Heper a Fűven szerte közismert és népszerű hős egy messze nem eldugott városba ténfergett, igazából a szabadságát töltvén. Hiába na, a hősöknek is szükségük volt némi kikapcsolódásra, és a nagyherceg élt is ezzel a lehetősséggel. Talán ezért, talán másért, de a lényeg, ezen a napon nem mentette meg a folyton bicegő zombit, nem szabadította ki a környék földesurának a mostohafiát, mi több, nem is érdekelte, hogy esetleg egyszer eljön a világvége. Heper pihent, és idejét a nagy téren töltötte vattacukrot eszegetve és a város legnépszerűbb nevezetességét az Utak Királyát szemlélgetve.
Hát érdekes egy darab volt az biztos, mert hogy az Utak Királya a földrész legközkedveltebb postakocsija volt több okból is kifolyólag az kétségtelen.
A cirádás, agyon díszített jármű ugyanis mindig halálpontos volt, a legendák szerint még a halál is felült egyszer rá, csak, hogy meggyőződjön a kocsi pontosságáról! A jármű, mert hát azért az volt, soha nem késett, mi több, nem is sietett, az Utak Királya egyszerűen ha nem is a menetrendet, de funkcióját száz százalékig betöltötte. Mert hát tudni kell, hogy a postakocsi egy nagy betonemelvény közepén magasodott, rendesen beágyazva a varázslattal létrehozott kicsit folyékony trutymóba. -Már régen történt, egy bölcs agyalta ki a többiek meg végrehajtották javaslatát, miszerint legyen a városuk méltán híres a soha nem késő postakocsiról. S mint látható a fügefáktól körülvett emelvényen ott ragyogott a délutáni napfénybe a pontosan mindig a helyén tartózkodó jármű, beteljesítve a bölcs óhaját.
Érdekes volt, a hős a vattacukor mellé egy diótól kicsit fancsali bableves kortyolgatáséba kezdett, kicsit megmosolyogva a sok turistát akik néhány aranyat fizetve átvergődtek a messze nem szilárd betonon, hogy beülhessenek a tökéletes postakocsiba, persze miután az erre a célra elhelyezett padokra elhelyezték a csupa mocsok lábbeliket. -Egyszer még Heper is úgy gondolta kipróbálja az Utak Királyát, pénze volt, viszont kedve nem, így persze ez az esemény, soha nem történt meg, és gyaníthatón nem is fog. Ám a lényeg, minden magyarázkodás ellenére, hogy valóban pontos és kiszámítható e nevezetes jármű, hírneve teljesen megalapozott, bebetonozott és megérdemelt.
A hős nagyot tüsszentett, kiváltképp élvezte a napsütést, a járókelők idétlen beszélgetéseit és természetesen a postakocsi ami már-már inkább hintónak tetszett aranytól ezüsttől tökéletes csillogását. Ez volt a élet, semmi munka és tökéletes lazítás, mint a szomszéd kóbor macskája a padlás zugába. Heper ahogy elnézte egy zsebmetsző gaztettét és az áldozat immár lyukas zsebét, úgy érezte e tökéletes napot semmi sem ronthatja el, és mivel tökéletes nap volt, valóban semmi sem rontotta el.
...mondják, aki mégis a Plast Artikus fedélzetére merészkedik, egyszerűen zsiráffá változik. Persze ezt csak mondják, hiszen senki nem látott még zsiráfot a kísértethajó fedélzetén. Igaz, elképzelhető, hogy a zsiráfok az utastérbe kerülgeti egymást és a lidérceket, szegyelven átváltozásukat. Mindegy, mert a legendák szerint a lényeg, hogy az úszó monstrum legalsó szintjein a patkányok mellet állítólag sok-sok kerékabroncs is található. De kitudja, mert ugye még senki nem volt olyan bátor, még a roncsmentő jéglovasok sem, hogy erre a bárkára merészkedtek volna. Szóval minden csak feltételezés marad egészen addig a pillanatig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése