A SAKK

Poo, aki jó szívéről is híres lehetett volna, s miután elintézte útitársa Ödön sorsát, hogy sikeres főszakács lehessen a postakocsi végállomásával szemben magasodó fogadóban, immár nyugodt lélekkel indult a SAKK palotájába, mert végül is KOLBUT uralkodója hívatta egy felettébb különös ügyből kifolyólag.
Boldog volt, a levegő friss, a szél a haját cincálta és az égen károgó varjúk repkedtek, pillangóhoz méltó kecsességgel. Lassan lépkedett a járókelőket kerülgetve, míg nem az egyik íves kanyart követőn megpillantotta a SAKK fényűző palotáját, amit a nép kegyes egyszerűséggel palotának nevezett.
- Nagyot sóhajtott, az őrség mogorva és talán kicsit ittasnak tűnt, ami nem feltétlenül bizalomgerjesztő.
- Szevasztok! - üdvözölte a LEMEZ GÁRDA félelmetes hírű bajnokait a tűzvarázsló, egy békés mosoly kíséretében, lazán az őrkapitány orra alá nyomva az uralkodói meghívóját.
- Szóval Poo - hümmögte  orrát vakargatva a testes, láncingben feszítő kapitány, akinek a neve valószínűleg Sándorovics.
- Nem csak szóval, de személyesen is - vigyorgott a varázsló, és mert a katonák sem kívántak kimaradni a fene nagy jókedvből, ők is röhögni kezdtek. S mint általában, eljött az az idő mikor már mindenki nevetett és baráti ölelgetések közepette a legfiatalabb inast KICSI TINTINTINT szólították, akinek a lelkére kötötték, hogy a nagy varázslót okvetlenül vezesse az uralkodó elé.
Mert a kezdés ilyen vidámra sikeredett, Poo úgy döntött míg átvágnak a palota elülső udvarán, szóba elegyedik a kacifántos nevű ifjúval, akinek  szakálla még biztos hogy nem volt.
- Mond Tintin - kezdte Poo úgy határozva, hogy a beszélgetés baráti látszatát keltse, rövidíti a vékony, kefe hajú és tiszta pattanásos képű ifjonc nevét - te hiszel istenbe?
A kis csávó úgy leizzadt a kérdéstől, mint jégkrém a tűző napsütésben.
- Nem értem uraságod - hebegte, mint aki világ életében dadogós lett volna.
- Tintin, ez nem vicces dolog - emelte hangját a varázsló, majd a változatosság kedvéért egy összenyomódott körtét nyomot a srác fejére.
Na ez már tetszett a kölyöknek, de hogy ne tetszene, hiszen még szinte gyerek volt. Poo akinek örömet szerzett, hogy örömet szerzett, úgy döntőt, hogy mielőtt az őrség által feltárt hatalmas ajtón belépnek egy szilvát is a gyerek fejére nyom, s mert a mágus a tettek embere volt, gyorsan véghez is vitte tervét.
Így nem csoda, hogy kacarászva érték el a tróntermet, amit behemót zsoldosok vigyáztak üveges tekintettel, talán már vagy ezer éve. A mágus ahogy ellépdelt az őrség előtt, még az is az eszébe jutott, hogy a fickók halottak. S így mielőtt kinyílt volna a trónterem aranydíszes ajtaja, a kölyökhöz fordult.
- Te, ezek élnek?!
- Á dehogy, már rég hullák, csak akkor ébrednek fel ha a SAKK veszélybe kerül.
- Furcsa, szinte ez az egész olyan, mintha belépnék a holtak reggele birodalmába - vélte Poo, amire a gyerkőc csak bólintott, ami hatására némi gyümölcsdarab hullt a patyolat tiszta szőnyegre.
Ám ezzel foglalatoskodni most nem volt idő, mert az ajtó feltárult és a kölyökkel az élen a páros belépett a puritán trónterembe, ahol a SAKK üldögélt, mögötte meg a bölcsek tanácsa.
- Szervusz Poo! - üdvözölte a varázslót a alig hetvenéves SAKK.
- Fenség - hajtott főt a tűzvarázsló, miközben a gyerek térdre vetődött.
- Hogy nézel ki te fránya kölyök, tiszta moslék a fejed?! - dörrent nagyot a SAKK.
- Fenség... - kezdte volna Tintin, ám az egyik bölcs leintette és így szólt:
- Hatvan botütés! Reklamációnak nem volt helye, a fal mellet ácsorgó testőrség két tagja megmozdult, és már vitték is a sikoltozó gyereket.
- Nagylelkű vagy ó hatalmas SAKK - bólogatott Poo maga sem értve hogy Tintin miért ily rendezetlen külsővel jelent meg uralkodója előtt.
- Gyere barátom, ülj ide a trón karfájára és elmondom mily átok ügyébe hívattalak.
A mágus lassan a trónhoz lépett, biccentett a bölcsek felé majd letelepedett a szivacsos, széles karfára.
-Tudod - kezdte az uralkodó csak úgy a levegőbe bámulva - régen tudtam futni, szaladni bárhova s világ nagyon is kivirult - itt hosszú szünetet tartott a bölcs uralkodó, majd kinyögte amit ki kellett nyögnie - viszont ma már csak naponta egy lépést tudok csak tenni.
- Ez szörnyű! - hüledezett a mágus, de már sejtette a bajt, viszont hogy tisztán lásson kérdőn a királyra pillantott, jelezve hogy folytassa a történetet.
- Az, szörnyű és kínos, gondolhatod mivel jár ha pisilni kell, a többiről meg nem is beszélek.
- Ne is beszélj fenség, s én már meg is mondom mi a tenni valód.
- Valóban, tudsz segíteni?!  - hitetlenkedett az öreg uralkodó, sőt talán még a bölcsek is elámultak.
- Igen!!! S a titok, mondj le a trónról és miután nem leszel király, annyit sétálhatsz amennyit csak akarsz.
- De a népem... - rémüldözött a SAKK szinte már a bölcsek haját tépve.
- Ne aggódj, ott a királynőd! - ezzel a varázsló felállt és így szólt:
- Mondj le!
S a király hirtelen hevesen így kiáltott:
- LEMONDOK!  - s lás csodát, az aggastyán felállva járni kezdett, Poo ismét csodát tett, a király pedig a kezét csókolva zokogásba tört ki.
- Mit kívánsz ó nagy varázsló! - szipogott a volt király és csak úgy a zsebéből egy hatkilós zacskót vett elő amit a mágus kezébe nyomott, és ami teli volt arannyal, ezüsttel és nem utolsó sorban egy ingyenes belépővel a BÁTOR TRAGACSOK koncertjére.
-Köszönöm fenség! - hálálkodott Poo és mert félő volt, hogy a bölcsek gondolnak egyet és visszakérik a kincseket, elvégre a király már nem volt király, egy rövid ölelkezést követőn a mágus sietősen maga mögött hagyta a SAKK szemet gyönyörködtetőt palotáját.