Dráma

 Poo a mágus, maga sem tudta miért, de egy jégtáblán álldogált, két kollégájával, akik hidrológusokként a globális felhevülést vizsgálták, egy kézi fúróval próbálván kideríteni, a nagyon-nagy alapterületű jégtábla vastagságát, melyen éppen tartózkodtak.
 A mágus tudta, a klíma az olyan, mint a földgáz, mindkettőhöz szerelőt kell hívni. Igaz, Fűven világán még nem egészen létezik a olvadóhatásként is ismert, napfogyatkozás, ám jó, ha az ember előre tudja, mi is lesz egymillió év múlva.
 Itt tartott, mikor olyan reccsenős hang törte a sarki hideget, hogy a két társa eldobva csaptelepet és papot, a mágus felé hátráltak.
-Mi ez? firtatta az egyik rémült grafológus, csak nagy ámulással szemlélve az égen köröző dögevőt.
-Mi, leszakad az egész jégfal! ordította a kettes számú tudós, ő már a tűzvarázsló mellett topogott.
-De miért?! rémüldözött a fiatalabb, sárga pufi-dzsekijén nem szerepelt semmiféle reklám.
-Miért-miért, hát ezért! vette magához a kezdeményezés a bölcs mágus, a repedező jégre mutatva, mely megnyílva, több kilométer mély szakadékot teremtve, felettébb ijesztőnek tűnt.
-Jaj. kapaszkodott a levegőbe a bajuszos hidrológus, társa csak kamillázott.
-Jaj bizony, nézzétek, a túl parton marad az egyik fúró! mutatott a lényegre Poo, és mert tudta, sok értéke nincs az eszköznek, ő még is egy belső inditatástól futásba kezdett és átugorva a félelmetes szakadékot, mely alján talán a magma fortyoghatott, és a túloldalt, ahol az igazság is van, egy bukfencet követőn, megszerezte a magányos fúrót.
-Mit csináltál, nem tudsz visszaugrani! rémüldözött a kopasz pasi, nem is a fúró aggasztotta, hanem az, ha a mágus lezuhan, akkor nem lesz ki teleportációval hazajuttassa őket.
-Nyugi. mosolygott el a varázstudó, és hogy ne keljen ugrás közben tartania a fúrót, egy ügyes lendítés keretében a két társa közvetlen közelébe dobta.
 Most jött a java, vissza kellet térni társaihoz, és már készült is egy sóhaj keretében, mikor a fúró becstapodásánál a jég repedezni kezdett és még mielőtt Poo ugorhatott volna, újabb szakadék születve végérvényesen elnyelte az eszközt és a két bátor kutatót.
 A tűzmágus immár semmit nem értett, tisztára úgy érezte magát, mint ha ő lenne a hibás, két barátja tragikus zuhanásáért. Az ijesztő az, hogy még a sikolyukat sem sikerült hallania.
 Persze lelke legmélyén tisztába volt azzal, hogy ez maximum egy tragikus baleset, minimum szerencsétlen véletlen. s mivel az igazság a kettő között rejtőzött, nyilván a pillangó a felelős, mely megrebegtette szárnyait, és ugye lett ez a dráma.