett meg, hogy a bitang falények nyertek egy napot, ugyan is a hős a Vén Üstökös nevű csárda felé vette az irányt.

A Kútban!

Furcsa volt, Hoberi de Monsenn lovag nem igazán örült a szituációnak. Már mint, hogy egy kút mélyére pottyant, bokáig érő trutyiba topogva. De mégis örülhetett, hogy valamely csoda folytán élve megúszta a több száz méteres zuhanást, s hogy a megmagyarázhatatlanság tovább tartson, a kút fenekén a várt sötétséggel ellentétben, kísérteties félhomály honolt, hősünk így alaposabban megszemlélhette csapdája szűkös valóságát. A kút mélyén egy fejszén kívül csak a dög hevert, szinte művészi eleganciával. A dög, meg a királylány ezüst és smaragd berakású koronája, egy kopott napszemüveg mellett. Nyilván a csaj a sárkány vacsija lehetett, a királynői fejdísz így meg már valószínűleg egyiküknek sem kellett, ebből kiindulva a derék harcos tarisznyájába rejtette a vízből kikandikálló fejdíszt. Eközben egészen máshol, Heper Nagyherceg kedvenc dalát hallgatta a zseniális trubadúr, 3.  Rish Owed előadásában. A ballada egy derék ablakhegesztőről szólt, aki birkát mert nyírni egy kaskos késsel. S a méltán híres trubadúr, pont a legismertebb részbe kezdett bele, ami esetleg így hangozhatott: "S lészen a birka bégetve, nyerítve, rettegve a késtől, bánatát senki nem értve. Ám jöjjön a pillanat, a pacák felkurjant, a bökő pedig szerencsétlen ujjába szalad." Igaz, ezt a üdítő dallamot a lovag nem halhatta, viszont a kút oldalába mélyedéseket fedezvén fel a kivezető utat  lassan megtalálta. Így történhetett meg ezer csoda folytán, hogy délután háromra a híres kalandozót ismét a nap világította. Persze van tanúsága e majdnem tragédiának, hiszen a napszemüveg lent maradt, s Fűvenre így sötét átok vár vala....vagy ezer meg száz év múlva.

A kút!

Hát igen, e történet nem ott kezdődik, hogy egykor Benn Bilden és baráti társasága kiásta a kutat úgy száz esztendeje. Sőt még az sem számított, hogy a legalján a víz zöld volt, az igazi gond az lehetett, hogy egykor bele esett egy sárkány. És nem húzták ki, mert Leving király időközben tiltott területé nyilvánította a kút környékét. Az hogy miért és hogyan, azt már a legöregebb öreg tudná csak megmondani, viszont őt elrabolták az ufoknak nevezett idegen lények egy kora októberi napon. Így mikor a legendás hős, és közismert ásókészítő ezen bizonyos kút közelébe került, ügyet sem vetve a rozsdálló tiltó táblára, a döglött sárkányról meg mit sem tudva, megkezdődött hajmeresztő kálváriája. S miért is vonta figyelmét magára a kút? Talán soha nem derül ki, viszont Hoberi de Monsenn a Sikai csata győztese, a krumpli feltalálója, a kút immár málladozó széléhez támaszkodva azon tűnődött, hogy ki az a bolond aki kutat ás az erdő közepében. Persze a tábla léte talán még ennél is nagyobb rejtélynek tűnt, sokak szerint vetekszik e titok magával a végtelen óceán közepén hajókat elnyelő Miska hatszöggel. Nos itt tartott elmélkedésében a bátor hős, mikor orrát megütötte a mélyből áradó bűzlő szag orgia. -Mi a csoda, csak nem dög van a kútban?! - morrant a lovag, borostás arcán az undor ült ki, mint szalámira a nemes penész. Ám e döbbenet csak két percig tartott, mivel az öreg kút idő ette fa szerkezete egy reccsenéssel megadta magát a neki támaszkodó páncélos testnek, egy sikoly, s a legendás bajnok már zuhant is, pontosan egészen a kút aljáig, a zöld lé és a foszladozó sárkány maradványai mellet landolva kb. ezer méter mélyre kerülve a föld felszínétől. Furcsa helyzet volt ez, furcsa és talán tragikus Hoberi de Monsenn szeméből nézvén a dolgot. S hogy mi is történhetett odalent? Ez talán örök rejtély marad, ugyanis ne feledjük azt a bizonyos rozsdálló táblát...

KEZDET

FŰVEN, ÍGY NEVEZTÉK A SZIGETET. PERSZE VOLT KI ÁLLÍTOTTA, NEM IS SZIGET HANEM KONTINENS. NEM OLY LÉNYEGES, HISZ AMI KÖRÜLÖTTE VAN AZ CSAK VÍZ. A LÉNYEG, EZ AZ A HELY AHOL A FOLYÓK UGYAN ENYHÉN VISSZAFELÉ CSÖRGEDEZNEK ÉS A SZÉL IS BAL HELYETT OLYKOR DÉLRŐL KEZD EL FÚJNI, DE TELI VAN BÁTOR BAJNOKOKKAL AKIK NEM RÖSTELKEDNEK MÉG TÚLÓRÁBAN IS A GONOSSZAL HADAKOZNI. OLY BAJNOKOK JÁRJÁK E KICSIT TALÁN AUSZTRÁLIÁHOZ HASONLATOS SZIGET-KONTINENST, MINT HEPER NAGYHERCEG, A SZUPER KALAPÁCSOS HŐS VAGY A DÉLCEG LOVAG, ESETLEG VASTAPOSÓ BOLDOG OTTÓ... DE MERT SOROLHATNÁM ESTIG IS, INKÁBB MEGKÍSÉRLEM PAPÍRRA VETNI E VARÁZSLATOS VILÁG BAJNOKAINAK EGY-EGY EPIZÓDJÁT, A VILÁG ELÉ TÁRNI, TALÁN EGYFÉLE CNN-KÉNT....NAGY DOLGOK EZEK S NAGYOK IS MARADNAK. A BÖLCS, AKI MÚLTKOR ÉS OLYKOR MEGSZOKOTT FORDULNI, BIZONY ÍGY MONDANÁ....IGAZ NEM SZABAD ELFELEDKEZNI, HOGY AKI BELE KERÜL A mega K.U.K.-BA AZ HA MÁST NE ÍRJAK, OLYAN MINT A VEGE 9XB BOLYGÓN AZ OMEN, VAGY A FÖLDÖN A MIT TUDOM ÉN...A VIVA TÉVÉ. SZÓVAL BEJEGYZÉSEK APRÓ MORZSÁI FŰVEN MINDENNAPJAINAK, EGÉSZEN DÉLTŐL HÉTIG? TEHÁT ENNYI SZÓCSÉPLÉST KÖVETŐN KÖVETKEZZEN A KÚT TÖRTÉNETE...