Olyan nagy kérdéseken merengett, Poo mágus, hogy azok már magasabbra nyúltak, mint Fűven legmagasabb bércei. Sőt, a nyekergő padon ülve, a kortalan férfi biztos volt, hogy még a gőzkalapács-kezelők istene is csak bámulja, egyre feljebb röppenő gondolatait.
-S mi is volt ezen lélegzetelállító eszmefuttatás? nos erre a varázsló sem tudott volna megfelelni, ha valaki ezt megkérdezné tőle, ám ez attól, semmivel sem csorbította szárnyaló gondolatainak mennyei magasságait.
-Nehéz ez nehéz. vakarta orrnyergét hümmögve Poo, arra a zöldszemű kóbor cicára pillantva, aki a lábához dörzsölődve, zsíros kenyeret kunyerált. -Szíve szerint odamondta volna a macskának, hogy nincs kenyér, de még jégkrém se, viszont a jó szíve ezt megakadályozva, így inkább töprengett tovább, nem véve tudomást a hangoskodó cicáról.
-Szárnyaltak a kérdései, mint hullócsillag télvíz idején, de ez természetesnek is számított, a kora nyári napsütés kellemes simogatása közepette. A mágus, aki egy titkos oknál fogva, gumicsizmát viselve lábain, kényelmesen hátradőlt és a fölé magasló eperfa leveleit zabáló hernyókat szemlélte, valahogy még is boldognak érezte magát.
-A nagyság átka. fintorodott el a férfi tíz perc nézelődést követőn, a nyár most másodlagosnak számított, a macska meg éhes, a mágus meg töprengőn tarisznyájába nyúlt és egy jófajta házikolbászt halászva elő, hatalmasat harapott az illatozó étekbe.
Na itt történt egy apró zavar a a gondolatok szárnyalásba, ám Poo belátva, szegről-végről még is csak halandó, tehát nem kell mindent túlkombinálni, mert még a végén úgy járhat, mint az a Kék Óriás aki saját csapdájába esve egy csütörtöki hajnalon éhen halt a gödör aljába. Meg aztán, ott vannak az istenek, és még a végén ellopják zseniális kérdéseit, melyeket izomból agyalt és melynek tartalmáról, maga se tudott volna egy épkézláb mondatott mondani.
De mi is a lényeg a töprengéseknek(?) nem az, hogy tudjuk, miről mélázunk, hanem az, hogy mélázzunk. S a mágus nagyon jól ismerte az ilyen spirituális igazságokat, hiszen még könyvet is írt e témakörbe, és talán ezért is volt elégedett, és ezért is merte megenni a táskájából elővett füstölt-kolbászt, teljes lelki nyugalommal, a macskának egy darabot sem adva.
Na itt szokták a normálatlan kérdéseket feltenni az egyszeri szellemek, ám a Diófa-kertbe, ahol Poo pihent, nem igen akadt ilyen szellem. Viszont ha lett volna, akár csak egy is, a barna tekintetű férfi egyértelműen tudott volna válaszolni.
Már csak azért is, mert egyszer egy beteg démont
is kifogva, egy megbízás keretében, keményen szembekerült a hülyeséggel, ugyanis a szörny, sárga-bab főzelékről beszélt folyamatosan tömlöce mélyén, és Poo akit gyógyítani hívtak, még az ételről hablatyoló szörnyetegnek is megfelelt, hogy miért is nem kaphat a nevezett ételből, hol ott a démonodú pitvarába egy egész fazékkal gőzölgött, friss egérkékkel ízesítve.
Igaz az odú vagy száz nap járásra volt a börtöntől, de ezt az elmeháborodott démon nem tudhatta, mivel abban a hiszembe töltötte napjait a börtönbe, hogy egy joga tábor részeként a magányt kell megtapasztalnia.
Mindegy, a lényeg, a démon ugyan nem gyógyult meg, de egy idő után, már nem emlegette a főzeléket, mi több, még egy kicsit később, már semmit sem. -Szóval tudni kell normálisnak lenni, és aki normális, Poo úgy vélte, az könnyen tud válaszolni a normálatlan kérdésekre is.
-S mi is volt ezen lélegzetelállító eszmefuttatás? nos erre a varázsló sem tudott volna megfelelni, ha valaki ezt megkérdezné tőle, ám ez attól, semmivel sem csorbította szárnyaló gondolatainak mennyei magasságait.
-Nehéz ez nehéz. vakarta orrnyergét hümmögve Poo, arra a zöldszemű kóbor cicára pillantva, aki a lábához dörzsölődve, zsíros kenyeret kunyerált. -Szíve szerint odamondta volna a macskának, hogy nincs kenyér, de még jégkrém se, viszont a jó szíve ezt megakadályozva, így inkább töprengett tovább, nem véve tudomást a hangoskodó cicáról.
-Szárnyaltak a kérdései, mint hullócsillag télvíz idején, de ez természetesnek is számított, a kora nyári napsütés kellemes simogatása közepette. A mágus, aki egy titkos oknál fogva, gumicsizmát viselve lábain, kényelmesen hátradőlt és a fölé magasló eperfa leveleit zabáló hernyókat szemlélte, valahogy még is boldognak érezte magát.
-A nagyság átka. fintorodott el a férfi tíz perc nézelődést követőn, a nyár most másodlagosnak számított, a macska meg éhes, a mágus meg töprengőn tarisznyájába nyúlt és egy jófajta házikolbászt halászva elő, hatalmasat harapott az illatozó étekbe.
Na itt történt egy apró zavar a a gondolatok szárnyalásba, ám Poo belátva, szegről-végről még is csak halandó, tehát nem kell mindent túlkombinálni, mert még a végén úgy járhat, mint az a Kék Óriás aki saját csapdájába esve egy csütörtöki hajnalon éhen halt a gödör aljába. Meg aztán, ott vannak az istenek, és még a végén ellopják zseniális kérdéseit, melyeket izomból agyalt és melynek tartalmáról, maga se tudott volna egy épkézláb mondatott mondani.
De mi is a lényeg a töprengéseknek(?) nem az, hogy tudjuk, miről mélázunk, hanem az, hogy mélázzunk. S a mágus nagyon jól ismerte az ilyen spirituális igazságokat, hiszen még könyvet is írt e témakörbe, és talán ezért is volt elégedett, és ezért is merte megenni a táskájából elővett füstölt-kolbászt, teljes lelki nyugalommal, a macskának egy darabot sem adva.
Na itt szokták a normálatlan kérdéseket feltenni az egyszeri szellemek, ám a Diófa-kertbe, ahol Poo pihent, nem igen akadt ilyen szellem. Viszont ha lett volna, akár csak egy is, a barna tekintetű férfi egyértelműen tudott volna válaszolni.
Már csak azért is, mert egyszer egy beteg démont
Igaz az odú vagy száz nap járásra volt a börtöntől, de ezt az elmeháborodott démon nem tudhatta, mivel abban a hiszembe töltötte napjait a börtönbe, hogy egy joga tábor részeként a magányt kell megtapasztalnia.
Mindegy, a lényeg, a démon ugyan nem gyógyult meg, de egy idő után, már nem emlegette a főzeléket, mi több, még egy kicsit később, már semmit sem. -Szóval tudni kell normálisnak lenni, és aki normális, Poo úgy vélte, az könnyen tud válaszolni a normálatlan kérdésekre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése