Poo, aki közismert kalandor és kitűnő pedigrével rendelkező mágusnak számított, talán okosan de csatlakozott a Bukott Diák nevű roncsmentő bandához, akiknek eltökélt szándékuk volt, nem is, hogy megkeressék, mint sem, hogy bevontassák egy kikötőbe az egyetlen és igazán legendás szellemhajót, nagy pénz remélvén, a zsiráfokból. Természetesen a mágus távol kívánta tartani magát az ilyen isteneknek nemtetsző dolgoktól, és hivatkozott szülésre, szüretelésre, meg még számos dologra, hogy kifogást leljen. Ám a csapat vezetője, hívhatni akár Bobnak is, hiszen nyilván meg fog halni az akció során, rengeteg aranyat ajánlott fel, aminek még a bölcs és elővigyázatos mágus sem tudott ellentmondani. Az persze egy külön kérdés volt, hogy honnan volt ennyi kincse Bobnak, de a lényeg, hogy akadt és Poo három másodperces lelki vívódást követőn elvállalta ezen eszement küldetést, még akkor is, mikor rossz ómen gyanánt egy beszélő béka is a halálról és a viaszbábukról tartott kiselőadást a kikötő egyik lebujába.
Fent volt, már mint a Hollókezű nevet viselő bárka fedélzetén ami komótosan haladt a Plast Artikus vélt helyzete felé, miközben szinte mindenkinek a kerékabroncsok járván az agya, mint egy elektromos vasalónak. Persze ez a mindenki öt főt számlált. Ott volt először is Bob kapitány, meg egy kislánynak tűnő látomás, aki állítólag már járt egy másik kísértethajón, mi több, túl is élte az affért. Rajtuk kívül még számításba jött a folyton bicegő, Csúzlinak becézett kormányos, aki rum helyet, mindig csak szörpöt ivott tisztán és töményen. Csúzli persze nem boldogulna a vitorlamester és matróza Keke nélkül. Kekéről tudni lehet, hogy kicsit leprás és a vörös pestis sem nagyon kímélte, de azért tette a dolgát. Miklós már más tészta volt, őt senki se tudta kicsoda, és azt sem miért tartózkodik a fedélzeten. Egyszer a vitorlamester aki kiváló papagájleveseket tudott tíz perc alatt elkészíteni, rá is kérdezett, hogy ki is vagy te Miklós. Ám Miklós még Zeni bácsinak a sok roncskalandot túlélt vitorlamesternek sem válaszolt. A mágus úgy vélte, elnézve Miklós furcsa öltözékét, hogy meglehet a fickó egy tengeri-ördög megtestesülése, de nem számított, nem sokat beszélt és nem is evett, mivel állandósult tengeribetegségtől szenvedett, és még egy marék xanax sem segített az állapotán.
A mágus nem félt a tengeri utazástól, mi több mivel mestere volt a teleportációnak, úgy vélte, ha a szellemhajóhoz érve esetleg mindenki zebrává változna, vagy összefutnának a fedélzeten Shane Walsh-al ő meglépi a logikusat és elmenekülne, messzi a szellemhajótól. -Végül is Bob azért fogadta fel, mert úgy remélte, ha egy neves mágus is részt vesz az expedícióba, biztos a siker. S míg ő hitte a sikert, Poo kicsit ellentétesen vélekedett. Ám mivel az utazás békésen zajlott és a kaja is elfogadható volt, a kalandozó úgy gondolta kivárja a történet végét, nem feledvén, ha sikerrel járnának az ő hírneve is tovább emelkedne. -Nehéz volt ez így, meg könnyű is, az élet hozott is ajándékot és még adhat többet is, mert ugye az aranyakat amit fizetség gyanánt kapott, Poo rendesen elzárta, így az ő részéről teljesen mindegy volt miként zárul ezen esztelen túra, az pénztárcája semmiképen sem marad üres.
Persze sajnálta, nem a Plast Artikus hajóterében bolyongó zsiráfokat, de még nem is a Bukott Diák félnótás gyülekezetét, egyszerűen csak az időt, amit itt kell töltenie a folyton a lovakról magyarázó Csúzli társaságába aki abban is biztos volt, hogy ezt a kalandot is túléli.- Poo ugyan erre nem mert fogadni, de Miklós annál inkább, igaz ezt nem verte nagydobra, csak hát még ő sem számított egy nagy mágus jelenlétére, nyilván ez azért feszélyeztette. -Igen, Miklós kimondottan magának való, folyton öklendező figura volt, aki tán tengeri-ördög is számított, de azért nem a menőbb fajtából. Mindenesetre azért ez az egész kicsit furcsa volt, Miklós nem beszélt, Csúzli marhaságokat hajtogatta, olykor három féle módon is, míg Bob csak játszotta a profi főnök szerepét, olykor forró kávét szürcsölve. -Unalmasnak azért az első napot nem lehetett nevezni, a hetedik napon viszont már nagyon nyomasztónak, ám ekkor Keke himlőhelyes vigyorral berohant az étkezőbe és közölte feltűnt a Plast Artikus teljesen árnyékot vetítvén mindenre ami a közelébe tartózkodik, igaz ez eddig senki és semmi nem tartózkodott a közelében, de ez csak részletkérdés volt, a lényeg, meglett a hajó!
Ott álltak a kora délutánba, mint három medúza a sivatagi pocsolyába és csak nézték a hajdani luxushajót amit a szú, a tengerek sós vize és a rozsda igen csak rémisztővé tett. Innen már nem volt visszaút, fel kellet merészkedik a Plast Artikus kincsekkel, zsiráfokkal teli fedélzetére és végre, meg kellet törni az átkot és bebizonyítani, mi a mítosz és mi a legenda, és természetesen mi is az igazság, ami persze csak is odaát lehetett. -Poo gyanította, hogy ez így túl egyszerű, hisz se egy múmia se egy lidérc, de még egy birka sem kacsintott le rájuk. A mágus úgy volt vele, ami könnyen megy az még könnyebben távolodik, azaz, lesz böjtje, hogy meglelték a rideg-hideg kísértethajót, igazán nagy böjtje.
-Gyönyörű! törte az áhítat és a gondolatok kétes csendjét Keke, valami oknál fogva puskaporos hordót tartván a kezei között.
-Azaz. bólintott Bob, szemeivel a látomás kislányt kereste, de az valami oknál fogva felszívódott, mint ha csak hazaérkezett volna.
-Álljunk meg egy szóra, ez így nem túl gyanús?! firtatta Zeni bácsi, nyilván neki sem tetszett az óriáshajó tépett vitorlái és a hajó oldalán csordogáló különös, sárga lé.
-Ugyan már. legyintett Miklós, arcán zsivány vigyorral, talán most először szólalván meg.
-Mindegy, valakinek fel kellene menni, elvégre ezért jöttünk. jelentette ki Poo, úgy érezvén a dolgok sűrűjébe kellene csapni, még akkor is ha az a trutymó a pofájukba fog visszacsapódni.
-Igaz, Keke, indulj, te vagy a legfiatalabb, vezényel Bob kapitány, és ezzel elkezdődött Fűven történelmének leghajmeresztőbb kísértethajós históriája...
