ELŐSZÓ: Miközben Heper nagyherceg egy rakoncátlan és halott vámpírral vívót komisz csatát, mivel a jószág konokul tőzeget követelt. S fent az égen éjjel csillagok, nappal csillag ragyogott, Poo a legendás tűzvarázsló is egy nehéz küldetésbe keveredett, létrát kellet szereznie, mert fel kívánt menni, több okból is kifolyólag, egy bizonyos padlásra...
Igen, mialatt két szuper hős is elfoglalva ténykedett, John új és szürke öltönyében egy padon ült és az elveszett város liánokkal be nőt épületeit szemlélte.
Csend volt, egyrészt mert a város elveszett volt, másrészt meg itt nem éltek nyihogó majmok. Tehát a kalandozó nyugodtan élvezhette a magányt egészen addig a pillanatig míg nem egy TRUTYMUTY bokor mögül elő nem lépet egy vándormuzsikus.
A pasas furcsa volt, ruhái megviseltek, szemüvege törött és még az orra is rendellenesnek tűnt, ami elég ok volt a hős számára, hogy óvatosan szemlélje a pad felé közeledő idegent.
- Jó napot. köszönt a pasas és invitálás nélkül letelepedett a kalandor mellé. Vakmerő döntés volt, hiszen Poo egyszerűen egy úszó akvárium szerű dologgá változtatná a szemtelen muzsikust és nagyon valószínű, hogy Heper is fejbe kólintotta volna az okvetetlenkedőt bajkeresőt. Ám John más volt, ő türelmesen visszaköszönt és érezve a fickó áporodott szagát, kicsit elfintorodott.
- Szép napunk van ugye? vigyorgott a manusz, mamuszba bújtatott lábait gyerekes módon lóbálva.
- Lehet! válaszolt tömören a méltán népszerű kalandor és aranymarkolatú baltáját méregette, amit éppen e titokzatos HAJA városba talált körülbelül két órája. A tárgy a legenda szerint varázserejű és használója egy alkalom elejéig, bárkit le tud vele győzni. De mivel az alkalom korlátozott és John úgy érezte, nem most van itt az ideje a balta használatára, keserűn a zenészre pillantott, aki egy bicskát vett elő és hangszínét megváltoztatva imigyen szólt.
- Ide a baltát, vagy megszurkállak! a hang borzasztóra sikerült és ez rosszallást váltott ki a hősből, bár még nem felelt a felszólításra.
- Na mi van, szűket vagy, ide a kincset! hadonászott fegyverével a muzsikus külsejű útonálló, némiképp talán hadarva.
- Na jó! így John, és felkapva egy cimbalmot a vakmerő pasas fejére sújtott. A fa hatalmasat reccsenve megadta magát, miként a bandita is félholtan terült el, immár nem követelőzve semmit.
-Hülye. morogta a hős és a kettétört hangszert a szőke zöldszemű nem szakállas pasas mellé dobta, majd sóhajtva felállt és elindult a dunai hajós felé, a fuvarosa ugyanis ő volt.
Igen, mialatt két szuper hős is elfoglalva ténykedett, John új és szürke öltönyében egy padon ült és az elveszett város liánokkal be nőt épületeit szemlélte.
Csend volt, egyrészt mert a város elveszett volt, másrészt meg itt nem éltek nyihogó majmok. Tehát a kalandozó nyugodtan élvezhette a magányt egészen addig a pillanatig míg nem egy TRUTYMUTY bokor mögül elő nem lépet egy vándormuzsikus.
A pasas furcsa volt, ruhái megviseltek, szemüvege törött és még az orra is rendellenesnek tűnt, ami elég ok volt a hős számára, hogy óvatosan szemlélje a pad felé közeledő idegent.
- Jó napot. köszönt a pasas és invitálás nélkül letelepedett a kalandor mellé. Vakmerő döntés volt, hiszen Poo egyszerűen egy úszó akvárium szerű dologgá változtatná a szemtelen muzsikust és nagyon valószínű, hogy Heper is fejbe kólintotta volna az okvetetlenkedőt bajkeresőt. Ám John más volt, ő türelmesen visszaköszönt és érezve a fickó áporodott szagát, kicsit elfintorodott.
- Szép napunk van ugye? vigyorgott a manusz, mamuszba bújtatott lábait gyerekes módon lóbálva.
- Lehet! válaszolt tömören a méltán népszerű kalandor és aranymarkolatú baltáját méregette, amit éppen e titokzatos HAJA városba talált körülbelül két órája. A tárgy a legenda szerint varázserejű és használója egy alkalom elejéig, bárkit le tud vele győzni. De mivel az alkalom korlátozott és John úgy érezte, nem most van itt az ideje a balta használatára, keserűn a zenészre pillantott, aki egy bicskát vett elő és hangszínét megváltoztatva imigyen szólt.
- Ide a baltát, vagy megszurkállak! a hang borzasztóra sikerült és ez rosszallást váltott ki a hősből, bár még nem felelt a felszólításra.
- Na mi van, szűket vagy, ide a kincset! hadonászott fegyverével a muzsikus külsejű útonálló, némiképp talán hadarva.
- Na jó! így John, és felkapva egy cimbalmot a vakmerő pasas fejére sújtott. A fa hatalmasat reccsenve megadta magát, miként a bandita is félholtan terült el, immár nem követelőzve semmit.
-Hülye. morogta a hős és a kettétört hangszert a szőke zöldszemű nem szakállas pasas mellé dobta, majd sóhajtva felállt és elindult a dunai hajós felé, a fuvarosa ugyanis ő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése