- Milyen vonat ez!? - fordult a kislányhoz John, igazából nem is a válaszra várva, hanem hogy végre színt valljon e titokzatos fruska. Ám a zöld ruhás lány csak nézett mint a maci a tévében és nem akart beszélni.
- Segítened kell, másként soha nem láthatod a szüleid - próbált a lány érzelmeire hatni, persze félszemmel a romhalmazzá változott helységet fürkészte zombikra számítva.
- Nem segíthetek, a családom már rég halott és te is az leszel ha le nem ugrasz a vonatról - közölte a csajszi és ahogy jött úgy távozott is. Itt már csak az a kérdés volt hogy hogyan is jött... John nagyot nyelt, és bár tudta a lány a kulcs még rejtély volt számára, hogy ki az a Alice. Sajnos ilyen az élet egy elfuserált szellemvonaton, és lehet hogy a lánynak igaza volt, hiszen vagy száz, ha nem ezer esztendeje gördül e átkozott szerelvény ami bizony kérdésessé teszi hogy szülei élnek-e valahol. Persze valamit mondania kellett, és hogy nem jött be csak azt jelenti, hogy más módon kell a gyanús kísértetlány bizalmában férkőzni. Teljesen nyilvánvaló volt számára a helyzet, úgy vélte a csaj nélkül is boldogul még akkor is ha ő a kulcs. Meg aztán a lány úgy is felbukkan ha kell ha nem. Úgy ahogy leporolta magát, miközben nyílt a szemközti ajtó és a nagy semmin kívül csak egy csontváz cammogott be bal karját vadul John felé rázva. Sok kérdés átfutott a férfi fejében, még az is hogy vajon ki a fene ez a csontfigura, de mert a izé egyre csak közeledett és haragosnak is látszott, John egy féltéglát kapva fel jól megcélozta a fazont és útjára küldte a téglát. Nem lepődött meg mikor a szörnyűséget koponyán találva, az kártyavárként hullott szét. Csak csonthalom maradt az imént még keménykedő csontlényből, a kalandozó nem is értette mi értelme volt az egésznek. De mert nem ez volt a legfontosabb dolga, elindult a szemközti ajtó felé, nincs mese fel kell térképeznie a vonatot, más választása nem akadt. Hát ment, az ajtót egy bizonytalan mozdulattal feltépte és egy újabb helységbe került ahol semmi különös nem fogadta, leszámítva azt az alacsony szürke krumpli fejű lényt aki leginkább nem hasonlított semmihez. A férfi sejtette, hogy bajban van, ismerte a mondást, kicsi a bors de erős. S nem is tévedett mert a csupasz ruhátlan lény harsányan felnyerített, amit bizony még hallgatni is rossz volt. Visszavonulhatott volna, sőt rákiálthatott volna a csúnya teremtményre, de nem kockáztatott, egyenest a rém gennyes szemeibe nézve csak ennyit mondott.
- Te ki vagy? - de ravaszul választ sem várva a fölényesen pöffeszkedő, nyilvánvalón ufólény felé kezdett rohanni, majd egyszerűen átugorva már is egy újabb ajtónál találta magát, egyáltalán nem tétovázva magára hagyta a döbbent szörnyet aki valószínűleg fel sem fogta hogy rendesen átvágták.... De már semmi nem számított mert John immár nem a vonaton tartózkodott ha nem azon a vasútállomáson ahol egy jó órája éppen felszállt, és vele szemben az őt feltámasztó isten ácsorgott.
- Szevasz John, letelt az időd - zengte sajnálkozva miközben a HŐS kalandor holtan rogyott össze, úgy tűnt a küldetése nem járt sikerrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése