Az ifjú Viend 1/b, még messzi a csúcs

Rendes esetben Viend Na Storvius nem ette volna meg a sült kengurut. S mivel normális eset volt, és az ifjú, amúgy is jól bekajált ebédkor, most csak csóválta fejét ahogy haverja Gúnár előszeretettel nyamizta a hamit, ami szerencsére nem kenguru volt.  Gúnár valami oknál fogva, talán nem evett otthon, mielőtt kiszaladtak a falujukon túl a Fusson-patakkal ellentétben emelkedő Gumó dombhoz ahol is egy vadászles magasodott  évszázadokon keresztül. Gúnár itt pótolta a szükséges kalóriákat meggyes pite formájában, amit eddig zsebében tárolt. A pufók srác két lihegés között a préselt, nedves valamikor sütinek nevezett ízét gyűrte befelé irdatlan méretű szájába.
- Te Gúnár miért nem etted meg még a faluban? - firtatta Viend, egy csöppet elgondolkodva azon, mi lenne ha most eljönne a halálosztó. Nehézkes gondolat volt, hasonlóan a gravitációhoz. Mert ugye a gravitációt egy Watt nevű tudós fedezte fel mikor is tanítványai szeme láttára a magasba dobott egy köböl faragott hamburgert, és meglepődve tapasztalták, ki jobban meglepődött, ki kevésbé, hogy visszaesett, a zseniális elme fejére hullott és komoly agyrázkódást okozott. Tehát volt a gravitáció. A vörös hajú, szeplős Gúnár, aki négy évvel fiatalabb volt Storviusnál, és negyvenszer nehezebb, tipikusan ronda gyerek volt, most teli szájjal válaszolt:
 - Mert a faluban nem voltam éhes - vigyorgott a csávó az utolsó morzsáig bemajszolva a valamikor gusztusos sütikét. Szóval itt tartottak, szemben a domb és rajta a vadászles hűlt helye. Ez nem volt meglepő, így a srácok nem is keresték a öt esztendeje lebontott kilátót, helyette komótos sétába kezdve megindultak a csúcs felé. Persze egyikük sem tudta mi várhat rájuk túl a csúcson. Viszont ha tudták volna sem hátráltak volna meg, már csak azért sem mert a dombon túl a Mázsa-erdő  terült el sok-sok hektárnyi területen, ahogy a kor legjobb térképe is mutatta. Ennek ellenére tilos helynek számított a dombon túli terület, s a két srác eldöntötte még tegnap, hogy ma mindenképpen túljutnak a dombon, minden tilalomra fittyet hányva. Már csak hatvan lépésre voltak a csúcstól mikor Gúnár pocakjára csapva kijelentette pocika éhes! Viend megdöbbent, ezt a stílust túl lányosnak vélte és még soha nem nem hallotta barátját így beszélni.
- Na mi van? - tudakolta a kövérke fiú érthetetlenül nézve a szoborként megtorpant barátját.
- Mi az hogy poci??? - nyögte az idősebb,  levegőt is alig véve, pedig hát ingyen volt.
- Az hogy éhes vagyok! - kacsintott a dagi még mindig nem értve a lényeget.
- Te, Gúnár mi ez a duma, tegnap megbeszéltük túl jutunk a csúcson, s most te azzal jössz, hogy kajálni szeretnél, csak nem beijedtél?!
A pufi felhúzta amúgy is pisze orrát és mellkasára csapva majdnem kiabálni kezdett.
- Paprika Vizes Gúnár soha nem hátrál meg! - dünnyögte a nevével kérkedő és szó szerint megfordulva elindult a falujuk felé, hátát mutatva a dombnak és Viendnek. S már épp megtette volna az ötödik lépést mikor visszatekintve így szólt. 
- Nyugi Viend, holnap biztos hogy sikerülni fog - ezzel Gúnár folytatta útját ami arra késztette a jövőben hatalmas hősé váló Viend Na Sorviust, hogy maga is visszafordulva bízzon abban, hogy holnap tényleg sikerül.