Szörnyű volt, a hulla csak feküdt. Szürkés kéregtestéből még szivárgott a kakaószerű anyag, ami a lény vére lehetett. John óvatosan tanulmányozta a tetemet, az ágak között réti kirike, és fecskefészkeket fedezet fel, sőt egy sörös üveg is a lombok össze-vissza labirintusában rekedt. Itt egy baj volt, John fejében csak a lélegzetelállító szépségű nő lebegett, mint ufo Budapest felett, s nem vette észre hogy még egy Faember ólálkodik a téren, aki eddig egy hirdetőtábla mögött rejtőzött. Szóval baj volt, de még sem, hiszen az illetékes ezt nem érzékelte. Soha nem történt még ilyen, John éber, zseniális harcos és nagyszerű hangutánzó hírében állt, a férfiasságáról pedig rengeteg hölgy tudott volna beszélni. De már itt nem kellett több szó, a rém Johnra vetette magát, birokra kényszerítvén a meglepett hőst. Sokáig forogtak, tekeregtek a szörny némán, John káromkodva, de úgy tűnt egyik sem bír a másikkal, mikor újra felhangzott az a bizonyos dörrenés. Meglepi, de a férfi jajdult fel, s a Falény emelkedett fel diadalittas lomblengetéssel. Ballada volt ez, ballada úgy ahogy ide le vagyon írva, mert hogy a mordály a másik Faember ágai között füstölgött, egyértelművé téve, itt a hős maradt alul talán mindörökre. S hogy hogyan is került a lőfegyver egy elvileg primitív életforma ágai közé...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése