Cimbalom

 ELŐSZÓ: Miközben Heper nagyherceg egy rakoncátlan és halott vámpírral vívót komisz csatát, mivel a jószág konokul tőzeget követelt. S fent az égen éjjel csillagok, nappal csillag ragyogott, Poo a legendás tűzvarázsló is egy nehéz küldetésbe keveredett, létrát kellet szereznie, mert fel kívánt menni, több okból is kifolyólag, egy bizonyos padlásra...


Igen, mialatt két szuper hős is elfoglalva ténykedett, John új és szürke öltönyében egy padon ült és az elveszett város liánokkal be nőt épületeit szemlélte.
 Csend volt, egyrészt mert a város elveszett volt, másrészt meg itt nem éltek nyihogó majmok. Tehát a kalandozó nyugodtan élvezhette a magányt egészen addig a pillanatig míg nem egy TRUTYMUTY bokor mögül elő nem lépet egy vándormuzsikus.
 A pasas furcsa volt, ruhái megviseltek, szemüvege törött és még az orra is rendellenesnek tűnt, ami elég ok volt a hős számára, hogy óvatosan szemlélje a pad felé közeledő idegent.
- Jó napot. köszönt a pasas és invitálás nélkül letelepedett a kalandor mellé. Vakmerő döntés volt, hiszen Poo egyszerűen egy úszó akvárium szerű dologgá változtatná a szemtelen muzsikust és nagyon valószínű, hogy Heper is fejbe kólintotta volna az okvetetlenkedőt bajkeresőt. Ám John más volt, ő türelmesen visszaköszönt és érezve a fickó áporodott szagát, kicsit elfintorodott.
- Szép napunk van ugye? vigyorgott a manusz, mamuszba bújtatott lábait gyerekes módon lóbálva.
- Lehet! válaszolt tömören a méltán népszerű kalandor és aranymarkolatú baltáját méregette, amit éppen e titokzatos HAJA városba talált körülbelül két órája. A tárgy a legenda szerint varázserejű és használója egy alkalom elejéig, bárkit le tud vele győzni. De mivel az alkalom korlátozott és John úgy érezte, nem most van itt az ideje a balta használatára, keserűn a zenészre pillantott, aki egy bicskát vett elő és hangszínét megváltoztatva imigyen szólt.
- Ide a baltát, vagy megszurkállak! a hang borzasztóra sikerült és ez rosszallást váltott ki a hősből, bár még nem felelt a felszólításra.
- Na mi van, szűket vagy, ide a kincset! hadonászott fegyverével a muzsikus külsejű útonálló, némiképp talán hadarva.
- Na jó! így John, és felkapva egy cimbalmot a vakmerő pasas fejére sújtott. A fa hatalmasat reccsenve megadta magát, miként a bandita is félholtan terült el, immár nem követelőzve semmit.
-Hülye. morogta a hős és a kettétört hangszert a szőke zöldszemű nem szakállas pasas mellé dobta, majd sóhajtva felállt és elindult a dunai hajós felé, a fuvarosa ugyanis ő volt.

Létra!

Egy biztos, valaki ellopta azt a nyamvadt létrát.  Poo pedig mindenáron a kis bungaló padlására szeretett volna feljutni, mivel ott tárolta az aszalt gömbhal petéit, amik viszont nélkülözhetetlenek a " MINDENT LÁTÓ " varázslötty elkészítéséhez.
 Igen, mágus volt, és egyszerűen felemelkedhetett volna a földről és a levitáció segítségével feljuthatott volna a másfél méter magason húzódó padlásra, de nem tette. Mágikus tudás ide,  mágikus tudás oda, a tűzvarázsló nagyon is tisztába volt egy régi titkos aranyszabállyal. Tisztába volt és így igenis a létrára lett volna szüksége.
Sokan azt tanácsolnák, hogy kérjen a szomszédtól, és az ötlet önmagában jó is lehetne, de mert nem jó, Poonak  esze ágában sem volt kérni. Egyrészt azért mert nem ismerte a szomszédját. Ami nem is fura, ha tudomásul vesszük, hogy ez a birtok ahol a nagy varázsló a padlásfeljáróval küzdött, nem is Poo tulajdona.
 Másrészt az az igazság... de mivel a mágust nem érdekelte az igazság,  így az igazságról születendő gondolatok még sem születtek meg.
Ahogy a hajnal kakaslármával a töprengő Poora köszöntött, egyre sürgetőbb volt döntésre jutni. Poo szerint, ha a létra meg lenne, a gyors döntéssel sem volna semmi gond, ám így a gyors döntés csak nem jött.
- Haj-jaj! - nyögött a mágus, még mindig nem volt reális elképzelése az adott helyzetről. Ifjú korában, nem is olyan régen volt cserkész, de ő volt az utolsó a csapatban, ez tagadhatatlan tény, és valóban kiérdemelt helyezésnek tűnt.
El kell ismerni viszont, hogy Poo volt nagydobos is, ez egy olyan önbutító csoportosulás amely Fűven Északi területein nagy népszerűségnek örvendett akkoriban, egész addig, míg VI. Nagy Málé betiltatta a kakukkfűvel díszíttet címeres békés csoportosulást. És egy nagydobos soha sem lehet elveszett ember!
Így telt-múlt az idő, s Poo ha nem akarta, már pedig nem akarta, hogy a disznókat etetni készülő szomszéd meglássa, vissza kellet térnie a nagy ház biztonságába, a hőn áhított gömbhal peték nélkül.
Óvatosan visszalopózott hát a biztonságot nyújtó halott zombi házába, s már tudta mit fog tenni. Ha besötétedik az éj leple alatt átsurran a szomszédba és el fogja lopni ideig-óráig az ottani böhöm nagy létrát... 

Halott Vámpírnak nem kell Tőzeg! Első felvonás

Borzalmas pillanatok voltak, Heper aki nem ijedt meg az árnyékától, egy fránya bűnügy közepébe cseppent, mikor megérkezett egy névtelen falu banánültetvényekkel szegélyezett főterére.
 Nem várta nagy felhajtás, nem tudta senki kicsoda is lehet e vándornak öltözött nemes úr. Sőt, még az a döglött varjú is tovább hevert a kút párkányán, ahogyan addig, miközben a hős leszállva lováról belépett a bíró négyszintes házába.
 Bent a mécsesektől világos fogadószobában három riadt krapek meredt a jövevényre, és csak a negyedik jelenlévő, a teremszolga köszörülte meg a torkát, nyilván utasításra várva.
- Üdv bádoghuszárok! - viccelődöt a nagyherceg, megpróbálva mosolyt csalni a fakó arcú gyülekezetre.
- Ki vagy te?! - emelte hangját az érzékelhetetlen szférából az alig hallhatóba egy kövér bajuszt viselő férfi, a hős maga sem tudta miért azt gyanította, az illető nem lehet pap. Az eleinte aktívan torkát köszörülő teremszolgát ,aki álmatag tekintettel egy lándzsába kapaszkodott, könnyű volt azonosítani, hiszen szíve fölött ott éktelenkedett egy hímzett felírat " KETTES TEREMSZOLGA és CSENDŐR " a maradék három komával kapcsolatban, a nagyúr gyanította, előbb vagy máskor, de meg fogja tudni kik lehetnek.
- Budris Spyncer becsületes nevem és kóbor ördögűző lennék - hazudta Heper, megtörve a feszült csendet.
- Furcsa egy név... csak nem vagy rokona Tingli Hibrinek??? - vonta össze szemöldökét egy csuhát viselő, frissen borotvált alak, akiről Heper úgy gondolta, hogy ő  lehet a pap.
- Hibri? - ízlelgette a szót az ördögűző és végül egy NEM-el le is zárta e tevékenységét.
- Ha ördögűző vagy, akkor lehet hogy jó helyen jársz - morfondírozott a még mindig kövér férfi.
A puritán fogadóhelységben semmi érdekes nem tűnt fel, így a nagyherceg úgy érezte beljebb kell jutnia, és falatoznia is illenék valamit, mert az igazat megvallva e cél által vezérelve tért be " BITTUNEM " falucskájába.
Akkor még ingyen étekre gondolt, mivel hűbér birtoka volt e hely, de mégis ellenállt a kísértésnek, nem leplezte le magát, kíváncsi volt mi mindenre juthat egy egyszerű ördögűző e világtól távoli településen. Meglehet még az is, hogy igen sokra.
- Mindig jó helyen járók - kacsintott szerényen a nemes, majd sorban külön mindenkire rákacsintott, felemás sikerrel.
- Most biztos testvérem, feltéve ha tudja mi az a vámpír?! - tért váratlanul a lényegre, az a szikár, negyvenes  fazon, akiről Heper egyre biztosabban gondolta, hogy ő pap.
- Tudom! - vallotta az igazat Heper, még mindig nem zavartatta magát, hiszen tényleg tudta, a vérszívók éjjeli ragadozók, most meg hét ágra süt a nap.
- S mit szólna kegyelmed ha azt mondanánk, van egy vámpírunk, egy igazi, halott vámpírunk - vette magához a szót a kövér, aki a bíró lehetett, bár szemei úgy összeszűkültek, mint egy részeg gitárosnak.
 A hős tűnődött, azt tudta most nincs veszély, és ha a vámpír döglött akkor nem is nagyon érti e négyes beteges vámpíriszonyát. Még turisztikai látványosság is lehetne, ha e szerencsétlenek kitömnék azt a bizonyos vámpírkát.
- Szóhoz sem jutok, van egy döglött vámpírjuk és ezen aggodalmaskodnak, borzasztó!
- AZ! UGYANIS EZ A VÁMPÍR TŐZEGET KÖVETEL! - üvöltötte a harmadik fickó, nyilván ő lehetett a borbély. S itt bizony a hős is elcsodálkozott, a halott vámpír már nem beszél, legalábbis eddig Heper így tudta...