Bebeavatottak az elkezdődés

Előszó: Fűven világa mely megélt számtalan és számolt világvégét, elérkezett a jövőben egy ponthoz, ahhoz a ponthoz, amely zöld színű volt és azt jelentette, mindent átkel alakítani, hogy többet soha ne legyen világvége, meg ízé sem. -Így azután az öregek az embereket négy vagy hét kasztba osztva, ellenzős lovakká alakítván, és úgy vélték ezzel megalkották a tökéletes világot, ám egyet elfelejtettek, Fűven a hősök lakhelye is volt, és hősök a jövőben is születtek és éltek...

 Dia, így hívták a vászonruhás lányt aki az alkalmassági vizsgán a kemények csapatát választotta, igaz a masina a gödörásókhoz osztotta be, ám mivel kedd volt, szabadon választhatott, és ő megtette. -Hamar lezajlott a kiosztás, voltak a gödörásók, a mókásak, a fókásak, a kotorok és még vagy féltucat kaszt, akik mind-mind vidáman fogadták, hogy végre egy csoporthoz tartozva kiléphettek a nagyvilágba, bumm.
 Kiléptek, a suli kapui feltárultak és mindenki rohanni kezdett a saját csoportjának központja felé, már aki tudta. Dia nem volt biztos a dolgába, így csak nyugisan a többi keményet követte,akik a város védelmezői lesznek, vagy ilyesmi. -Az eleje nem volt nehéz, végig kocogtak a főutcán, majd egy trafikot körbeugráltak, egy magányos kétágú létrán fel-le másztak, majd egy vadul száguldó lovaskocsira ugrottak fel, ami vélhetően el fogja vinni őket valahová. -Kilencen voltak, az elején többen, de egyiküknek kibicsaklott a bokája, a másik három leeset a létráról, és ketten meg a lovaskocsi helyett a metrólejáróba landoltak, elvéthették az irányt. -Ez volt, keménynek lenni kemény dolog, és csak a kemények maradhatnak kemények, a lágy tojásból ugyanis már soha sem lesz kemény, pláne ha fel is törik.

 Dia kicsit pihegett, szökés-barna tincseit a szél táncoltatta, és azon tanakodott, ki a fene vezeti a lovaskocsit, ugyanis a kocsis helyén senki nem ült, még a kocsis sem. De hát ez volt a jövő, és bár Dia egy jóslat szerint még pék is lehetett volna, sőt a tesztek szerint, ha éhes, még a viadalokra is be tudott volna jutni, ő mindezt ellenezve, hős akart lenni, és ugye a hősök a kemények közül kerülnek ki, vagy csak úgy születnek(?) -Mindegy, mélázott volna még pár percig, mikor egy zsíros hajú srác rákacsintott, egy másik meg az égre mutatva egy gólyát látva álmélkodott.
-Mi a baj? pedzette Diána, nem tűrhette, ha valaki csak úgy kacsingat, mint egy szellemfogyatékkos, akinek csokit ígérnek ha rákacsint a tanárnénire.
-Mi a baj??? triplázott a fickó, azt gondolva, hogy az orrán éktelenkedő pattanás valami extra vagány dolog, és ezáltal, mindent megengedhet magának.
-Én kérdeztem, te szerencsétlen. mordult a lány, aki tényleg szép volt, és minden esélye meg volt arra, hogy hősnő legyen belőle, mert Fűven világában semmi sem volt lehetetlen, max. a tehetetlenség.
-Nyugi bébi, mindjárt megmutathatod ki is vagy te valójába.
-Oks. bólintott a lány, hamar észrevéve, ezzel az alakkal kár beszélgetni, úgy tűnt, egyáltalán nem normális, és lehet nem is volt.

 -Egy buszmegálló táblája tűnt fel, egy rozzant ház közelébe, a szekér viszont nem lassított, de a keményeknek itt volt a leszálló, így hát életüket kockáztatva sorra leugráltak a békésen poroszkáló lovak által húzott kocsiról és pár perc és mind a kilencen a buszmegállóba álltak
-Sziasztok!   lépett ki némi hatásszünetet követőn egy tip-top srác az épületből, bőrszerelése igazán keménynek mutatta, és nyakizmából ítélve, Dia biztos volt, ő valami vezető lehet, tán egy hetes.
-Szóval ti vagytok az újak...kezdte a csávó, barna szemeiből semmit nem lehetett kiolvasni, miközben a lovaskocsi egyre csak távolodott, vélhetőn belefog veszni a naplementébe, vagy esetleg nem.
...azt képzelitek keménynek lenni, móka és kacagás, pedig elhihetitek, nem csak móka és kacagás, kövessetek. ezzel a srác elindult a düledező épület felé, a kis csapat követte, majd belépve mindannyian meglepődve egy nagy lyukkal szembesültek, ami egyenesen lefelé vezetett.
-Tudjátok, itt a bázis, lent a mélybe, de hogy bekerüljetek le kell ugrani a mélységbe, és ha nem verődtök a akna falához, még élve meg is úszhatjátok, sok sikert, én lifttel megyek. ezzel a hetes, egy távoli sarokba kitárt ajtókkal várakozó liftbe lépve búcsút intett.
-Ez hülye?! hüledezett egy eszméletlen, úgy látszott ő nem akar leugrani, nem akar kemény lenni.
-Nem ő a hülye, hanem mi ha leugrunk. vélekedett egy citrom-szőke liba, azt sem tudva mit csináljon, igaz egyenlőre semmit nem csinált. -Diána másként látta a dolgokat, nagyot sóhajtott, és mert ő tényleg kemény szeretett volna lenni, a rozoga padlóval mit sem törődve a lyuk széléhez sétált, és még mielőtt valaki beleköpött volna, a mélység felé lendült, félszemmel látva társai őszinte sajnálkozását, de már mindegy volt, a gravitáció megérintette, és elindult a csillagok közé, vagy is a kemények vélt bázisa irányába, zuhanórepülő módjára...

Zombi Történet

Elakarta mesélni milyen hősnek lenni, de csak addig jutott, milyen nősnek. -A történet szomorú volt, Poo mágus nem is értette miért beszélt annyit a haldokló élő-halott, de jóhiszemű emberként végig hallgatta a szerencsétlen hablatyolását. Persze nem kellet volna megpusztulnia a zombinak, már ha nem támadott volna a mágusra. Ám a jószág keménynek éreztet magát és azt képzelte vírus rágta agyával, hogy még egy kontinens szerte ismert hőst, csak úgy natúrba lekaratézik, mert ugye volt az a rögeszméje, hogy ő is hős.
 -Hát ez nem jött neki össze neki, egyrészt, a zombik iszonyúan rosszul karatéznak, így eleve ostoba döntést hozott, másrészt, Poo mester az egyik legismertebb és hatalmasabb mágus hírében áll egész Fűven világában, így a bolond zombi, akit önmagát kudvidernek nevezte, Kudvider Imusnak, ostoba  kísérlete eleve kudarcra volt ítélve.  S hogy a kép teljes legyen, az a három tűzlabda ami rendesen megtépázta a zombit, Poo jóvoltából, tisztességesen járás és túlélés képtelenné tette a hülye élő-halott fazont, akiben csak annyi vitalitás maradt, hogy elkezdte mesélni rögös élettörténetét, egészen a kapuzárási pánikjától kezdődően, pont a nősüléséig, mikor is a traumatikus mágikus csapásoktól, már zombiként sem tudott létezni és elpusztult.

 Poo sajnálta, a lehet vagy százéves zombi-embert és bár nem szívesen, de végig hallgatta volna mondandóit, mert a mágus úgy érezte a tűzlabdáktól szétroncsolt testű ízé még sok dologról szeretett volna mesélni.
 -Elnézte ezt az ízét, azaz Kudvider tetemét és a tölgyfa nyújtotta árnyék ellenére megjelent hangyákat, akik vélhetőn az elsők között kezdik majd, a zombi maradékát eltávolítani. A mágus csüggedt volt, nem azért mert könnyedén legyőzte a élő-halott fickót, inkább azért, mert soha nem gondolta volna, hogy egy zombi emlékeiről kezd beszélni, miközben végzetes csapástól percei vannak hátra. Na igen, a zombi általában hülyék és nem is gondolkoznak, mi több saját nevükre sem  nagyon emlékeznek Ám mivel ez a autószerelő overallba lődörgőt szörnyeteg alapból támadása előtt bemutatkozott és közölte, hogy legyőzhetetlen harcművész, a mágus kicsit elgondolkodott, például olyan dolgokon mint a plazmaágyú alaprajza vagy a hold gravitációs erejének mibenlétéről.

Persze a zombi nem volt legyőzhetetlen és karatés mozdulatai is nagyon hátborzongatóak voltak, de mert Poo nem ért rá egy élő-halott harcmodorát felvenni, rövid úton lerendezte a jószágot, három jól irányzott tűzgömb formájában. -De mivel a már magatehetetlenné vált szörny még rángatózva is magyarázott, a legendás hős nem adva meg a kegyelemdöfést, leülve pár méternyire egy köre, elkezdte hallgatni a beszélő zombit, végül is ilyen szituáció nem mindennap adódik, miként rántott húst sem eszik az ember éjjel-nappal.
 -Kudvider Imus beszélt a szerelmi életéről és arról, hogy a zombinők soha nem viszonozták közeledését, mi több, még a vízilovak sem. Azután pár mondatba összefoglalta, hogy őt egy veszett papagáj marta meg és az elfertőződött seb miatt lett zombi, mivel úgy gondolta, hogy az iszappakolás megóvja a haláltól. Természetesen nem óvta meg, és természetesen zombivá változott, az egyetlen érdekesség, hogy személyisége, gondolatai megmaradtak, miközben teste, mozgása és még a mosolya is, teljesen eldeformálódott. -Poo úgy érezte, hogy a porul járt élő-halott a körülmények áldozatává vált és ha az a büdös papagáj nem mardossa össze azon a a bizonyos délelőtti napom, már rég békés öregemberként a falujában a borjakat terelné. Hát most nem tereli és a sors fintora, a hangyák, a cserebogarak és egyéb jószágok táplálékává válva még az emléke is elillan, mint az a bolha amely incselegve a macska orrát csipkedi esténkét az öreg halász kunyhójában. -A mágus felállt, úgy érezte amit mesélt a zombi nem sokat változtat a világ sodrásán és amúgy is nincs sok értelme a napon ücsörögni, csak mert legyilkolt egy élő-halottat, az önmarcangolás ugyanis nem jó tanácsadó.

Koboldok Kampányolnak Ugye? 1/1

Fűven magával ragadó világában a hősök mindig is hősök maradnak, még ha vannak akik mást is állítanak, a májusfákon kívül. -Egy biztos, Heper nagyherceg elégedetten nézte a szomjazó Lománt amely kétségkívül vizet kereset a sivatag kellős közepén. -Az egy külön kérdés lenne, hogy miként kerülhetett a kétéltű hangyász a tüzes homok végtelenbe, ám ezen sem Heper, sem a két marcona útitársa nem nagyon elmélkedett. Persze nem is igen tehették, mert a távoli Gólya torony romjai kötötték le képzeletüket, ahol egyes, mi több kettes jósok szerint is, ott lapul egy ládikába az örök élet szamócája, ami ugye annyit jelentett, aki kajál a gyümölcsből, soha nem fog meghalni.
-Tudjátok mit, ha belevakulok akkor is megtaláljuk a szamócát. jelentette ki csak úgy biztatásként a szinte teljesen vak Tiramus. Tiramusról tudni illik, nem volt mindig süket, ám mikor elrabolták az ufók a nagy invázió idején, valami oknál fogva az idegenek megvakították. A férfi aki alig volt két méter magas, büszkén viselte fogyatékosságát, hiszen, amikor még meg volt a szeme világa, látta az idegenek királynőjét aki egy Prometheus nevű szerencsétlent egyszerűen kikeltett! -Hülyén hangzott de a fickót a borzalom maga alá gyűrte és sok-sok napon át kotlott felette, na persze ezt  Prometheus nem igen élte túl e felettébb kínos procedúra végét, mert már az elején a hátából egy ÍZÉ mászott ki, és csúnyán elbánt a jobb sorsra érdemes fazonnal.
-Hej barátom, az a te bajod, hiába mondod a magadét, vak vagy, és így csak mi láthatjuk mag a szamócát, maximum te csak ehetsz belőle. incselkedett Bob a karizmatikus lelkész, lelki szemeivel már látta, hogy útitársa Tiramus egy hamis szamócát fog elmajszolni, és csak az örök élet hamis tudatába tengeti nyomorúságos életét egészen a halála napjáig, és egyáltalán nem halhatatlanul.

 A nagyherceg nem szólt, ismerte a vak hőst és a fondorlatos lelkészt is, mi több, jól tudta, hogy CSAK EGY MARADHAT! -Ez nem volt önzőség, mi több, még kapitalizmus sem, egyszerűen egy olyan tény, ami mellet nem szabad csak úgy könnyelműen elsiklani, elvégre az ember nem angolna, ahogy a délvidéki bányászok szokták mondani esős napok alkalmával.
-Tudjátok mit, még ti méláztok, én megitatom a Lománt. jelentette ki Heper, jól tudván a sivatagba nem élnek Lománok, és ha még is előfordulnak, az mocskos nagy balszerencse az állatra nézve, már csak azért is, mert a sivatagba nincsenek hangyák!
-De miért? vonta fel, zöldre festett szemöldökét a lelkész, valami nem nagyon stimmelt az agyába, kezdte azt képzelni, hogy a Lomán csupán délibáb és sajnos a kontinens szerte ismert hős, napszúrást kapva hamarost a porba hull, ha másért nem, mert egy kés a szívéig hatol.
-Azért mert szeretett nagyapád is ezt tenné. vágott vissza a hős, valahogy érezvén, hogy Bob nem csak a vak útitársukkal szándékozik kiszúrni, de tán még vele is.
-De miért tenné a nagyapja, állatmentős volt? okvetetlenkedett Tiramus messze nem értvén miféle játszma zajlik a szemei előtt.
-Nem, ám ilyen esetekbe a legtöbb ember is ezt tenné. húzta az időt a nagyherceg, természetesen esze ágába sem volt a zsiráf méretű jószágnak vizet adni, már csak azért sem, mert a kulacsába víz helyet pálinka lötyögött.
-Csinálj amit akarsz. legyintett Bob, úgy érezvén még nem öli meg Hepert, már csak azért sem, mert csak ő tudta, hol van az a fránya Gólya torony.

 Heper az állat felé igyekezett egy gondolat született meg fejébe, mégpedig az, hogy vajon a koboldok kampányolnak-e? -Igaz, tudta a választ, csak az oly mélyen rejtőzött tudatába, hogy nem tudta előhívni és ebből kifolyólag, volt min gondolkozni. -Félni nem félt, a zombik sem szoktak megijedni, pedig elég ijesztőek pláne vibráló félhomályba, részegen egy szűk utcában.
 Ám ez volt, a nagyherceg aki laza lemezpácélt viselt és fején egy lila turbánt úgy vélte, itt a cselekvés ideje, s bár a szamócáért indultak, rá kellet jönnie, hogy társai méltatlanok a halhatatlanságra, ő pedig már amúgy is az, így ideje volt olajra lépni.
 -Olaj, a fene sem érti de az a fekete folyadék semmire sem hasznosítható, még is tele a sivatag olaj tavakkal, ám Heper az olajra lépést képletesen értette, miként a koboldok kampányolása is csak annyira érdekelte, mint a szomjas Lamánt az első atomjégtörő teljes leírása. Így mikor húsz lépésnyire eltávolodott társaitól, hirtelen felkiáltva kimondta a teleportáló igét, és mire társai észbe kaphattak volna, Heper nagyherceg már a Faros Edény nevű fogadó kapujába topogott, rég elfelejtve a szamócát és a koboldokat, legalábbis egy időre bizonyosan... 

Li Gube Taciku mester

Amikor egy hősök nélküli történet kerekedik, akkor már az nem is igazi történet. Ezért vagy éppen más tényezőktől hajtva, a tengeri áramlások közönnyel tették köreiket, függetlenül mindentől és majdnem mindenkitől.
 Persze ez Li Gube Taciku mestert nem rémítette meg, sőt még bátrabbá se tette, az öreg ugyanis továbbra is egy körtefa tövébe pihent, némiképp avas szalonnát a környező hangyabuckákra dobálva. - Li, akinek becsületes neve Fűveni jelentésben, BÁTOR HŐS az UTCÁKON, amúgy pedig egyszerűen Li mester, nem mai bútordarab volt. Az idős férfi, talán öregebb volt, mint a frissen aszfaltozott főutca Vadriksi falujába, és ha szám szerint megszámolná, hány szörnyet és gonosztevőt küldött át a másvilágra, hát sok óra eltelhetne.
 Telhetne, Li Gube ugyanis soha nem jegyezte le, mikor és kit győzött le, vagy éppen kinél és miért is vendégeskedett. -Furcsán hangozhat ez így első hallásra, s tán még sokadjára is, ám ettől a tény tény marad, a politika meg egy nagy népbutítás. Megeshet, bár most az ég tiszta volt és semmi nem kívánkozott hullani, hogy pont ezen okokból kifolyólag, a politika nem létezett Fűven világában, úgy mint politika.
 S itt mindenképpen meg illik jegyezni Li Gube Taciku mester soha az egész élete során, nem politizál, vagy ha még is, azt nem nevezte politikai állásfoglalásnak, miként a mosómalacok sem nevezik magukat ragadózómadárnak. -Nehéz ez így, ugyanis kezdett fogyatkozni a szalonna és ahogy a őszhajú férfi végigmérte az éhes hangyák sokaságát, úgy érezte, hibát követ el, ha nem szerez valahonnan kaját, ezen árva kis jószágoknak, akik a minap egy kérődző dinoszauruszt fogyasztottak el, és bizony ahhoz viszonyítva a szalonna, felettébb aprócska elemózsiának számított.

 Itt tartott az idős bácsi sajátos eszmefuttatásába, mikor tényleg elfogyott a jó, húsos szalonna, ami pedig egyáltalán nem volt avas. -Taciku mester , mert szokták imigyen is nevezni, úgy érezte, miközben szabadságát töltötte ezen idilli helyen, hogy hiába minden, tenni kellene valamit. -De mi az a valami? a kérdés úgy robbant be a férfi elméjében, mint ha csak egy csörgősipka lett volna, de tudomásul kellet venni, nem az volt. Persze mert valami nem az aminek látszik, vagy éppen fordítva, a nap attól nem lesz homályosabb, és az elfogyasztott homár sem fog újra a tengerekbe kódorogni. -Szóval igazából, volt ami volt és mert a mester a szabadságát töltötte, nem kívánt több időt pazarolni a hangyákra. Nagyon úgy vélt, ha minap megtudtak enni egy dinoszauruszt, akkor talán ma is tudnak kaját keresni, és nem neki kell egész délelőtt etetni, igaz már a nap túljutott a delelőn, a lényeg még is az, hogy nem várhatja senki el, egy idős harcostól, hogy hangyákat dédelgessen. -S mivel Li mester a tettek embere volt, nagy sóhaj közepette feltápászkodott és elindul bal irányba, jobbra ugyanis egy szakadék tátongott.
 
 Ha lett volna teleportációs kapu, akkor azt a mester látta volna, ám nem látott semmi ehhez hasonlót, így a kis ösvényre térve, elindult a közeli fogadó irányába, egy határozott cél lebegve szemi előtt. A cél megvolt, immár csak meg kellet volna fogalmazni, de az öreg ki vándorbotjára támaszkodva koptatta a métereket, nem merült bele a részletekbe, nem tartva magát gyöngyhalásznak.
 Nehéz kimondani, és a legendás kalandor, nem is mondta ki amire gondolt, csak szépen nyugodtan lépdelt és a birkagulyásra gondolt, amit biztos nem fog rendelni, ha eléri a fogadót. Nem azért, mert nem fog belépni a Dülledt Motel valóban ingatag kapuján, mert befog lépni, hisz egy hétre vette ki a 13-as szobát. Ám feltűnt a sokat tapasztalt veterán hősnek, hogy birka még mutatóba sem nagyon van a környéken. Persze az lehet, hogy a hangyák felfalták mindet, miként az is, hogy a birkagulyást, nem birkahúsból készítik. -Szóval jobb az egészség, vélte a mester és egy osztrigás szendvics jutott az eszébe, még akkor is, ha osztriga még az étlapon sem szerepelt.
-Legyen ami lesz! mondta csak úgy félhangon az öreg és nem törődve az elmúlt órák történéseivel, immár sietősen lépdelt a fogadó morózus épülete felé...

Fűven

Egykor egy bal lábbal fölébredt főisten úgy határozott, hogy megalkotja Fűven kontinensét,  s ugye ha egy isten így óhajtja, nem sok választás maradhat. -Tehát hosszú keserves perc elteltével, az isten kimondta, LEGYEN FŰVEN! -És lássanak csodát, a nagy semmi közepén megjelent a ma is ismert kontinens. De itt volt a bökkenő, ugyanis a semmiből még a végén valamibe zuhanhat a földrész, és akkor oda a munka. Tehát nem volt pihenés az istennek egy egész planétát kellet létrehoznia, amit nemes egyszerűséggel elnevezett MI világának.
 Sokak szerint a MI az annyit tesz, hogy mi és ennyi. De ezt sokan nem hitték el és elkezdődtek a teremtés utáni ötödik percbe a találgatások. Voltak tudósok akik a MI-t úgy határozták meg, mint Mesterséges Intelligenciának, míg mások Módosított Instrukciónak vélték a két betű jelentését. S mivel a teremtő akit hívtak Omega7-nek éppen úgy mint Főnök Istennek, soha nem nyilatkozott az M I-vel kapcsolatosan, örök időkre találgatásoknak adott ezzel táptalajt, és hát az ember már csak olyan, hogy addig-addig találgat, míg végül melléfogva üres hálóval bandukolhat az utolsó ítélet nevű csarnok irányába, ahol a fámák szerint minden titokra fény derülhet.

 -Minő dicsőség az isteneknek! kiálthatta volna gondolatba a kontinens legnagyobb észkombájnja, akit egyszerűen csak Kombájnosnak neveztek és aki egy átoktól hajtva, hol itt jelent meg, hol ott, ráadást bámulatos formákra is képes volt megjelenésekor. De ugye ott az a kiálthatta volna szócska, ami bár nem sóska, de éppen oly zölden világított a  lángelme agyába, mert hogy a smaragd szobába zárva, hosszú gondolkozásra kárhoztatták, egy másik átokból kifolyólag, amit egy lefolyó előtt zúdítottak a bölcs fejére, talán vagy három éve.
 -A történet ott kezdődött, hogy a kombájnos megkérdőjelezte a teremtés lényegét. Ami nem is lett volna olyan nagy baj, ha nem egy vajkészítő műhely előtt teszi, egy fanatikus pap füle hallatára. Persze a pap aki az Ökölbe Soha Nem Szorítók Istenét szolgálta hatalmas haragja gerjedt és még azt sem vette figyelembe, hogy MI talán legokosabb emberére ordította félelmetes átkát. -Itt illik megjegyezni, hogy az isten akit a pap szolgált, messze nem tudott az incidensről, mert ha tud, nem adta volna erejét az átokhoz, mivel ő maga is úgy ahogy kicsit ateistának érezte magát. -Na igen, ez egy mellékszál, olyan mint egy bukta, lekvár nélkül, de még is csak momentum, és ha ugye az isten szemmel tartotta volna szolgáját, most a Kombájnos nem egy smaragd szobába mélázna, némán, hangtalan. -Állítólag a hangtompítót is e csendes helyen fedezte fel egy orvgyilkos, vélhetően unalmába, bár voltak olyan feltételezések, hogy csak egyszerűen meghülyülve.

Mindegy, a lényeg, hogy Fűvent megalkotta a Főnök Isten és a Kombájnos kiszabadítása érdekébe már sok száz petíciót összegyűjtöttek a rajongói, tudós társai sőt még riválisai is. -Hiszen a rivális is jól tudta, ha nincs ellenfél akkor nincs kivel rivalizálni, és ha nincs rivalizálás, nem létezhetnek a riválisok sem. Tehát mindenki tudta, a Kombájnosnak ki kell szabadulnia a smaragd szobából, és az sem ártana, ha az átkot kiáltó papot egy mentőbe zárnák elgondolkodás céljából.
 Na de sok volt a kitérő és még néhány váltó nem is működött, ami csak hét-nyolc dolgot jelenthetett, igaz ezek most érdektelennek számítottak, mert ami számít és még is soha nem lesz válasz, az az, hogy a MI szó mit is jelent, a planétára értendőn...

Kobold ügy

E történet Zivana lovaghölgy egyik legvérmesebb kalandját lett volna hivatott közzétenni, ám valami oknál fogva a lovaghölgy megtiltott minden róla szóló krónika publikálását, így hát a nemes és csodaszép kardforgató hölgy helyet Lili a szintén nagy népszerűségnek örvendő kalandozóhölgy egy prominens esetét tesszük itt közkincsé.

 Lili azon túl, hogy Fűven második, de harmadik biztosan legismertebb női kalandozója, a kard helyet a mágiát használta, mivel hogy boszorkány volt, nem is az öregebb fajtából, Lili ugyanis 18 éves volt, legalábbis a hölgyemény így tudta.
 Liliről azt is tudni érdemes, hogy ő igen csak megválogatja milyen megbízást fogad el, nem azért mert válogatós lenne, mi több még a pénz sem nagyon érdekelte, hanem egyszerűen ilyen volt a természete. Ahogy egykori mester mondaná, ha nem borult volna rá egy malőr miatt a némaság örökké tartó folyadéka, szóval Kaszuli nagymester úgy jelenezte volna Lilit, hogy " mohó mint a kisördögök!" -Természetesen ez túlzás, hiszen föntebb volt leírva, hogy a kis hölgyet nem motiválta a pénz, igaz a drágakövek igen.

 De a lényeg, mint falon a légypiszok, olyan kacifántos, hogy jobb nem is bontogatni, meg aztán nem is ajándék. A igazi mondanivaló ott kezdődött, mikor Lili egy fogadós könyörgésének hála, elvállalta, hogy megkeresi a közeli erdőben garázdálkodó koboldot és rendre utasítja, már csak azért is mert ez a köpcös, durva beszédű kobold minden éjjel megette a reggelire előkészített házi tepertőt. A dolgot egy ideig el tűrték a Dühöngő Flaska tulajdonosai, ám mikor kifogytak a tepertőből, és a vendégek pedig a legendásan finom tepertőből kértek volna buggyantott tojással megvadítva reggelüket, a fogadósnak lépnie kellet. S mivel Lili éppen a Flaskába vendégeskedett és tagadhatatlanul látszott öltözékén, hogy minimum boszorkány, maximum még annál is több, vagy valami. Szóval a bátor fogadós az ifjú hősnőt megkérve kéregetve, végül húsz smaragdért megbízta állítsa le a koboldot, mert így csődbe jutnak. A boszorkány merő jószolgálati inditatásból természetesen elvállalta a felkérést és így, másnap már a kobold búvóhelye felé közeledett, egy kiadós reggelt követőn.
 
 Az erdőről tudni illik, hogy olyan mint az összes többi, mi több, még néhanapján, vagy csak néha egy-egy teve is feltűnik a magas aljnövényzetbe. Persze ez mellékes, hiszen a teve nem eszik koboldot és a tepertőt sem igen komálja, ami annyit jelentett, ha a boszorkány össze is futna egy lődörgő tevével, sok dolga nem lenne vele. -Varázslatot használt, ha nem is szörnyűt, de még is csak varázslatot, a nyomkövetés híres és bonyolult varázslatát. A rituálé lényege, hogy felfedi a kobold lábnyomát elszórt gumicukorkák képében, amit Lili gondosan be is gyűjtött, jól tudva, azt még jó pénzért el is adhatja, mi több el is fogja. -De a nyomok, azok a fránya nyomok a vörös hajú szépséget, aki inkább nézet ki tizenötnek mint tizenkilencnek, egyre beljebb vezették a talán mézfákkal benépesített békés, néhány csörgőkígyótól zajos rengetegbe. A lány nem félt, oldalán rituális kardja, vállán vörös köpenye  és fejébe számtalan varázslattal, még ha hat koboldról és négy tatúról lenne szó akkor  sem tántorították volna el. Meg aztán egy hős ha a szavát adja, vagy betartja vagy nem, és ezt az aranyszabályt az ifjú boszorkány is jól tudta, aki időközben megállva egy tisztáson a tekintete megakadt egy rozoga kúton. A kútról nem szóltak a legendáriumok, mi több még a kalendáriumok sem, bár attól még ott rogyadozott a tisztás közepén, a lány számára ez egyértelmű jelként szolgált, hogy a kobold lakhelye csak is a kút mélye lehet.

 -Furcsának tűnhet, de a boszorkány óvatosan sétált a kúthoz és még óvatosabban dobott az aljára egy kődarabot, olyan bocifej méretű kődarabot. -Víz nem csobbant, de nagy óbégatással kiugrott a mélyből a tepertőt fosztogató, keresett kobold. A lény pont olyan volt, mint egy elhízott kobold, ami nem is volt meglepő, hiszen sok hónapja fosztogatta a fogadót.
-Hogy merészeltél fejbe dobni! toporzékolt a bajuszos szörnyeteg, jól láthatón hatalmas púp díszelgett homlokán.
-Láthattad. válaszolta a boszorkány és fő a biztonság, néhány métert hátrább lépet, ezzel ugyan önbizalmat adott a koboldnak, de a közérzetének kimondottan jót tett, tehát megérte.
-Darabokra téplek te lány! vicsorgott a kobold, lassan felfogva, hogy egy varázslatokat ismerő fiatal lánnyal állt szembe, akinek zöld csizmáin idegen világokból származó rúnák díszelegtek.
-Próbáld meg?! incselkedett a lány, és már azt latolgatta mennyi pénz is fog kapni a gumicukorkákért, amik tarisznyájába lapultak, s amik el vezették e pökhendi jószághoz.
-Ki vagy te, valami ufó? pedzette a kobold, mert ugyan fájt még a feje, de kezdett derengeni elméjében, hogy nem biztos, hogy jó húzás felbosszantani egy boszorkányt.
-Lili a komisz boszorkány. mutatkozott be a lány és bájos mosolyt eresztve a kobold irányába, meglepően kedvesnek tűnt.
-Akkor nem vagy ufó? firtatta a lény, valahogy rossz érzése volt az idegen lényekkel kapcsolatban.
-Nem, és hogy a lényegre is szór kerüljön, azért jöttem, hogy megbüntesselek a rendszeres tepertőlopás végett, értve(?)
-Értve. nyögte a lény, nagyon nem tudva miként végződik e e történet, de Lili felfedte a titkot, ugyanis kedves hangján félelmetes igéket olvasott a kobold fejére, ami körülbelül imigyen hangzott.
-Én Lili most megparancsolom neked te kobold, hogy mássz vissza a kutadba és soha többé ne merj a faluba lopózni tepertő ügyébe. Parancsolom, hogy tarts disznókat és csinálj magadnak tepertőt ha annyira szereted. s amidőn a lány hangja elhalt a kobold megvakarta buksiját és érezte, hogy a mágia ránehezedve úgy ragadta meg, mint egy markoló, majd még mielőtt felfoghatta volna mi is történik, már a kút mélyén találta magát, fentről számtalan kismalac hullva lefelé.
-Jaj. mondta a lény, majd az első kapálózó malac a nyakába huppant.

 Lili immár elégedettem hallgatta a kobold nyöszörgését a malacok röfögését és mert úgy érezte remek munkát végzett, elindult visszafelé, remélvén még estebédre megérkezik a faluba, hozva a jó hírt és egy tarisznya cukorkát.