 |
| Lima, Peru fővárosa ( Dél-Amerika ) |
Már 46 kép volt a gépem memóriakártyáján, mikor súlyos villámlás, megszólalt a mobilom, az éppen nem aktuális slágert sípolva, burmai hangszerek kíséretében. -Sokat gondolkodtam, hogy ki e nyomjam a telefont vagy felvegyem, de végül, miközben az alkony derengésében a nőstény medve egy szőlőszemét talált, felvettem a készüléket.
-John, Hawown John. szóltam a készülékbe indulatosan, valahogy rossz érzésem támadt, mint mikor nem is tudod, de kirúgnak a munkahelyedről. Persze akkor anyázol, mert ráfér a derék polgárra, ám most mellőztem, ez volt a hatodik érzék.
-John, hála az istennek, Hauser vagyok, Hauser Ezenbekker. a hang ismerős volt, a név még inkább, hiszen régi barátom elgyötört arca jelent meg lelki szemeim előtt.
-Szervusz, mit segíthetek. váltottam hangszínt, csak bajtársam volt az ürge és a lánya a keresztlányom, tehát családtagok voltunk vagy ki tudja.
-A lányom elrabolták, csak Te segíthetsz, én már szenilis vagyok és tudod, hogy aknára léptem 943-ba.
-Persze hogy tudom, én vittem a szanitéc után a bal lábad. De ezt hogy érted, hogy ELRABOLTÁK???
-John, úgy ahogy mondom, az Albán maffiózók elrabolták.
-Az Albánok?! ezt inkább csak magamnak mondtam, Hauser csak tudja mit beszél, hiszen tíz évet húzott le a Német belbiztonságnál. -Viszont, ha az albánok keze van a dologba 72 órám maradt.
-Azok az albánok. dünnyögte barátom, kicsit talán közönyös hangon, mint aki tudja, a lányát már nem látja viszont esküvői ruhába.
-Akkor bajba vagyunk, s mond, hol rabolták el?
-Limába John, Limába. nyögte az amúgy ma már nyugdíjas gépészmérnök, miközben én már a Peruba vezető úton gondolkoztam. Lehetőség akadt, vonat, busz, autó, ja és Hauser 19 éves milliárdos feleségének magánrepülőgépje.
-Oks, megkeresem Erikát, de kell a repülőtök, ide Alaszkába, ahol több a pasi, mint a nő.
-Miért éppen Alaszka? csodálkozott egykori háborús bajtársam, úgy tűnt, nem érti a dolog súlyát.
-Mert én itt vagyok! jegyeztem meg, fél szemmel látva a hím mosómedve egy kaktusszal játszik, miközben az alkony vörösre mázolta az eget, és már csak a sarki fények hiányoztak a kies idillhez.
-Rendbe, mikorra kell?
-Holnapra Hauser, holnapra. Nincs időn, hogy ha már tegnap felszállhattam volna arra a francos gépre előrébb lennénk.
-Értelek John, értelek, csak tudod a lányom...itt a kőszikla férfi hangja elcsuklót és talán a Berlini csatán mélázott.
-Küld a gépet. törtem a mámor és kinyomva a telefont, ismét a mosómedvékre irányítottam figyelmem. -Kellet egy jó kép, mocskosul kellet...
--------------------------------------------------------------------------folyt.köv.
ÚT LIMÁBA
A repülőút hosszúnak tűnt és viszontagságosnak. A lány miatt aggódtam és azon töprengtem, hogy az albán maffia mi a fenét keres Peruba. Ám hiába töprengtem, keresztlányomat ott és azok rabolták el, ami annyit jelentett, hogy jeges teát kortyolgatva, pattogatott kukoricát borítottam az egyik ülésre.
Nehéz dolog ez, miközben a gép közel a hangsebsebéghez szelte a felhők hullámzó habjait az ég kék óceánján nekem azon kellet töprengenem, hogy miként találom meg Erikát azon Dél-Amerikai metropolisba, ahol néhány elképzelés nem sok, annyi sem akadhatott, pedig kellet volna.
De nem adtam fel, miközben percről percre közelebb értünk Limához, a magam részéről az Alaszkába készített fényképeimet tanulmányoztam, s rá kellet jönnöm, a kis bocsokról, bocsika, de nem készítettem felvételeket.
Persze nem fordíthattam vissza gépet, elvégre ígéretet tettem barátomnak, hogy ha telik az idő ha nem, de megtalálom a lányát, már csak azért is mert ennyi felhajtást követőn, már nem volt visszaút.
-Bár egyszer olvastam egy saját írásom, miben a hegyi gorillák egy pont után meghátráltak a feldühödött ősmajom óbégatása végett. -igaz ez a helyzet a párválasztás idején áll fent, mikor a legerősebb gorillák átadják a terepet, pont egy hétre a leggyengébbek számára. -Furcsa szokás, és bár sok tudós törte ezen a fejét, én sem lettem okosabb a töprengésről. Viszont az egyik utaskísérő diszkréten a fülemhez hajolva közölte 10 perc és megérkezünk.
A helyzet érdekesnek mondható volt, a vörös hajzuhatagú nő körte illatot árasztott, aggódtam érte, szerintem túl sok pálinkát kortyolgat, de ez nem az én bajom volt, magam is megittam a pálinkát, még Budapestem ismerkedve meg a karikás ostorral és a bikavérrel, mert utam, egy vágóhídra vezetett, természetesen nemzetbiztonsági okokból kifolyólag.
Rég volt, és most a 4-es és 6-os villamosok nosztalgikus képét hessegetve, Limára koncentráltam. Limára a a városra ahol majdnem annyian élnek, mint egész Magyarországon, és csillogást két utca választja el a nyomortól, bár ez Budapestre is érvényes volt.
De nem is ez a lényeg, hiszen érezve a repülő kiengedi a futóműveit, immár biztosra vettem az alkoholista utaskísérő nem hazudott. Kicsit féltem, mert ha a pilóták is itassak, még a végén megsérülhetnek, ám bízva barátom jó szándékába és abban, hogy a legjobb embereit bocsájtotta rendelkezésemre, kicsit lenyugodtam, csak négy nyugtatót nyeltem le, nem nagy szám, a 12-hőz képest biztos nem.
Itt döntöttem el a ereszkedés feszültség teljes pillanatába, hogy míg Erikát keresem, nem számolom az órákat, hiszen már csak 62 órám volt hátra, míg a lányt végleg elveszítve egy Kecsua törzsfőnök háremébe találnánk meg, ha tudnánk, hol is a törzsfő. -Szóval nekem az albánokat kellet megtalálni, majd a lányt kiszabadítani, nem véletlen volt a poggyászomba egy RPG 7b...
-------------------------------------------------------------------------folyt.köv.
LIMA
Állítólag volt egy barátom, Peru fővárosába, igaz nem ismertem és a repülőtéren a kutya sem várakozott rám, szép színes táblákkal, hogy ISTEN HOZTA MR Hawowen. De mindegy is, hiszen mit várhat az ember egy ismeretlen baráttól, akit soha életében nem látott. -Igaz, volt egy Kecsua sámán-táltos barátom, de az Bostonba élt és fanfár órákat adva az egyetemen, nagy népszerűségnek örvend a város 2-es metróvonalának állomásain.
De Lima, e nyüzsgő metropolis olyan hatással volt rám, a hét évet Tibetbe töltött idő után, mint ha marslakó lenne a mostohám. Ez volt, meg az, hogy még időbe meg kell találnom Erikát és le kell számolnom az itt garázdálkodó albán maffiával. S mivel segítőm nem jelentkezett, egy taxit intettem, mikor hozzám lépet egy lenyalt hajú ficsúr és rám vigyorogva, tört franciasággal elkezdett hablatyolni, hogy itt milyen drága a taxi és utazzunk együtt.
Furcsa kívánság volt, és ez nagyon ráillet a maffia módszereire, a gyanútlan turistákra akaszkodva, ki tudja, mire nem vetemednének.
-Kösz, nem. mondtam lassan és jól érthetőn, hogy mindenki a közelembe megérthesse. Ám a figura csak nyakaskodott és előhozakodott azzal az ötletével, hogy csináljunk közös selfit és rakjuk fel egy közösségi oldalra.
-Laui, a taxi sofőrje, szólni ugyan nem mert, de nagyon csóválta a fejét, éreztem ő is retteg és a két közelbe lébecoló katona is inkább bal irányba lépdelve, nem kívántak belekeveredni, a lassan kikerekedő történetbe.
Hülye helyzet volt, nekem időm kevés, ez a nyavalyás meg csak nem akaródzik eltűnni, puli az avarba.
-Ide figyelj, nem vitázok veled, nincs időm. Nem utazunk együtt és nincs fotó, ja és ha eltörök néhány bordát, azok tudnak ám fájni, mint békának a gólyaharapás.
-Na de csak jót akarok. erősködik a gengszter, és én engedve ösztöneimnek lekevertem egy akkora pofont a ficsúrnak, hogy az fel nézett, le nézett és végül benézett egy kirakatablakon és fagylaltért könyörgött. Nos úgy gondoltam ennyi elég is volt mára és nyitottam a taxi ajtaját, mikor a fene sem tudja honnan, egy nyurga néger vetette rám magát, természetesen a katonák egy kerékpárosra összpontosítottak.
-Az anyád mindenét. morogtam és csomagom végleg a taxi mellé ejtve, a böhöm pasas bokszolós felállását szemléltem. -Oly rémítőnek hitte magát, mint ha egész nap Bunyós Pityut hallgatott volna, bár ebben kételkedtem, hiszen ez Dél-Amerika, itt Ricky Martin az igazi nagy szám, még ha nem is zöldszám.
-Megöllek idegen! zengte a portássapkába keménykedő, és már lendült is, gondolom azt képzelte kitérek az ütése elöl. Ráfaragott, az ökle a hasizmomnak csapódott, és nyilván néhány ízülete meg is roppanhatott, mert ordítva nézte visszarántott gyűrűsujjat, sajnos, neki, ki volt ficamodva.
- Most léptem, rúgtam egyet, felvettem a csomagom és beültem az autóba.
-Irány a Hilton. mondtam a taxisnak, aki hüledezve nézte a jégautomatába szorult négert, úgy tűnt a jó öreg karate tudásom még mindig a régi...
-----------------------------------------------------------------------------folyt.köv.
NEHÉZSÉGEK!
Egy pasas ült le az asztalomhoz, először el sem tudtam képzelni mit akar, másodszor azzal sem voltam tisztába, hogy ki ez a tolakodó napbarnítottá férfi, akin az albán maffia csillagdeltás tetoválása éktelenkedett a bal hüvelykujján.
- Minek jöttél Peruba. kezdte csak úgy bele a közepébe módon, miközben lábaival bokámat rugdosta. -Hülye helyzet volt, már csak azért is, mert nem akartam balhét Petró Rikárdó kifőzdéjébe, a város déli-negyedében, hisz a féleszű büfés régi barátom, akit még 1968-ban egy anakonda félig már megemésztett, mikor rátaláltam, egy felettébb ritka papagájt keresve a Andok ritkás őserdejében.
Tehát barátom volt, a kajázó hely vezetője, a rozoga asztalokat meg sajnáltam a maffiózó fején széttörni, így türelmesen rá nézve így szóltam.
-Tudom ki vagy, azt is, hogy ki nem. Tudom a neved és azt is mi nem lehet az. Ha most elengeditek Erikát, elfelejtem a dolgot, viszont ha nem, tudnod kell különleges képességeim vannak és kinyírlak mindannyitokat.
A hapsi még nyelni sem tudott és nem létező napszemüvegét kereste bal felső zsebébe.
-Tudod te, mi, kik vagyunk? nyögte végül, körülbelül négy fésűkagyló kisütésének idejét követőn, bár itt senki nem kért kagylót.
-Nem tud érdekelni, de azt tudom neked mondani, én mocskosul ki vagyok, és ha nem engeditek el Erikát... itt hatásszünetet tartottam, a borostás arcot néztem, melyen a verejtékek úgy gyöngyöződtek , mint napfénybe a szivárvány.
- Akkor mi lesz. erősködött, egyáltalán nem túl hatásosan a hatalmas termetű fickó.
-Dühbe jövök barátom, dühbe. jelentettem ki, és, hogy nyomatékot adjak szavamnak, sajnálva barátom faros-lemezekből összetákolt bodéját, elkaptam a gengszter nyakát és az asztalon árválkodó, kicsit talán velőbe nyomtam.
-Jaj, John, ne csinálj balhét! kiáltott barátom a pult mögül, egy foltos törlőronggyal két nagy legyet csapva agyon, természetesen egymásutánban.
-Nincs semmi baj. kacsintottam csak új jókedvembe és engedtem a maffiózó felemelhesse béka agyvelőktől dzsuvás fejét.
- Megöllek. acsarkodtak a gazember, nagyon szégyellve magát, hogy öltönyös bűnöző létére, a pofáját a romlott agyvelős tálba nyomták, konkrét esetbe, nekem köszönhetően.
-Barátom, néz magadra és fejezd be a bokám rugdosását, mert erre az ilyet nem igen komálják. szavaim ijesztőek lehettek, mert az arca teljesen kifehéredett és döbbenten nézte az Inka leszármazottakból álló törzsvendégkör eltorzuló arcát. Peruba a boka rugdosása gyalázatos bűn, és ha egy Inka banda szemtanúja e aljasságnak, jó vége nem lehet a történetnek.
-Oké, most te győztél. állt fel a gengszter, óvatosan kifelé hátrálva, nem kívánva hátába egy Inka bajonettet. Nekem is indulnom kellet, ha követem az ipsét akkor eljutok a maffiózók főhadiszállására, és ha tudom hol tartózkodnak, akkor azt is tudom, hol raboskodik Erika...
--------------------------------------------------------------------------folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése