Eszmefuttatás a hőslétről

Egy kicsit megzavarodott, hogy ki hős és ki nem.

Egy hőst nem csak az öltözéke emeli ki a tömegből. Persze a ruha teszi a legendás alakokat igazán maradandóvá, és nem a beton, de azért nem árt, ha a ruha alatt is van valami.
 Mást ne mondjak, ott van Heper, aki azon felül, hogy ilyen és olyan borzalmakat is legyőzve, szabad idejében megálmodta a NYAKLÁNC SZÖVETSÉGÉT, s igen határozottan nyilatkozott a kecskék és az emberek közötti szerelem helytelenségéről. Tehát egy bajnoknak nem csak erősnek kell lennie, de valahol érteni kell a nép nyelvén is.
 Igaz Heper nagyherceg beleszületett a politika csalafinta világába, de ott van például TÉLAPÓ, ugye ő nem nemes és nem is politikus, mégis Fűven egyik karizmatikus egyéniségévé vált. S miért? Mert ő volt az első aki kimondta; az ajtó soha nem lehet labda. Hülyén hangozhat, de bizony számos csoportosulás akik váltig állította, hogy az ajtó elnevezés istenkáromlás.
 Lehet hogy az, de mert a TÉLAPÓ, e testes, jól bunyózó fickó F-el (az F férfit is jelenthet), e bátor bajnok nem engedett a huszonegyből, s így soha nem lett az ajtó labda.
 A hős egy karakterrel rendelkező egyén, egyéniség, amit megfűszerez cselekedeteinek végtelen láncolata, ahogy John mondta egyszer "Attól hogy libát eszel még nem leszel liba, ám ha a liba enne meg téged, igen kínos végtermékké is válhatnál."
 Nehéz ez, nehéz mint egy neutron csillag délidőben, de ha az ember nem érti meg a hős mibenlétét, akkor talán nem várható el, hogy megértse saját létének porszerű, jelentéktelen egyszerűségét. Bárki lehetne hős, de ne feledjük azt az apró szócskát, hogy LEHETNE. Mert bizony más hősnek lenni és más feltételes módban kifejezni.
 Miért fontos ez? Csak azért, mert az is fontos, hogy legyen reggel, és esetleg dél is. Hiszen ha nem lenne dél, vajon akkor mikor ebédelnénk, és mikor nézhetnénk délibábot? Ha nincsenek hősök akkor nincsenek szörnyek és ha szörnyek sincsenek akkor ki tudja mi van.
 Nem árt tehát mérlegelni és átgondolni, miért is nem lehet bárkiből hős. A legjobb példa az ajtó esete, hiszen az sem lehetett labda.     

Csigi a fa tetején 2

Lenézett és a hang gazdáját figyelte, aki megtörölve verejtékező homlokát így szólt.
- Gyere le fiam, ez már nem harap! - és az idősödő bácsi jókorát rúgott a kimúlt szörnyetegbe.
- Mintha még mozogna... aggályoskodott a fa ágai között rejtőző. Tetszett neki a hatalmas bestiát elpáholó fazon, de nem bízott meg teljesen az öreg szavába, talán még sem ütötte ki véglegesen a Tücsök

Ez pont nem az a fa, ahol Csigi kuporgott.

zombit.
- Ez?! - kételkedett a reszelős hangú férfi, és egy akkora ütést mért a rémre, hogy attól még egy halott is feltámadt volna. S csodák csodája az egyáltalán nem barátságos szörnyeteg egy hatalmas sóhaj kíséretében feltápászkodott és az erdő fáinak koronái felé üvöltött.
- Ugye mondtam, hogy mozog! - siránkozott Csigi, s még inkább nem kívánkozott a fát elhagyni.
- Szent istenek! - hördült fel a verekedős pasi, maga sem tudva mitévő legyen, mert bár erős volt, mint a "Pista" azért nem mert volna magára fogadni, valahogy kezdett félni ettől a kíméletlenül ronda borzalomtól.
- Én szóltam - mentegetőzött némi bűntudatot érezve a magasban kuporgó, hiszen, ha nem akadékoskodik és az öreg nem üti meg a szörnyet, talán még mindig halott volna ez a még csak toporgó rémállat.
- Ez most nem segít! - vélte a lent álldogáló, még nem tudta milyen taktikát vessen be, ám azt igen, míg kigondolja biztonságba kell húzódnia. Így egy rafinált trükköt alkalmazva a zsebébe nyúlt és egy szaloncukrot kapott elő, majd azt az erdő legsűrűbb része felé hajította.
 A csel bevált, a bestia a leeső cukorka irányába fordulva, levette tekintetét az öreg verekedőről, aki egy mókust is megszégyenítve pillanatok alatt Csigi fájára mászott, s immár ketten nézték a lassan visszatekintő rém elképesztően iszonyatos ábrázatát...

Csigi a fa tetején! Első rész.

Kezdjük azzal, hogy a város tornyai csillogtak-villogtak, az utazó biztos lehetett abban, hogy megérkezett a NAGYVÁROSNAK nevezett valószínűleg tényleg nagy városba.
Csigit, a tolvajt messze nem érdekelte a város, és igazság szerint elég távol is volt tőle, hiszen valahol egy fa tetején kuporogva erősen remélte, hogy a Tücsökzombi előbb vagy utóbb eltakarodik a fa alól, és ő folytathatja útját valahová.
Sajnos a ló méretű zombi izé csak szökdécselt és nyávogott, mint egy puli kutya, talán e büdös lény így jelezte, hogy éhes, vagy valami egészen mást. Csigi nem különösebben ismerte az állatokat, puli kutyát sem látott még életében, de mély meggyőződése volt, hogy ez a dög, egyszer csak meghal ha sokáig ott ugrál a fa alatt.
Tovább spekulálva viszont, ha egy-két napon belül nem pusztul el a bestia, könnyen lehet, hogy a szerencsétlen, aszkéta testalkatú fickó hal éhen s hullik le érett gyümölcsként a félelmetes rémlénynek.
 Nehéz ilyenkor biztató szót szólni, ám a legnagyobb szükség idején csoda történt, mint Füven szerte oly gyakorta, s ki tudja honnan egy testes, idős, ritkuló hajú bácsi keveredett a közelükbe, s bőszülten rikoltozva a rém felé nyargalt.
- Te szemét bestia, ne a kisebbel kezdj ki, majd adok én neked! - és a pasas ökölbe szorított kézzel a Tücsökzombira rontott.
 Csigi behunyta a szemét nem akarta látni ahogy a borzalom felzabálja a bátor, de valószínűleg idióta aggastyánt. Csak hallotta a csetepatét, hol a rém nyerített, hol feltehetőleg a pasas, egy  perc múlva azután egy erélyes hang kényszerítette a fa tetején rejtőzőt, hogy résnyire nyitva szemét letekintsen a véres harcmezőre...