Végre madár, csak sajnos nem az a madár

...Szóval, a történet ott is folytatódhatna, hogy a tölgyben a kaja kimerítette az osztályba sorolás minden lehetőségét. Heper maga úgy fogalmazott, hogy ebbe még só sem kell, persze a köpcös fogadós boldogan fogadta a megjegyzést, valami oknál fogva a fenti szavakat bóknak értelmezte, még el is tűnődött azon, mi lenne ha a Nagyherceg szavait kiíratná a ajtó fölé egyfajta reklám gyanánt. Persze a híres hős ezt nem várta meg, szépen kivett egy szobát és a tűrhető doh illatban hamar álomba is merült, olyannyira, hogy pontban reggel nyolcig fel sem ébredt. Akkor egy nagyot ásított. A ki tudja hány napos, a Séf ajánlata omlettet békésen elhárítva, megelégedett egy pohár limonádéval, majd fizetett és gyorsan távozott, nem kívánva némi ételmérgezéssel gazdagabb lenni. Célja volt, ma is ugyanaz, mint tegnap, meg akarta lelni, a talán még senki által nem látott, legendás Kutyug madarat. Így mit nem tehetett, mit nem, balra kanyarodva szelte, a kis erdei útról letérve a félelmetes rengeteget. Talán ha ment fél órácskát, mikor egy tisztásra érve megpillantotta H. Putter-t, a nevezetes dupla szemüveges hőst, aki tudni illik nem Fűveni származású. Sőt egyes tudósok gyanítják, a jelenés csupán délibáb, vagy egy nagy fekete vagy kék de mindenképpen valamilyen dimenzióhasadék szerű lyuk. Heper persze nem ijedt meg, lovát visszább fogva lassan poroszkált a félméteres hanga fűben a kis krapek felé. -Helló! - intett kalapácsával H. irányába a nemes lovag. De mily otromba is a világ, Putter egy seprűre pattanva a levegőbe emelkedett. Ostoba volt, Fűvenben elég nyilvánvaló, hogy egy nyélen nem lehet utazni, kapaszkodjon ahogy csak kicsiny izmaiból telik is. Nos a hősnek igaza lett, a fiatal fickó, aki pedig egy könyv szerint ultramágus, a magasba emelkedett, mint egy beteg veréb, majd mint rossz üstökös billent le az amúgy hangtalan seprűről. Nagy nyekkenéssel landolt egy vaddisznó kiszuperált tetemén. A Nagyherceg számított erre, hiszen azon a tova száguldó izén, legfeljebb egy artista tudna fent maradni. Heper nem is tudta elképzelni, hogy a vadul káromkodó délibáb(?) miért is próbálkozott ilyen sületlenséggel.  Ám mert a hős úgy vélte, az idegen kalandozó vagy micsoda, túl van a közvetlen életveszélyen, tovább ügetett, hiszen a madár lehet hogy pont itt settenkedik a közelben. Távolodva még hallotta a méltatlankodó Putter nem e világi szavait, mikor rezzent a bokor és madárka szállott rá. Hát nem a keresett jószág volt az kétségtelen, de hogy beszélt az tagadhatatlan, és ráadást egyenest Heper szemébe nézve intézte mondandóját. -Figyelj csak haver, neked vissza kell fordulnod! Nos ez volt az a pillanat mikor paripáját megállítva a legendáriumokban is szereplő bajnok, jobban kezdett figyelni a madárra. -Te beszélsz?- firtatta Heper valami ocsmány sötét mágiát gyanítva a háttérben. -Nem az a lényeg! -förmedt a hősre a madár, úgy tűnt nincs tisztában azzal kivel is beszél ily tiszteletlen hangnemben, de szerencséje volt mert ez eddig kitartott Heper óriási türelme. -Miért mi a lényeg? A Nagyherceg alaposan megnézte magának a közönséges varjúnak látszó, böhöm nagy,  jól lakott madarat. -Tűnés haza!!! Így ordított a szárnyas, elkövetve élete legnagyobb, ám egyben utolsó hibáját, mivel a rettegett kalapács a leverőbe emelkedve lecsapott rá,  Heper finoman szólva végett vetett a párbeszédnek. A kilapítottá vált varjú rozzant ejtőernyősként zúgott le a bokorról, valószínű soha többé már nem fog beszélni. Szörnyű, csóválta fejét a hős és tovább indult, tudva ez a madár még mindig nem az a madár...