Csak azért, hogy értsük: Vannak dolgok égen és Fűven végtelen kontinensén, melyekre igazi magyarázat nem létezik. Az egyik ilyen esemény, hogy Heper, aki köztudottan sok rejtélyt és isteni intrikát ismert, az egyik pillanatról a másikra egy pasztellszín teremben találta magát, ami minden bizonnyal, csak is egy UFO belseje lehetett...
Csak azért, mert megtörtént: Heper nem esett pánikba, talán azért mert pánikbetegsége egyáltalán nem volt, így kíváncsin sétálgatott az űrhajó belsejében, el sem tudta képzelni, miért is került ő ide. Voltak ellenségei az istenek között, sőt még más dimenziókban is, ám hogy az űrlények is haragudnának rá, ezt képtelen volt elhinni.
Nem tanakodott túl sokáig önmagával, nyilvánvaló volt, hogy valami kozmikus összeesküvésbe cseppent, s neki most küldetése vagyon. Küldetése, végzetesen idegen űrjárműben, amelynek zöldre festet folyosóin kék lámpák villogtak. Még érdekesebb volt, hogy a nagyherceg nem is gyanította mit kell megoldania, s még annál is furcsább, hogy egyetlen idegennel sem találkozott ezidáig. Átkutatta a helyiségeket egyre többet és többet, s közben szöget ütött a fejében egy elmélet, miszerint ő csupán a véletlen közbenjárására kerülhetett az égi járműbe.Végül bejutott egy olyan csarnokba, amelynek bal oldalán egy szökőkút díszelgett, szemben a bejárattal viszont egy öltönyös fickó üldögélt trendi napszemüvegben.
- Heper? - szólította meg a pasas, olyan rossz kiejtéssel, ami a hős számára egyértelművé tette a manusz nem valószínű, hogy perfektül tudna bármilyen ismert nyelven cseverészni.
- Tegyük fel, hogy igen - tapogatózott a nemes úr.
- Tudtam! - dörmögte a férfi, aki szőkének tűnt, de barna volt.
- Ugyan mit tudtál? - kérdezte a nagyherceg, közben nem kerülte el a figyelmét a szék mögül kileskelődő, rothadó fejű majom. A hős biztos volt benne, hogy mocskosul büdös lehet.
- Hogy Te vagy Heper! - röhögött fel a pasas, és csettintésére négy ajtó tárult fel és mindenre elszánt másfél méter magas szürke, gumitestű űrlények özönlöttek be, a kezükben szorongatott vasrudak világossá tették, hogy nem egy kirakós játékhoz készülődnek.
- Öljétek meg! Ő Heper!!! - ordította a főnök, s ezzel a pokol szinte azonnal elszabadult.
Pokol:
A nagyherceg leakasztva harci-kalapácsát, egy laza mozdulattal, nem a szökőkút irányába röpítette. A fegyver mint egy lassított felvétel szelte a levegőt, hangja elhúzódó süvítésként nagy riadalmat okozott. Hősünk az első szürkét felrúgta, egy másikat gyomron bokszolt, komoly küzdelemre kényszerült, legalább húsz idegen lény rohant felé, s egy sem autogramot kívánt kérni. Kegyetlen bunyó kerekedett, az űrlények szívósan harcoltak, ám még soha nem találkoztak egy igazi hőssel, így egyre-másra hullottak, a földön pedig jajgatva fetrengtek a nagyherceg precíz ütéseitől szinte önkívületi állapotba. Éppen mikor Heper úgy érezte kezd fáradni, toppant elé az utolsó tükörsima bőrű űrlény sikítva, hadonászva, de a nagyúr hirtelen ötlettől vezérelve egy félreeső szekrénybe zárta, majd örömmel nyugtázta, hogy mind a hetven támadó félholtan hever a csarnokban, és már az öltönyös pasas sem nevetett.
- Heper, most meghalsz! - állt fel a férfi, aki így állva meg volt 178 cm magas és ki tudja milyen színű hajú, leginkább talán vörös. Heper, balját kinyújtva a repülő kalapács felé, amely pontosan akkor ért oda, ahol hősünk magasodott, egy könnyedén megmarkolta és a főnök fejére csapott, aki fel sem fogta mi történt, s nyilván holtan terült. Már csak a visszataszító majom maradt harcra készen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése