Egy valamirevaló hős, minden pillanatba hős! ezt egy bölcs látnok állította egy fenyőfa kivágása közepette.Ám a valóság még Fűven világában is más, ahogy mondanák a manók, " Sok kacsa és a több kacsa között nincs különbség, viszont a tea és a sós víz között ki tudja? " e régi manó szállóigéből is jól látszik, hogy sok dolog nem úgy látszik, mint ahogy nézzük.
Ez persze már mocskosul bonyolultnak bizonyult, és John az egyik hős a sok közül, aki még a kvantumegyenleteket is óvatosan fogadta, nem akart nagy dolgokról töprengeni, és nem azért mert egy óriáskígyó pislogott rá, de még az a haramia sem riasztotta meg aki a kígyó mögül kacsingatott, bár ez a kacsintós dolog gyanakvást ébreszthetett volna...
Szóval a hős öltönyét megigazítva, nem kívánt elmélkedni és a repedezett, kátyúktól terhes útra tekintve egy fémérmét pillantott meg.
Lehajolt és kérés nélkül felvette és kinevezve szerencsepénznek az amúgy valóba szerencseérmét és bal zsebébe helyezve, immár a kígyóra koncentrált.
A dög, hipnózissal próbálkozott, és ráadást volt vagy tizenkét méter hosszú, csúnya keki színbe tündökölve az alkony aranyfényű csillogásába. Szenzációs volt, és Johnnak Bella jutott az eszébe, bár tulajdonképpen azt sem tudta ki az a Bella, de ez most nem is számított, mert a kígyó belátva a hipnózis nem segít, a hős felé lendült.
A kalandor nem ugrott félre és még egy kést sem rántva elő, igaz ez utóbbi nem is volt tulajdonába, helyette egy iszonyatos bal horoggal azonnal letaglózta a csúszómászót.
A jószág nyekkent és egy mangrove gyökérre tekeredve, nyilván elájult.
-Jaj! kiáltott a haramia és a fene tudja honnan szerzett kardját messzire hajítva, nagy sebességgel rohanni kezdet, egészen egy nemlétező kút ásító mélységéig, ugyanis ott a gödörbe eset.
-Jaj bizony. sóhajtott a hős és békésen folytatta útját, nagyon remélve, hogy az est beállta előtt még eléri a ROZZANT BÉKA nevű fogadót, melynek kurta tornyai már meg-meg csillantak a déli napsütésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése