Li Gube Taciku mester

Amikor egy hősök nélküli történet kerekedik, akkor már az nem is igazi történet. Ezért vagy éppen más tényezőktől hajtva, a tengeri áramlások közönnyel tették köreiket, függetlenül mindentől és majdnem mindenkitől.
 Persze ez Li Gube Taciku mestert nem rémítette meg, sőt még bátrabbá se tette, az öreg ugyanis továbbra is egy körtefa tövébe pihent, némiképp avas szalonnát a környező hangyabuckákra dobálva. - Li, akinek becsületes neve Fűveni jelentésben, BÁTOR HŐS az UTCÁKON, amúgy pedig egyszerűen Li mester, nem mai bútordarab volt. Az idős férfi, talán öregebb volt, mint a frissen aszfaltozott főutca Vadriksi falujába, és ha szám szerint megszámolná, hány szörnyet és gonosztevőt küldött át a másvilágra, hát sok óra eltelhetne.
 Telhetne, Li Gube ugyanis soha nem jegyezte le, mikor és kit győzött le, vagy éppen kinél és miért is vendégeskedett. -Furcsán hangozhat ez így első hallásra, s tán még sokadjára is, ám ettől a tény tény marad, a politika meg egy nagy népbutítás. Megeshet, bár most az ég tiszta volt és semmi nem kívánkozott hullani, hogy pont ezen okokból kifolyólag, a politika nem létezett Fűven világában, úgy mint politika.
 S itt mindenképpen meg illik jegyezni Li Gube Taciku mester soha az egész élete során, nem politizál, vagy ha még is, azt nem nevezte politikai állásfoglalásnak, miként a mosómalacok sem nevezik magukat ragadózómadárnak. -Nehéz ez így, ugyanis kezdett fogyatkozni a szalonna és ahogy a őszhajú férfi végigmérte az éhes hangyák sokaságát, úgy érezte, hibát követ el, ha nem szerez valahonnan kaját, ezen árva kis jószágoknak, akik a minap egy kérődző dinoszauruszt fogyasztottak el, és bizony ahhoz viszonyítva a szalonna, felettébb aprócska elemózsiának számított.

 Itt tartott az idős bácsi sajátos eszmefuttatásába, mikor tényleg elfogyott a jó, húsos szalonna, ami pedig egyáltalán nem volt avas. -Taciku mester , mert szokták imigyen is nevezni, úgy érezte, miközben szabadságát töltötte ezen idilli helyen, hogy hiába minden, tenni kellene valamit. -De mi az a valami? a kérdés úgy robbant be a férfi elméjében, mint ha csak egy csörgősipka lett volna, de tudomásul kellet venni, nem az volt. Persze mert valami nem az aminek látszik, vagy éppen fordítva, a nap attól nem lesz homályosabb, és az elfogyasztott homár sem fog újra a tengerekbe kódorogni. -Szóval igazából, volt ami volt és mert a mester a szabadságát töltötte, nem kívánt több időt pazarolni a hangyákra. Nagyon úgy vélt, ha minap megtudtak enni egy dinoszauruszt, akkor talán ma is tudnak kaját keresni, és nem neki kell egész délelőtt etetni, igaz már a nap túljutott a delelőn, a lényeg még is az, hogy nem várhatja senki el, egy idős harcostól, hogy hangyákat dédelgessen. -S mivel Li mester a tettek embere volt, nagy sóhaj közepette feltápászkodott és elindul bal irányba, jobbra ugyanis egy szakadék tátongott.
 
 Ha lett volna teleportációs kapu, akkor azt a mester látta volna, ám nem látott semmi ehhez hasonlót, így a kis ösvényre térve, elindult a közeli fogadó irányába, egy határozott cél lebegve szemi előtt. A cél megvolt, immár csak meg kellet volna fogalmazni, de az öreg ki vándorbotjára támaszkodva koptatta a métereket, nem merült bele a részletekbe, nem tartva magát gyöngyhalásznak.
 Nehéz kimondani, és a legendás kalandor, nem is mondta ki amire gondolt, csak szépen nyugodtan lépdelt és a birkagulyásra gondolt, amit biztos nem fog rendelni, ha eléri a fogadót. Nem azért, mert nem fog belépni a Dülledt Motel valóban ingatag kapuján, mert befog lépni, hisz egy hétre vette ki a 13-as szobát. Ám feltűnt a sokat tapasztalt veterán hősnek, hogy birka még mutatóba sem nagyon van a környéken. Persze az lehet, hogy a hangyák felfalták mindet, miként az is, hogy a birkagulyást, nem birkahúsból készítik. -Szóval jobb az egészség, vélte a mester és egy osztrigás szendvics jutott az eszébe, még akkor is, ha osztriga még az étlapon sem szerepelt.
-Legyen ami lesz! mondta csak úgy félhangon az öreg és nem törődve az elmúlt órák történéseivel, immár sietősen lépdelt a fogadó morózus épülete felé...

Fűven

Egykor egy bal lábbal fölébredt főisten úgy határozott, hogy megalkotja Fűven kontinensét,  s ugye ha egy isten így óhajtja, nem sok választás maradhat. -Tehát hosszú keserves perc elteltével, az isten kimondta, LEGYEN FŰVEN! -És lássanak csodát, a nagy semmi közepén megjelent a ma is ismert kontinens. De itt volt a bökkenő, ugyanis a semmiből még a végén valamibe zuhanhat a földrész, és akkor oda a munka. Tehát nem volt pihenés az istennek egy egész planétát kellet létrehoznia, amit nemes egyszerűséggel elnevezett MI világának.
 Sokak szerint a MI az annyit tesz, hogy mi és ennyi. De ezt sokan nem hitték el és elkezdődtek a teremtés utáni ötödik percbe a találgatások. Voltak tudósok akik a MI-t úgy határozták meg, mint Mesterséges Intelligenciának, míg mások Módosított Instrukciónak vélték a két betű jelentését. S mivel a teremtő akit hívtak Omega7-nek éppen úgy mint Főnök Istennek, soha nem nyilatkozott az M I-vel kapcsolatosan, örök időkre találgatásoknak adott ezzel táptalajt, és hát az ember már csak olyan, hogy addig-addig találgat, míg végül melléfogva üres hálóval bandukolhat az utolsó ítélet nevű csarnok irányába, ahol a fámák szerint minden titokra fény derülhet.

 -Minő dicsőség az isteneknek! kiálthatta volna gondolatba a kontinens legnagyobb észkombájnja, akit egyszerűen csak Kombájnosnak neveztek és aki egy átoktól hajtva, hol itt jelent meg, hol ott, ráadást bámulatos formákra is képes volt megjelenésekor. De ugye ott az a kiálthatta volna szócska, ami bár nem sóska, de éppen oly zölden világított a  lángelme agyába, mert hogy a smaragd szobába zárva, hosszú gondolkozásra kárhoztatták, egy másik átokból kifolyólag, amit egy lefolyó előtt zúdítottak a bölcs fejére, talán vagy három éve.
 -A történet ott kezdődött, hogy a kombájnos megkérdőjelezte a teremtés lényegét. Ami nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem egy vajkészítő műhely előtt teszi, egy fanatikus pap füle hallatára. Persze a pap aki az Ökölbe Soha Nem Szorítók Istenét szolgálta hatalmas haragja gerjedt és még azt sem vette figyelembe, hogy MI talán legokosabb emberére ordította félelmetes átkát. -Itt illik megjegyezni, hogy az isten akit a pap szolgált, messze nem tudott az incidensről, mert ha tud, nem adta volna erejét az átokhoz, mivel ő maga is úgy ahogy kicsit ateistának érezte magát. -Na igen, ez egy mellékszál, olyan mint egy bukta, lekvár nélkül, de még is csak momentum, és ha ugye az isten szemmel tartotta volna szolgáját, most a Kombájnos nem egy smaragd szobába mélázna, némán, hangtalan. -Állítólag a hangtompítót is e csendes helyen fedezte fel egy orvgyilkos, vélhetően unalmába, bár voltak olyan feltételezések, hogy csak egyszerűen meghülyülve.

Mindegy, a lényeg, hogy Fűvent megalkotta a Főnök Isten és a Kombájnos kiszabadítása érdekébe már sok száz petíciót összegyűjtöttek a rajongói, tudós társai sőt még riválisai is. -Hiszen a rivális is jól tudta, ha nincs ellenfél akkor nincs kivel rivalizálni, és ha nincs rivalizálás, nem létezhetnek a riválisok sem. Tehát mindenki tudta, a Kombájnosnak ki kell szabadulnia a smaragd szobából, és az sem ártana, ha az átkot kiáltó papot egy mentőbe zárnák elgondolkodás céljából.
 Na de sok volt a kitérő és még néhány váltó nem is működött, ami csak hét-nyolc dolgot jelenthetett, igaz ezek most érdektelennek számítottak, mert ami számít és még is soha nem lesz válasz, az az, hogy a MI szó mit is jelent, a planétára értendőn...

Kobold ügy

E történet Zivana lovaghölgy egyik legvérmesebb kalandját lett volna hivatott közzétenni, ám valami oknál fogva a lovaghölgy megtiltott minden róla szóló krónika publikálását, így hát a nemes és csodaszép kardforgató hölgy helyet Lili a szintén nagy népszerűségnek örvendő kalandozóhölgy egy prominens esetét tesszük itt közkincsé.

 Lili azon túl, hogy Fűven második, de harmadik biztosan legismertebb női kalandozója, a kard helyet a mágiát használta, mivel hogy boszorkány volt, nem is az öregebb fajtából, Lili ugyanis 18 éves volt, legalábbis a hölgyemény így tudta.
 Liliről azt is tudni érdemes, hogy ő igen csak megválogatja milyen megbízást fogad el, nem azért mert válogatós lenne, mi több még a pénz sem nagyon érdekelte, hanem egyszerűen ilyen volt a természete. Ahogy egykori mester mondaná, ha nem borult volna rá egy malőr miatt a némaság örökké tartó folyadéka, szóval Kaszuli nagymester úgy jelenezte volna Lilit, hogy " mohó mint a kisördögök!" -Természetesen ez túlzás, hiszen föntebb volt leírva, hogy a kis hölgyet nem motiválta a pénz, igaz a drágakövek igen.

 De a lényeg, mint falon a légypiszok, olyan kacifántos, hogy jobb nem is bontogatni, meg aztán nem is ajándék. A igazi mondanivaló ott kezdődött, mikor Lili egy fogadós könyörgésének hála, elvállalta, hogy megkeresi a közeli erdőben garázdálkodó koboldot és rendre utasítja, már csak azért is mert ez a köpcös, durva beszédű kobold minden éjjel megette a reggelire előkészített házi tepertőt. A dolgot egy ideig el tűrték a Dühöngő Flaska tulajdonosai, ám mikor kifogytak a tepertőből, és a vendégek pedig a legendásan finom tepertőből kértek volna buggyantott tojással megvadítva reggelüket, a fogadósnak lépnie kellet. S mivel Lili éppen a Flaskába vendégeskedett és tagadhatatlanul látszott öltözékén, hogy minimum boszorkány, maximum még annál is több, vagy valami. Szóval a bátor fogadós az ifjú hősnőt megkérve kéregetve, végül húsz smaragdért megbízta állítsa le a koboldot, mert így csődbe jutnak. A boszorkány merő jószolgálati inditatásból természetesen elvállalta a felkérést és így, másnap már a kobold búvóhelye felé közeledett, egy kiadós reggelt követőn.
 
 Az erdőről tudni illik, hogy olyan mint az összes többi, mi több, még néhanapján, vagy csak néha egy-egy teve is feltűnik a magas aljnövényzetbe. Persze ez mellékes, hiszen a teve nem eszik koboldot és a tepertőt sem igen komálja, ami annyit jelentett, ha a boszorkány össze is futna egy lődörgő tevével, sok dolga nem lenne vele. -Varázslatot használt, ha nem is szörnyűt, de még is csak varázslatot, a nyomkövetés híres és bonyolult varázslatát. A rituálé lényege, hogy felfedi a kobold lábnyomát elszórt gumicukorkák képében, amit Lili gondosan be is gyűjtött, jól tudva, azt még jó pénzért el is adhatja, mi több el is fogja. -De a nyomok, azok a fránya nyomok a vörös hajú szépséget, aki inkább nézet ki tizenötnek mint tizenkilencnek, egyre beljebb vezették a talán mézfákkal benépesített békés, néhány csörgőkígyótól zajos rengetegbe. A lány nem félt, oldalán rituális kardja, vállán vörös köpenye  és fejébe számtalan varázslattal, még ha hat koboldról és négy tatúról lenne szó akkor  sem tántorították volna el. Meg aztán egy hős ha a szavát adja, vagy betartja vagy nem, és ezt az aranyszabályt az ifjú boszorkány is jól tudta, aki időközben megállva egy tisztáson a tekintete megakadt egy rozoga kúton. A kútról nem szóltak a legendáriumok, mi több még a kalendáriumok sem, bár attól még ott rogyadozott a tisztás közepén, a lány számára ez egyértelmű jelként szolgált, hogy a kobold lakhelye csak is a kút mélye lehet.

 -Furcsának tűnhet, de a boszorkány óvatosan sétált a kúthoz és még óvatosabban dobott az aljára egy kődarabot, olyan bocifej méretű kődarabot. -Víz nem csobbant, de nagy óbégatással kiugrott a mélyből a tepertőt fosztogató, keresett kobold. A lény pont olyan volt, mint egy elhízott kobold, ami nem is volt meglepő, hiszen sok hónapja fosztogatta a fogadót.
-Hogy merészeltél fejbe dobni! toporzékolt a bajuszos szörnyeteg, jól láthatón hatalmas púp díszelgett homlokán.
-Láthattad. válaszolta a boszorkány és fő a biztonság, néhány métert hátrább lépet, ezzel ugyan önbizalmat adott a koboldnak, de a közérzetének kimondottan jót tett, tehát megérte.
-Darabokra téplek te lány! vicsorgott a kobold, lassan felfogva, hogy egy varázslatokat ismerő fiatal lánnyal állt szembe, akinek zöld csizmáin idegen világokból származó rúnák díszelegtek.
-Próbáld meg?! incselkedett a lány, és már azt latolgatta mennyi pénz is fog kapni a gumicukorkákért, amik tarisznyájába lapultak, s amik el vezették e pökhendi jószághoz.
-Ki vagy te, valami ufó? pedzette a kobold, mert ugyan fájt még a feje, de kezdett derengeni elméjében, hogy nem biztos, hogy jó húzás felbosszantani egy boszorkányt.
-Lili a komisz boszorkány. mutatkozott be a lány és bájos mosolyt eresztve a kobold irányába, meglepően kedvesnek tűnt.
-Akkor nem vagy ufó? firtatta a lény, valahogy rossz érzése volt az idegen lényekkel kapcsolatban.
-Nem, és hogy a lényegre is szór kerüljön, azért jöttem, hogy megbüntesselek a rendszeres tepertőlopás végett, értve(?)
-Értve. nyögte a lény, nagyon nem tudva miként végződik e e történet, de Lili felfedte a titkot, ugyanis kedves hangján félelmetes igéket olvasott a kobold fejére, ami körülbelül imigyen hangzott.
-Én Lili most megparancsolom neked te kobold, hogy mássz vissza a kutadba és soha többé ne merj a faluba lopózni tepertő ügyébe. Parancsolom, hogy tarts disznókat és csinálj magadnak tepertőt ha annyira szereted. s amidőn a lány hangja elhalt a kobold megvakarta buksiját és érezte, hogy a mágia ránehezedve úgy ragadta meg, mint egy markoló, majd még mielőtt felfoghatta volna mi is történik, már a kút mélyén találta magát, fentről számtalan kismalac hullva lefelé.
-Jaj. mondta a lény, majd az első kapálózó malac a nyakába huppant.

 Lili immár elégedettem hallgatta a kobold nyöszörgését a malacok röfögését és mert úgy érezte remek munkát végzett, elindult visszafelé, remélvén még estebédre megérkezik a faluba, hozva a jó hírt és egy tarisznya cukorkát.