Kezdjük azzal, hogy a város tornyai csillogtak-villogtak, az utazó biztos lehetett abban, hogy megérkezett a NAGYVÁROSNAK nevezett valószínűleg tényleg nagy városba.
Csigit, a tolvajt messze nem érdekelte a város, és igazság szerint elég távol is volt tőle, hiszen valahol egy fa tetején kuporogva erősen remélte, hogy a Tücsökzombi előbb vagy utóbb eltakarodik a fa alól, és ő folytathatja útját valahová.
Sajnos a ló méretű zombi izé csak szökdécselt és nyávogott, mint egy puli kutya, talán e büdös lény így jelezte, hogy éhes, vagy valami egészen mást. Csigi nem különösebben ismerte az állatokat, puli kutyát sem látott még életében, de mély meggyőződése volt, hogy ez a dög, egyszer csak meghal ha sokáig ott ugrál a fa alatt.
Tovább spekulálva viszont, ha egy-két napon belül nem pusztul el a bestia, könnyen lehet, hogy a szerencsétlen, aszkéta testalkatú fickó hal éhen s hullik le érett gyümölcsként a félelmetes rémlénynek.
Nehéz ilyenkor biztató szót szólni, ám a legnagyobb szükség idején csoda történt, mint Füven szerte oly gyakorta, s ki tudja honnan egy testes, idős, ritkuló hajú bácsi keveredett a közelükbe, s bőszülten rikoltozva a rém felé nyargalt.
- Te szemét bestia, ne a kisebbel kezdj ki, majd adok én neked! - és a pasas ökölbe szorított kézzel a Tücsökzombira rontott.
Csigi behunyta a szemét nem akarta látni ahogy a borzalom felzabálja a bátor, de valószínűleg idióta aggastyánt. Csak hallotta a csetepatét, hol a rém nyerített, hol feltehetőleg a pasas, egy perc múlva azután egy erélyes hang kényszerítette a fa tetején rejtőzőt, hogy résnyire nyitva szemét letekintsen a véres harcmezőre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése