Csigi a fa tetején 2

Lenézett és a hang gazdáját figyelte, aki megtörölve verejtékező homlokát így szólt.
- Gyere le fiam, ez már nem harap! - és az idősödő bácsi jókorát rúgott a kimúlt szörnyetegbe.
- Mintha még mozogna... aggályoskodott a fa ágai között rejtőző. Tetszett neki a hatalmas bestiát elpáholó fazon, de nem bízott meg teljesen az öreg szavába, talán még sem ütötte ki véglegesen a Tücsök

Ez pont nem az a fa, ahol Csigi kuporgott.

zombit.
- Ez?! - kételkedett a reszelős hangú férfi, és egy akkora ütést mért a rémre, hogy attól még egy halott is feltámadt volna. S csodák csodája az egyáltalán nem barátságos szörnyeteg egy hatalmas sóhaj kíséretében feltápászkodott és az erdő fáinak koronái felé üvöltött.
- Ugye mondtam, hogy mozog! - siránkozott Csigi, s még inkább nem kívánkozott a fát elhagyni.
- Szent istenek! - hördült fel a verekedős pasi, maga sem tudva mitévő legyen, mert bár erős volt, mint a "Pista" azért nem mert volna magára fogadni, valahogy kezdett félni ettől a kíméletlenül ronda borzalomtól.
- Én szóltam - mentegetőzött némi bűntudatot érezve a magasban kuporgó, hiszen, ha nem akadékoskodik és az öreg nem üti meg a szörnyet, talán még mindig halott volna ez a még csak toporgó rémállat.
- Ez most nem segít! - vélte a lent álldogáló, még nem tudta milyen taktikát vessen be, ám azt igen, míg kigondolja biztonságba kell húzódnia. Így egy rafinált trükköt alkalmazva a zsebébe nyúlt és egy szaloncukrot kapott elő, majd azt az erdő legsűrűbb része felé hajította.
 A csel bevált, a bestia a leeső cukorka irányába fordulva, levette tekintetét az öreg verekedőről, aki egy mókust is megszégyenítve pillanatok alatt Csigi fájára mászott, s immár ketten nézték a lassan visszatekintő rém elképesztően iszonyatos ábrázatát...