A Néma Hintó

Egy csúnya december 33-ai napon, mikor a hó úgy esett, mintha fizettek volna valakinek ezért, Heper nagyherceg aki inkognitóban, egyszerű sakkmesternek öltözve járta hercegsége falvait, városait, éppen az időjárás elöl tért be a NÉMA HINTÓBA. Kedvenc asztalánál foglalva helyet elégedetten szemlélte az ívóban iszogató helybelieket.
Szép napnak tűnt ez a szerdai, már csak azért is, mert a hős eldöntötte a finom vacsora után, amit remélhetőleg már palotájában fog elkölteni, egy  barátja, Kellemen által benyújtott lovagi torna tervezetét fogja áttanulmányozni, ami már legalább harminc esztendeje porosodott az egyik kamra rozoga polcán. Itt tartott a tervezgetésben, mikor a pincér kihozva gulyáslevesét, barátságosan Heperre kacsintott.
Ezt a nemes és vakmerő kalandor nem vette jó néven. Ám mert úriembernek tartotta magát, adott még egy esélyt a fickónak. Persze megvolt minden joga, hogy a pasast egyszerűen lefejeztesse, de ez nem volt a nagyúr stílusa, így nyelve egyet, a pincérrel nem is törődve nyugodtan enni kezdte a friss, gőzölgő levest, enyhén savanykás rozskenyérrel.
Jó volt, pláne a kinti hidegre gondolva. Egy jó trubadúr, aki volt vagy hetven éves a közepes fogadó kicsiny porondjára lépve, danolni kezdett. A nótát a nagyherceg is ismerte, már csak azért is, mert a dal egészen pontosan éppen őróla szólt.
"...Heper nagyherceg, nem vette ezt tréfának,
kalapácsával rácsapott a büdös szörny lábára.
Volt ám ott jaj, meg hogy miért,
de Heper a rémnek nem adott esélyt..."
Így zenget tovább a nóta, ám egy hívatlan vendég, aki kéretlenül a hős asztalához telepedett, sajnos teljesen tönkretette az amúgy is átlagalatti csütörtök reggelét. A nagyúr tízig számolva türelmet erőltetett magára, de mert a fickó még azt sem mondta BŰŰ, a cérna lassan elpattant és szóra késztette a nagyherceget.
- Hé te, mi a fenét akarsz az asztalomnál? - firtatta Heper, aki természetesen tudott választékosan beszélni, de még nem kívánta álcáját felfedni.
- Mi van?!  - vonta össze egyébként is összenőtt szemöldökét a mezei naplopó külsejű pofátlan fazon.
- Süket vagy? - tudakolta a nagyherceg, és nagyon a verekedés szagát érezte a levegőben.
- Miért??? - bambult a pasas, aki vagy fogyatékos lehetett, vagy húzta az időt. Ez persze kicsit sem  hatotta meg a nagyurat, egy gyors balkezes ütéssel már le is terítette a melákot.
A melálk ájultan csusszant a székről a padlóra, ahol mázlijára egy az ívóban tekergő kutya szép nyugodtan le is vizelte.
-Hepert a dolog a továbbiakban nem zavarta, s mert a dalnok torkát öblítve némi szünetet eszközölt, nem maradt más csak a leves, melyre a nemes egyszerűen odafigyelhetett.