Hősök Nélkül!

Bobnak hívták és a keleti lankákon szőlővel  tevékenykedett, nem csak azért mert imádta a jó bort, volt egy titkos vágya is, látni kívánta a tengert. Nem ő volt az öreg halász, ettől függetlenül látni akarta, mert soha életébe nem látta még a nagy kékséget.
 Az ember már csak ilyen, a fejébe vesz valami ökörséget és úgy ragaszkodik hozzá, mint ha lónyállal rögzítették volna rögeszméjét az agyához. Vajon a híres öregasszony mit szól Bob eszelős elképzeléséhez? Bizonyosan szólt volna valamit, de Bob szemszögéből nézve talán szerencsésen, egy villám agyonvágta mielőtt szólhatott volna, csupán csak a lábujjai maradtak Fűven klasszikus bortermelő vidékének egyik présháza előtt.
A derék gazda a maga ura volt, és mert akadt elég pénze, ha úgy hozná kedve, neki vághatna az útnak a világvégéhez, a tengerhez,  hogy lenézve a "Lufi-Szirtről" elbámuljon a napnyugtába, mint békés pásztor az istállóban.

A tenger, amit az öreg sohasem láthatott.

 Még az istenek is támogatták Bob rendkívüli elképzelését, legalábbis keresztbe nem tettek neki . Továbbá a helyi kocsmában is sokan buzdították a közel száz esztendős férfit, hogy ne teketóriázzon tovább, hanem vágjon egyből a dolgok közepébe.
 Bob nem volt egy egyszerű eset, mert imádta volna látni a csodás tengert, ám éppen úgy rajongott szőlőföldjéért is. Sajnos fia, akit hívjunk egyszerűen Darusi Pán és Boglárkának, már nem szerette annyira a szőlőt gondozni, a prést tekerni, a darálót forgatni és az ágyát időnként beágyazni.
 Egy lusta dög volt, akit még kapálni sem látott senki. Bob e szakállas férfi, aki látta a legendás Viend Na Storviust egy csigarémmel küzdeni legalább vagy hetven esztendeje, sőt még meg is kínálta a hőst csodálatos zamatú borából, egyáltalán nem tudta mitévő legyen. 
 A szíve és a szeme vágyott a tenger látványára és az ottani sós levegő sajátos illatára, de ismerve fia interaktív jellemét nem merte a birtokot egyetlen elsőszülött gyermekére bízni. Ez persze érthető, ki merte volna? Szerencsére Fűvenen bőven akad ráérő isten, s az egyik felfigyelt Bob zokogására, majd jobb dolga nem lévén úgy határozott, segít az öregnek.
 Láss csodát, egy reggel mikor Bob kiment az udvarra nagyot pisilni, azt vette észre, hogy a fia kővé változva a kút közelébe ácsorgott, talán kicsit élettelenül. Az isten így kívánt segíteni Bobnak, úgy gondolta, ha kinyírja a semmirekellő fiatalembert, az öreg végre nyugodtan elindulhat a tengerhez.
 Így is lett volna minden valószínűség szerint, de ahogy az öreg megkopogtatta a tutira kővé változott  fiát, egy nagyot kiáltott és holtan terült el az udvar fűvel be nőt buckái között, bár ezt a jó szándékú isten már nem láthatta, mivel újabb segítségre szoruló emberek után kutatott, nagy-nagy elkötelezettséggel.