Félelmetes volt a menny, ugye tele istenekkel, és más lényekkel és ízékkel. S ezen általánosság alól, még Fűven sem volt kivétel, és mivel nem létezett a kivétel, ahogy az sok, vagy egy tucat bölcs is megmondta, nem volt min vitatkozni.
Nem volt, azaz nem lett volna, logikailag, ám mivel a felhő felet két szárnyal csapkodva ott tekergett a HÜLYESÉG KÁRPITOSA, néha azért adódtak bonyodalmak az égiek világában is.
S itt most, ha egy középszerű krónikás pingálná a történetet, egyből azzal folytatná, hogy elmagyarázza, milyen is, mikor kék eső esik. Ám ez itt nem fog megtörténni, sőt még az sem, hogy ki fia vagy lány ez a KÁRPITOS, már csak azért sem húzzuk le a fátylat a titokról, mert akkor legközelebb, nem tudnák miről írni. Az meg, hogy egy bamba-nő külsővel megáldott szexbomba volt a Hülyeség Kárpitosa, vélhetőn senkit nem érdekel.
-Persze, nagy telt keblei voltak, de kit is izgat az ilyesmi, e még Fűveni mércével is felgyorsult világba. Na és itt kell megjegyezni, hogy Fűven Istenei meg a többiek, soha de soha nem fogyasztottak kokaint!
Tehát idáig jutottunk, már mint, hogy feltártuk, hogy Fűven halhatatlanjai között is akad egy alak aki meg tudja kavarni a lebbencslevest, úgy hogy aztán csak fütyülnek az istenek haragjukba. De ez is csak egy metafora, olyan mint a hajókon található amfora, vagy ki tudja...
Ám a lényegre térve, derűs egyszerűséggel kijelenthető, hogy bár Fűven világát általában számtalan hős vigyázza, igaz akadt időszak, mikor elvesztek a hősök, de ez egy régebbi történet, szóval vannak bajnokok, meg még főistenek is, de ha a Kárpitos valamit megkever, akkor ott csodának kell lenni, hogy valami rossz is kisülhessen, mint transzformátor a déli napsütésben.
-Tehát mit állítunk???
-Ilda!
-S miért állítjuk?
-Mert valaki kitalálta.
Nos ezen egyszerű levezetés formájába, immár vélhetőn világos, mint a fegyverletétel, hogy a Hülyeség Kárpitosa mindenre képes. Vannak feltételezések, melyek szerint, még arra is képes, amire más képtelen. -De ez már tényleg csak ötödölés, a tény annyi e kék szemű lény létezik Fűven mennyei királyságába, és bár száz gladiátor is le kívánta győzni, a legendák szerint ez eddig még az idegen világok kapitányának sem sikerült. S hogy mi is a lényeg, mint a borítékon a bélyeg(?) egyszerű, ha egy hajó elsüllyed, attól még az nem tengeralattjáró, még akkor sem, ha teszem azt sárga.

Elsüllyedt, hát elsüllyedt de van aki tud úszni! Az amforák újra csillognak és szikrázik a Nap fénye a tenger új hajót ringat. Az új gladiátorok őrzik a Királynőt! Rend van és békesség Fűvenben, illatozik az orgona!
VálaszTörlésOtt mindig rend van! -Csak be kell csukni a szemeket.
VálaszTörlés