Na igen, Heper nagyherceg egy idegen konyhába ülve, azon mélázott, mi lenne ha rezsicsökkentést alkalmazna alattvalói javát szolgálandón. Persze ez húsba vágó kihívásnak is lehetett mondani, és a sok kalandot megélt hős, lábait egy hokedlin pihentetve a folyamat mikéntjén töprengett.-Ugye áram, gáz, meg ilyesmi nem létezett, így a nemes úr hiába is vezetné be a villanyszámlát, mivel senki nem használná, nem lenne bevétel, és ha nincs bevétel, nem lehet majdan alkalmazni a rezsicsökkentés furmányos gondolatát.
Itt tartott a kortalan férfiú, ki a közeli asztalról békésen leemelt egy sült lólábat, mikor belépet a helységbe egy szakácsnak tűnő figura, akinek köpcössége valahogy nem lepte meg Hepert. Nos e pillanatban illik felvázolni, hogy a kalandort egy alattomos átok repítette e bizonyos konyhába. Azt sem árt tudni, hogy ez a konyha, igazából nem tudni hol van. Viszont a nagyherceg örömmel fogadta a jövevényt, aki nagyon szakács külsővel rendelkezve, egyre kerekedő tekintettel bámulta az otthonosan falatozó idegent.
-Ki maga?! kezdte udvariasan a szakács, kék pólóján, mint ha ízadáságfoltok kezdtek volna megjelenni.
-Kedves barátom, nem az a kérdés én ki vagyok, hanem, hogy hol! mutatott a lényegre a Fűven szerte tisztelt kalandozó, és, hogy ne vélekedjen róla túl rosszul az amúgy is meglepett szakács, hanyag eleganciával a földre ejtette a lólábat. Legbelül ugyanis volt egy olyan érzése, hogy előbb vagy utóbb valaki felveszi és talán még meg is eszi.
-A konyhámba van maga, maga nem is tudom ki. hebegte a szakács, akinek tornanadrágján valami felírat díszelgett, ám mert Heper túl jelentéktelennek ítélte, nem furdalta semmi lelkiismeret, hogy nem tudja meg, mit is jelent a made in china.
-Azt magam is gyanítottam, hogy ez konyha, és ha már itt tartunk a távolabbi tűzhelyen kotyogó káposzta, lassan elkészül, érzi, még az illata is fenséges.
-Mi köze a káposztához magának! emelte fel erélyesen hangját a púfok férfi, úgy érezte, ez az idegen, láncinges valaki a kényelmi zónájába gázolt.
-A káposztához nem sok, bár raktam hozzá egy kis borsót, viszont ahhoz lenne közöm, hol is vagyok, már mint a konyha történeten túl.
- A király konyhájába maga idióta! váltott sértegetősre a figura, ami valahogy nem tetszett a kalandornak, oly annyira nem, hogy felállva azon töprengett, érdemes-e rezsicsökkentésen agyalni, mikor ilyen hálátlan és pimasz emberekkel hozza össze a sors.
-Jó, tegyük fel, hogy én idióta vagyok... kezdte a nagyherceg, bal kezét félelmetes harci kalapácsára helyezve. De egy belső sugallattól vezérelve nem kívánta folytatni a mondatott, e por még magyarázatot sem érdemel. S egyben az is világossá vált Heper számára, hogy ez a hely valami oknál fogva nem Fűven kontinensén található.
-Tudja mit, húzzon ki a konyhámból, vagy hívom a bakákat! ez már fenyegetésnek tűnt, és bár Heper világ életében nem hátrált meg, ebből kifolyólag most sem állt szándékába, oly annyira, hogy a szakácshoz lépve a nagy bogár szemekkel nem is törődve imigyen szólt: -Most már biztos, hogy nem lesz rezsicsökkentés!
S hogy vita e kijelentésből ne nagyon születhessen, egy könnyen mozdulattal odébb paskolta a férfit és a kredencről tört diót emelve le csemegézni kezdett. Ám mert előrelátó ember hírébe állt a kalandorok legjobbika, egy bizonytalan mozdulattal a ámuló, térdzoknit viselő szakácsot, egy szekrénybe penderítette, a káposztának ugyanis még volt hátra néhány perce.
Egy biztos, a nagyúr, vagy túl erősen paskolta meg a szakácsot, vagy a szekrény volt hangszigetelt, Heper ezen utóbbira saccolt, mert a lényeg az, hogy a pasas nem kiáltott, és időt engedett a hősnek, hogy immár sokadjára elmerengjen a rezsicsökkentés mikéntjén, még akkor is, ha jól érthetően azt mondta a szekrénybe helyezett fickónak, hogy nem lesz rezsicsökkentés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése