Halott Vámpírnak nem kell Tőzeg! Első felvonás

Borzalmas pillanatok voltak, Heper aki nem ijedt meg az árnyékától, egy fránya bűnügy közepébe cseppent, mikor megérkezett egy névtelen falu banánültetvényekkel szegélyezett főterére.
 Nem várta nagy felhajtás, nem tudta senki kicsoda is lehet e vándornak öltözött nemes úr. Sőt, még az a döglött varjú is tovább hevert a kút párkányán, ahogyan addig, miközben a hős leszállva lováról belépett a bíró négyszintes házába.
 Bent a mécsesektől világos fogadószobában három riadt krapek meredt a jövevényre, és csak a negyedik jelenlévő, a teremszolga köszörülte meg a torkát, nyilván utasításra várva.
- Üdv bádoghuszárok! - viccelődöt a nagyherceg, megpróbálva mosolyt csalni a fakó arcú gyülekezetre.
- Ki vagy te?! - emelte hangját az érzékelhetetlen szférából az alig hallhatóba egy kövér bajuszt viselő férfi, a hős maga sem tudta miért azt gyanította, az illető nem lehet pap. Az eleinte aktívan torkát köszörülő teremszolgát ,aki álmatag tekintettel egy lándzsába kapaszkodott, könnyű volt azonosítani, hiszen szíve fölött ott éktelenkedett egy hímzett felírat " KETTES TEREMSZOLGA és CSENDŐR " a maradék három komával kapcsolatban, a nagyúr gyanította, előbb vagy máskor, de meg fogja tudni kik lehetnek.
- Budris Spyncer becsületes nevem és kóbor ördögűző lennék - hazudta Heper, megtörve a feszült csendet.
- Furcsa egy név... csak nem vagy rokona Tingli Hibrinek??? - vonta össze szemöldökét egy csuhát viselő, frissen borotvált alak, akiről Heper úgy gondolta, hogy ő  lehet a pap.
- Hibri? - ízlelgette a szót az ördögűző és végül egy NEM-el le is zárta e tevékenységét.
- Ha ördögűző vagy, akkor lehet hogy jó helyen jársz - morfondírozott a még mindig kövér férfi.
A puritán fogadóhelységben semmi érdekes nem tűnt fel, így a nagyherceg úgy érezte beljebb kell jutnia, és falatoznia is illenék valamit, mert az igazat megvallva e cél által vezérelve tért be " BITTUNEM " falucskájába.
Akkor még ingyen étekre gondolt, mivel hűbér birtoka volt e hely, de mégis ellenállt a kísértésnek, nem leplezte le magát, kíváncsi volt mi mindenre juthat egy egyszerű ördögűző e világtól távoli településen. Meglehet még az is, hogy igen sokra.
- Mindig jó helyen járók - kacsintott szerényen a nemes, majd sorban külön mindenkire rákacsintott, felemás sikerrel.
- Most biztos testvérem, feltéve ha tudja mi az a vámpír?! - tért váratlanul a lényegre, az a szikár, negyvenes  fazon, akiről Heper egyre biztosabban gondolta, hogy ő pap.
- Tudom! - vallotta az igazat Heper, még mindig nem zavartatta magát, hiszen tényleg tudta, a vérszívók éjjeli ragadozók, most meg hét ágra süt a nap.
- S mit szólna kegyelmed ha azt mondanánk, van egy vámpírunk, egy igazi, halott vámpírunk - vette magához a szót a kövér, aki a bíró lehetett, bár szemei úgy összeszűkültek, mint egy részeg gitárosnak.
 A hős tűnődött, azt tudta most nincs veszély, és ha a vámpír döglött akkor nem is nagyon érti e négyes beteges vámpíriszonyát. Még turisztikai látványosság is lehetne, ha e szerencsétlenek kitömnék azt a bizonyos vámpírkát.
- Szóhoz sem jutok, van egy döglött vámpírjuk és ezen aggodalmaskodnak, borzasztó!
- AZ! UGYANIS EZ A VÁMPÍR TŐZEGET KÖVETEL! - üvöltötte a harmadik fickó, nyilván ő lehetett a borbély. S itt bizony a hős is elcsodálkozott, a halott vámpír már nem beszél, legalábbis eddig Heper így tudta...