Hatalmas kérdések szoktak Fűven gondolkodóinak köreibe születni, hatalmasak, mint a szüreti tojás, vagy a Trójai vadló. De mindegy is, hiszen, mikor megszületnek ezen globális ötletek, még alapból, nem a globalitáson van a hangsúly, sőt olykor még a súly is elveszik, mondják réz(?) persze nem is ez a lényeg...
Így, miközben az égben és a földalattiba az istenek és egyéb lények torzsalkodnak, Fűven sokadik legbölcsebb bölcse, aki még a bölcs remeténél is egy kicsivel bölcsebb, szóval giga bölcs, azt találta mondani, -Kitrákoty!
Na hogy ez a szó mit is takar, még Pallast Ballaszt a 97 esztendős mindentudó gondolkodó sem tudta, oly annyira, hogy nem is akarta tudni. Végül is ő csak egy bölcs volt, és nem tartalom meghatározó fenegyerek. De mivel, volt egy olyan sokadik érzése, mikor megcsípte egy lódarázs, hogy a fogyókúra is jó, meg a hízás is, elhatározta, megfejti az általa kreált szó tartalmát, még mielőtt valamelyik túlbuzgó aktatologató megelőzve, benevez az irodalmi ezüstdíjra.
-Szóval, KITRÁKOTY. ez annyira elbűvölte a szakállas fickót, hogy azon kezdett morfondírozni, hogy írdogál, mint a folyó a tengerbe, egy igazi ódát, vagy strófát, a lényeg, hogy a magja a misztikus szó legyen. Persze Pallast Ballaszt jól tudta, ha elkalandozik a művészetek világába, még el is veszhet, miként annak idején az a frigyláda, pedig ugye az tele volt ufó csontokkal, egy miniatűr Zeppelin modellel és még a csoda tudja miket tartalmazott, mikor csak úgy nyomtalanul elvesztve, egy raktárba taszigálták azok a bizonyos valakik...
S mert a túlbonyolítás baj, ezt a bölcs aki egy széken üldögélt és a kripta málladozó vakolatát szemlélte, a halotti szarkofágok közvetlen közelébe, tudta, így megerőltetve magát visszakanyarodott kedvencnek titulált szavára a KITRÁKOTY varázslatához.
-Édes istenek. nyögte a bölcs, utálva az almás pitét, pláne tejszínhabbal a tetején. S miközben próbált a szóra koncentrálni, egy régi koncert emléke villant be, mint az égen a kék villám!
Nehéz volt, mint kő az autó szélvédőjén, mely megroppantva az üveget, utat enged a csepegő esőnek, csak úgy kora-tavasz idején. Oly annyira nyomta a bal vállát a súly, hogy Pallast egy hetyke mozdulattal belerúgott a földön őt bámuló szimpla kriptai patkányba. A dög felvisított és el is viharzott, ami azt a szikrát lobbantotta a bölcs elméjébe, hogy inkább nem találja ki a KITRÁKOTY szót és nem is alkot hozzá magyarázatot. Ugyanis abból indult így hirtelen megvilágosodva ki, hogy ami nincs az nem is létezik.
" Só mi szó, az csak szó!
A lényeg a betű, mely valamit alkot "
/ Derék Atya, Ivások és Kökényevés c. munkájából /
Egyszer egy utazó megkérdezett egy hőst, miért is lett HŐS. Nos a bajnok kinek nevét már a múlt homálya fedi, mint rohadó retket egy bádoglemez, szóval e bátor és fűnyíró késel harcoló nemesen született férfiú, így felelt a kérdezőnek.
-A magam módján jót akarok tenni, s ha ez mellett a a stresszoldást is működik, miért is ne tegyem amit éppen teszek?! a válasz oly világos volt, hogy a kérdező le is tette fegyverét és a szalonnát falatozó bajnok mellé telepedve, éhesen a hősre pislogott.
A hős aki türelmes és gyors kézjárású harcos hírében állt, kezdte elveszíteni országos türelmét. Mert azt még elviselte, hogy egy vadidegen hülye kérdésekkel zaklassa, sőt még az sem okozott kellemetlenséget, hogy a piciny tábortüze közelébe telepedett, ám, hogy a délutáni alkonyba, mikor a nap vöröslik, a felhők maszatolódnak és a szúnyogok megszaporodnak egy bajuszos ürge a kajáját mustrálja, nos ez több volt a soknál.
-Mit nézel, bajuszos idegen? firtatta a hős, egyáltalán nem kívánva megosztani estebédjét egy barna szemű, kék gúnyás emberrel, aki lehet nem is Fűveni, sőt még az is előfordulhat, hogy egyszerűen egy délibáb délután.
-Éhes vagyok. vallót színt a fickó, kicsit csorgó nyáladzása, valahogy nem emberinek tűnt, így a hős akinek nevét még mindig a feledés homálya rejti, óvatosan, de tényleg óvatosan kardját maga mellé húzta.
-Akkor egyél. felelt rafináltan a falatozó férfi, még mindig nem akarva, jó húsos szalonnájából, paradicsomkréméből és pálinkájából a tudálékosnak tetsző fazonnak adni.
-De nincs mit. közölte ironikus mosollyal az idegen, és valami oknál fogva, egy hatalmasat ásított.
Na több se kellet a hősnek, gyorsan befejezve étkezését, villámgyorsan összecsomagolt és kardját immár a kezébe tartva, felállva ott hagyta a tűznél ücsörgő idegent, jól tudván, ha egy idegen, idegen, még az is megeshet, ami még soha, de megeshet... -Szóval előfordulhat, hogy a tudálékos pasi mellkasából előmászik egy ízé, és az még éhesebb lesz.
-Hé, barátom, most hová mész? kiáltott az idegen, ám a hős nem válaszolva szaladni kezdett és imádkozott, hogy ez az idegen, ne legyen az a bizonyos idegen...
Sok világ létezik, a sokakban van egy közös, és pedig a rengeteg ünnep! Nos ez a trend alul, még Fűven kontinense sem volt mentes, oly annyira, hogy egy pap egyszer azt gondolta összeírja az ünnepségeket színük szerint.
Ez a grandiózus terv attól függetlenül, hogy zseniálisnak ígérkezett valami apró oknál fogva sosem valósulhatott meg! Ám mert Fűven istenei és munkatársaik toleráns lényeknek számítottak, sosem állítottak szobrot a zseniális papnak, akit egyszerűen Dob atyának is neveztek, igaz, hogy miért éppen Dob, még az istenek sem nagyon tudták.
A lényeg az, hogy MÁSODIK SZÓDAVÍZ ünnepén, valahol Délen egy bölcs, magányos remete, akit BÖLCS REMETÉNEK hívtak, arra az elhatározásra jutott, hogy bár ő nem írja össze a rengeteg ünnepnapot, még ABC sorrendbe sem, egybe azért biztos volt, ha írna egy regényt egy részeges matrózról aki körtepálinkát vedelve énekel, talán híressé lehetne e hősöktől felettébb túlzsúfolt világba.
Ám volt egy gond, mert ugye van a terv, az ötlet és ott van a kivitelezés. Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy önmagába a remete elképzelése még Dob atya egykori elképzelését is túlszárnyalná, de hát meg is kellene valósítani. S mert a Bölcs Remete valóba bölcs volt, hiszen évente százezren látogatták meg, kérdésekkel gyötörvén, el kellet tűnődnie, hogy vajon ötlete bal vagy kevésbé bal irányba sodorhassa a földrész történelmét.
Dilemma, és mint ilyen, oly problémákat rejthetett, mint az egerek kihalásának titkos igazsága, vagy a pumakutya énekének mentális rezonanciája. Szóval könnyű egy döntés hozni és még megalkotni sem oly nehéz, mint egy vízi-csónak motorjának súlya a bal kézen. így a remete messze nem kapkodta el az ötletét, oly annyira, hogy egy habos tortával megtöltött hordóba töprengve eldöntötte, hogy egyenlőre nem döntve semmiről, nem tesz olyat, ami miatt amolyan dolgok is történhetnének...
" Dől belőlem a cefre szaga, a tenger hullámzik, mint az agyam,
de nem kell nekem, bor vagy pezsgő, körtepálinka, az a nyerő!
Lehányhatom a fél világot, ha iszok, hát azt sem bánom,
de ha még is megbánnám ezt, iszok gyorsan, hogy baj ne legyen"
/ részlet a Bölcs Remete regényének egy klasszikussá vált nótájából. /
