Úgy kezdődött, mint általában minden átlagos októberi nap, a szél fújt, a fák már leveleiktől fosztottan óriás csontvázakként meredeztek a konokul szürke ég felé.
Ez volt az a nap, ami Poo-t egyáltalán nem zavarta. Békésen gyalogolt egy barna levéltengerrel befedett erdei ösvényen, arra amerre az út vezetett, de a közöny, mint lufi lebegett körülötte.
S hogy hová is tartott a legendás tűzvarázsló? Ezt maga a sárga köpenybe burkolózó, kicsit szakállas fickó sem nagyon tudta. Minden valamire való varázsló, olykor elindul tanulmányi körútra, csak azzal nem volt tisztába, hogy vajon e mostani utazás, tanulmányi út vagy csak szimpla kalandtúra. Persze ezen apróságon túlzottan nem agyalt, hiszen egyszer úgy is minden kiderül.
Az ég borúsnak mutatkozott és Poo már azon volt, hogy visszafordul jó varázslóhoz illőn, mikor egy hatalmas és döglött Tücsökzombit pillantott meg. Nem ijedt meg és nem is szaladt el, a szörny már kimúlt és kitines külső páncélzatán belül egy papagájcsalád ütött tanyát, békés károgás közepette.
A helyzet furcsának tűnt, hiszen a zombi jószágok nem szoktak csak úgy megpusztulni. Ám mivel ez megpusztult és zöld üvegszerű szemei a mágust bámulták, Poo megrázkódva könyörgőn az égre emelte tekintetét. No nem imát mormolni a elhunyt állat lelki üdvéért, hanem egy bomló félbe lévő bakancs késztette erre, ami az orra előtt hullott a földre.
Kár volt feltekintenie, mert míg lent csak egy döglőt dögöt látott, fent a magasba két emberi csontváz üldögélt, immár békés nyugalomban. Nem lehetett mit mondani, és nem is volt kinek. Tehát Poo aki alapos ember hírében állt, és ideje bőven akadt, a két emberi maradványra összpontosított.
Az elsőről egyből lehetett tudni, hogy nagy bunyós volt, nagy erős izmokkal és kicsit borvirágos arcocskával. Viszont a másik már más tészta volt. Nem mákos, de zavaros, mert Poo mintha Csigit vélte volna felfedezni a tiszta csont és ruhafoszlány figurában. Annyi szent, vélte a varázsló, hogy a fa tetején dekkoló alakok már halottak lehettek, miként a hatalmas Tücsökzombi is. Ami annyit jelentett, hogy itt már nem lehetett sokat tenni, és bár Csigit a kutya sem ismerte, a bunyós, kicsit kopaszodó alakért viszont kár volt, ki tudja hány Fűvenen kívüli, mégis Fűvenen rejtőzködő borzalmat gyapálhatott volna meg.
Igazából Poo számára csak egy kérdés maradt, miközben elkezdett szemerkélni az eső, még pedig az, mi a francért nem jött le a fáról az a két szerencsétlen, hiszen a tücsökzombi úgy tűnt dögöltnek ahogy volt. Ám nem áztathatta magát csak hogy elmélkedjen, így megindult a varázsló valami menedéket keresvén, beletörődve, hogy erre a kérésére már soha nem érkezhet válasz, vagy ki tudja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése