Koponya ízé : A tizedik napon

Úgy tűnt minden rendben van. Szeleburdi Fred visszatért, s bár kezében nem az életelixír, de még egy hitvány lézerkard sem volt, el kell ismerni nem jött üres kézzel. Furcsa volt a lány szemeibe nézni, s ahogy a gyönyörű fekete tekintet végigmért, mint valami temetkezési vállalkozó, a hideg futott végig a hátamon. Jó, már az ásó is rémítő benyomást tett rám, mivel azt tartott a kezében. Ám mikor megunva foszladozó testem mustrálását ásni kezdett, az bizony bajt jelentett. Nem féltem, hiszen elvileg halott voltam, igaz csak testileg. Itt az igazi gond abból tevődött össze, hogy már néhány, vagy talán száz féreg vígan bekajálták a torkom és így a hangszálaimat is, tehát a dumálás jelen esetben ki volt zárva. S ami még idegesített, hogy Fred, e szexuálisan izgató szépség alig öt lépésnyire tőlem el kezdett ásni, és nem a kukoricának hanem nekem, egy sírgödröt. Nehezen vettem volna a levegőt, ha lélegzem, de mert ezzel nem volt gondom mivel már tüdőm sem igazán létezett, minden idegszálammal az egyre mélyülő gödröt szemléltem, csak úgy félszemmel. Komisz pillanatok voltak ezek, persze nézelődhettem volna csak úgy a kies világba is, de nem volt hozzá bátorságom. Király voltam, még ha meg is gyilkoltak és egyáltalán nem örvendeztem, hogy ez a lány nem veszi észre, hogy még van bennem élet. Az élet nehéz, s bizony meg kell halni az embernek, hogy rájöjjön milyen nehéz is az élet, ha már halott az ember. Nos az nyilvánvaló, ha Fred belelök a gödörbe amelynek készenléti szintje 68% volt, nekem nem lesz lehetőségem visszatérni az életbe. Persze kérdés, a lelkem vagy ami most is tudatomnál tart, hogy fogja feldolgozni, hogy szépen elporladok a föld mélyén. S itt a rosszabb, még be is dilizhetek, és egy nem bolyongó kísértetként fekszem a föld mélyében, várva a csuda sem tudja micsodára. Hátha megcsókol, már csak úgy kíváncsiságból is. Biztattam magam, bár nem feltételeztem, hogy ez mégis előfordulhatna. Beszélni nem tudok, írni sem, így nehéz tudatnom Szeleburdi Fred számára, hogy bizony én élek, és csak meg kell csókolnia és minden oké. Ez volt a nagy kihívás, nem a királyság irányítása, arra ott voltak a miniszterek meg a többi naplopó... Fred nem akart a rohadó és büdös testhez nyúlni, így az ásóját véve igénybe egy elegánsnak nem mondható mozdulattal bele görgette a sok napos hullát a számára legmegfelelőbb helyre, megannyi legyet és kukacot zavarva meg okvetetlenkedésével. A lány úgy érezte egy halottnak jobb ha el van temetve, mert még a végén zombi vagy hasonló borzalom lesz belőle, és csak rémítgetné az erre haladó turistákat. Hallott meséket visszajáró holdjárókról, vagy csavarkulcsot szorongató kétszemű ízékről. Arról meg már nem is beszélve, hogy épp volt ideje, s a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Hát igen, furcsa jószág a lélek, van akinek van és van akinek nincs. Fred úgy vélte a gödörbe taszított bomló fazonnak már nem igen volt. Vagy ha mégis, hát az csak a véletlen műve lehet...