Hatalmas kérdések szoktak Fűven gondolkodóinak köreibe születni, hatalmasak, mint a szüreti tojás, vagy a Trójai vadló. De mindegy is, hiszen, mikor megszületnek ezen globális ötletek, még alapból, nem a globalitáson van a hangsúly, sőt olykor még a súly is elveszik, mondják réz(?) persze nem is ez a lényeg...Így, miközben az égben és a földalattiba az istenek és egyéb lények torzsalkodnak, Fűven sokadik legbölcsebb bölcse, aki még a bölcs remeténél is egy kicsivel bölcsebb, szóval giga bölcs, azt találta mondani, -Kitrákoty!
Na hogy ez a szó mit is takar, még Pallast Ballaszt a 97 esztendős mindentudó gondolkodó sem tudta, oly annyira, hogy nem is akarta tudni. Végül is ő csak egy bölcs volt, és nem tartalom meghatározó fenegyerek. De mivel, volt egy olyan sokadik érzése, mikor megcsípte egy lódarázs, hogy a fogyókúra is jó, meg a hízás is, elhatározta, megfejti az általa kreált szó tartalmát, még mielőtt valamelyik túlbuzgó aktatologató megelőzve, benevez az irodalmi ezüstdíjra.
-Szóval, KITRÁKOTY. ez annyira elbűvölte a szakállas fickót, hogy azon kezdett morfondírozni, hogy írdogál, mint a folyó a tengerbe, egy igazi ódát, vagy strófát, a lényeg, hogy a magja a misztikus szó legyen. Persze Pallast Ballaszt jól tudta, ha elkalandozik a művészetek világába, még el is veszhet, miként annak idején az a frigyláda, pedig ugye az tele volt ufó csontokkal, egy miniatűr Zeppelin modellel és még a csoda tudja miket tartalmazott, mikor csak úgy nyomtalanul elvesztve, egy raktárba taszigálták azok a bizonyos valakik...
S mert a túlbonyolítás baj, ezt a bölcs aki egy széken üldögélt és a kripta málladozó vakolatát szemlélte, a halotti szarkofágok közvetlen közelébe, tudta, így megerőltetve magát visszakanyarodott kedvencnek titulált szavára a KITRÁKOTY varázslatához.
-Édes istenek. nyögte a bölcs, utálva az almás pitét, pláne tejszínhabbal a tetején. S miközben próbált a szóra koncentrálni, egy régi koncert emléke villant be, mint az égen a kék villám!
Nehéz volt, mint kő az autó szélvédőjén, mely megroppantva az üveget, utat enged a csepegő esőnek, csak úgy kora-tavasz idején. Oly annyira nyomta a bal vállát a súly, hogy Pallast egy hetyke mozdulattal belerúgott a földön őt bámuló szimpla kriptai patkányba. A dög felvisított és el is viharzott, ami azt a szikrát lobbantotta a bölcs elméjébe, hogy inkább nem találja ki a KITRÁKOTY szót és nem is alkot hozzá magyarázatot. Ugyanis abból indult így hirtelen megvilágosodva ki, hogy ami nincs az nem is létezik.
" Só mi szó, az csak szó!
A lényeg a betű, mely valamit alkot "
/ Derék Atya, Ivások és Kökényevés c. munkájából /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése