A Hadúr

 -Csapataink megállíthatatlanul vonulnak hátrafelé! Nincs az a megátalkodott ellenséges horda, mely megrekesztené hátrálásunk! Sorra adjuk fel a városokat és rendületlenül hátrál hadseregünk, nincs az a fondorlat, vagy ellenséges taktika, mely megtörné soraink! itt némi csend támadt, a rádió elhallgatott és Maxi Trón a hadvezér elégedetten dőlt hátra karosszékében, bal kezében sörösüveg, immár félig kiürítve.
 Lassan pisilnie kellet, ám Fűven leghatalmasabb hadúra erőt véve magán, igenis ellentmondva a kényszernek, tovább ült székében és a régi hősökre gondolt: Heper, John, Poo és ki tudja hány név rejtőzik a legendáriumba. -Rájuk gondolt, mert úgy gondolta a kontinenset megrohamozó mutáns ízék ellen, egy mód lenne diadalt aratni, a régi nagyok előkerülnének. Mert Trón tisztába volt azzal az aprósággal, hogy egy telefonérme még nem csodaszer és a balzsam is csak egy ehető valami. De azt sem felejthette, hogy a hősök halhatatlanok, és bár az írások szerint egy időgombával előre léptek a múltba, részt kívánva venni egy gigászi csatába, azt azért nem értette, miért nem tértek még vissza, hiszen talán ezer, ha nem millió esztendő is eltelt távozásuk pillanatától.
 Ám mint furcsaságok garmadája a rádió ismét folytatta előre begyakorolt monológját, csak, hogy erőt adjon a frontokon harcoló százezreknek. Persze a hadúr jól tudta, hogy Heper és mitikus szuper kalapácsa ezerszer jobban növelné a morált, mint a propaganda minisztérium félig üres, részben teli szólamai.
-Pisilnie kellet! Harcos volt és legyőzhetetlen, a sörösüveg baljába, fején pipitollas sisakjába délcegen ült a nagyúr, és a szövegre nem is figyelve, minden erejével arra összpontosított, hogy meg ne induljon a vizelete.
-Komisz helyzet volt, komisz mint a sült páva amely félig nyersen még a kacsatáncról beszélget, csak úgy üresen, magába, egy hatalmas lavórba rotyogva. Igaz ez Fűven, itt sok dolog történhet égen és földön, meg aztán a pokolban is. De most Maxi Trón egy fontosabb problémával szembesült. Nem állt fel, nem hívta testőrségét és az erő is elfogyva megindult a vizelete, félreérthetetlenül tudatva a hadvezérrel, hogy a gatyája pisisé válva, szervezete boldogan megkönnyebbült.
-Átkozottak! morogta a férfi és a rádiónak hajította a sörösüvegét. A berendezés recsegett egyet, majd szó szerint elhallgatott. Az üveg százfelé tört, a sör szertespriccelt és a zajra egy komornyik kukkantott be.
-Szólítót uram? firtatta az arrogáns nyugdíjas, ám valamit megsejtve inkább visszahúzva a fejét, magára hagyva a híres hadúrt, aki érthetetlenül pillantott átnedvesedett nadrágjára, jól tudva, holnap egy újabb erőteljes visszavonulást kell levezényelnie, megóvva az összevont Fűveni haderőt a esetleges diadaltól. Mert egy keleti mondás szerint " Nincs diadal hősök nélkül" s mivel nem voltak hősök már jó ideje a földrészen, ésszerűbb a taktikai menekülés, mint egy hősök nélküli győzelem...

 " Délben csatát nyerni majdnem egy vereség!"
                                                                          ( A Névtelen Hős )

 " Homokba patakot vezetni felér egy győzelemmel, az álmok tekintetében, ám az istenek csak nevetnének, mint a vicces manók ha megcsiklandozzák a fülüket."

                                                            ( A Névtelen Bölcs Fia )
     

A Kígyós Story

 Egy valamirevaló hős, minden pillanatba hős! ezt egy bölcs látnok állította egy fenyőfa kivágása közepette.
 Ám a valóság még Fűven világában is más, ahogy mondanák a manók, " Sok kacsa és a több kacsa között nincs különbség, viszont a tea és a sós víz között ki tudja? " e régi manó szállóigéből is jól látszik, hogy sok dolog nem úgy látszik, mint ahogy nézzük.
 Ez persze  már mocskosul bonyolultnak bizonyult, és John az egyik hős a sok közül, aki még a kvantumegyenleteket is óvatosan fogadta, nem akart nagy dolgokról töprengeni, és nem azért mert egy óriáskígyó pislogott rá, de még az a haramia sem riasztotta meg aki a kígyó mögül kacsingatott, bár ez a kacsintós dolog gyanakvást ébreszthetett volna...
 Szóval a hős öltönyét megigazítva, nem kívánt elmélkedni és a repedezett, kátyúktól terhes útra tekintve egy fémérmét pillantott meg.
 Lehajolt és kérés nélkül felvette és kinevezve szerencsepénznek az amúgy valóba szerencseérmét és bal zsebébe helyezve, immár a kígyóra koncentrált.
 A dög, hipnózissal próbálkozott, és ráadást volt vagy tizenkét méter hosszú, csúnya keki színbe tündökölve az alkony aranyfényű csillogásába. Szenzációs volt, és Johnnak Bella jutott az eszébe, bár tulajdonképpen azt sem tudta ki az a Bella, de ez most nem is számított, mert a kígyó belátva a hipnózis nem segít, a hős felé lendült.
 A kalandor nem ugrott félre és még egy kést sem rántva elő, igaz ez utóbbi nem is volt tulajdonába, helyette egy iszonyatos bal horoggal azonnal letaglózta a csúszómászót.
 A jószág nyekkent és egy mangrove gyökérre  tekeredve, nyilván elájult.
-Jaj! kiáltott a haramia és a fene tudja honnan szerzett kardját messzire hajítva, nagy sebességgel rohanni kezdet, egészen egy nemlétező kút ásító mélységéig, ugyanis ott a gödörbe eset.
-Jaj bizony. sóhajtott a hős és békésen folytatta útját, nagyon remélve, hogy az est beállta előtt még eléri a ROZZANT BÉKA nevű fogadót, melynek kurta tornyai már meg-meg csillantak a déli napsütésben.  

A Fogoly

Ott tart a világ, ahol jár, ám a történetbe bekapcsolódva az idegenek, egy valamit követőn az összes legendás fickó, más néven hős az idegenek fogságába eset. S hogy az eső mellett más is essék, az embereket a kontinensen felváltották a TEVEEMBEREK és ha e zűrzavar még nem lenne elég, a hősök hírükhöz méltón sorra elszöktek, kijátszva az idegenek éberségét...
 Ám akadt egy hős aki nem szökdösött, Poo a tűzvarázsló ugyanis egy hokedlin üldögélve, egy furcsa isteni fordulat által, nem került az űrlények rabságába.
 Persze a hokedli balra volt található egy kietlen ház kietlen konyhájába, talán legtávolabb az olajmelegítőtől. A mágus, barnás-sárga esőkabátba burkolózva egy sportújságot, egy régi sportújságot nézegetett, csak arra tudva gondolni, vajon őt miért nem rabolták el az idegenek, s talán még azon, hogy pontosan hol a francba van az a ház ahol éppen újságot olvasva várja a csodát...
 Na igen, a csoda olyan fajta, mint a töltött galóca, finom de keserű. S bár Poo jól tudta, hogy négy meg öt az lehet hét is, azért azt igenis sejteni szerette volna, miért nem tud kimenni a házból(?)
-Nehéz kérdés volt, egyszer a varázsló egy kacsát idézve megpróbálta kijátszani az ajtózárat, ám az mogorva tárgy, nevéhez méltón zár volt és zárva is maradt, még vasárnap is.
 Szóval a helyzet tragikomikuma, hogy Poo fogoly volt, még ha nem is az idegenek akaratából és mert a kacsatrükk nem vált be, kénytelen volt megenni a jószágot. -Nyilván más nem ezt tette volna, ám a borotválatlan férfi mágus volt, hatalmas mágus.
 S ha már  mágus, itt illik megjegyezni, hogy a sült kacsa édesköménnyel, törtkrumplival pazarra sikerült és a férfi több napig lakmározott a finom szárnyasból.
 Eldobta! már mint az újságot. Poo felállva egy viccen kezdett gondolkodni és azon, ha fogoly akkor talán nem ártana neki is megszökni, mert mindegy, hogy idegen vagy Marslakó esetleg ufólény a fogva tartója, a tény nem változik, tulajdonképpen ő egy fogoly!   

Kavarodás

 Heper nagyherceg, aki jól tudta, jön az üstökös és még valami gamma sugár is a planétát célozta meg, legalábbis egy vándor látnók állítása szerint, tisztába volt, ha el is jut Boldogovics völgybe ahol nagy a biztonság, és még valami VIFI-kutya is ott csámborog, a történet persze ettől még nem oldódik meg.
 Nem oldódik meg, már csak azért sem, mert Heper nem túl sok lépésnyire a völgytől, eltöprengett azon, hogy a só és a cukor keveréke, miért is egészséges. Ám ez mellet, azt sem felejtette, hogy ha csak azok maradnak életbe a világvége után akik a völgybe meghúzzák magukat, mint kölyökmackó a jégszekrénybe, bizony könnyen kihallhat Fűven.
 Szóval nehéz gondolatok voltak, nehezek, mint a nitrogén, de ekkor egy kő hullott alá, pont a hős portól koszos csizmája, bal csizmája el.
-Nocsak. vonta fel szemöldökét a legendás fickó és lehajolva kezébe vette a sárga színű kavicsot, nem Duna-kavicsot.
 A kő akár hétköznapinak is tűnhetett volna, mert még a sárga szín sem extra, de a rúnaírásba rávésett szöveg már érdekesnek mutatkozott.
 Érdekes volt, már csak azért is, mert az írás arról tájékoztatta a nagyherceget, hogy a hősök sorra szöknek meg a gonosz idegenek fogságából és talán ezért, talán nem ezért, de az üstökös pályát módosított és még az a gamma ízé is inkább elkanyarodott.
 Döbbenetes volt az kétségtelen, és igazából felettébb bosszantó is Heper szemszögéből nézve, hiszen így teljesen fölöslegesen bandukolt napokat, heteket, tán még éveket is a biztonságos Boldogovics völgy felé... de még a sok furfangos kérdés mellett, melyek sorra bukkantak fel a hős elméjébe, egy végképp nem engedte nyugodni.
-Vajon ki dobta le a követ??? a kérdés jogos volt, de válasz egyszerű, a kődobáló manó.