A jövő!

Az űr a hátár eleje... Így kezdődik a nagy könyv, amely leírja mik és kik vannak az űrben. Tudnivaló, hogy Fűvenen nincs űrhajó és nem is találták még egészen fel. Ám a jövőben lesz, s így mikor a jövőben az ötös űrhajó felszáll Fűven egy közbenső részéről, bizony mindenki kételkedve szemléli a füstöt, csavaranyát és akkumulátorokat potyogtató lassan emelkedő szerkezetet. Ekkor már ritkán látni trubadúrokat és a tévé sem túl népszerű, így aki nincs a helyszínen, rádión át hallgatja a nagy esemény minden mozzanatát. Persze az öregek, akik még emlékeztek az igazi hősökre, csak legyintettek, mikor az űrprogram beindult Fűven, egy  egykor zombik által lakott területen. Nem a zombikat sírták vissza, azok köszönik megvoltak, csak háziasították őket. A vének szerint nem a hellyel volt a probléma, hanem az ötlettel, hogy fel küldenek békés Fűveni embereket az istenek birodalmába. Mert ugye régen is akadtak problémák az űrrel kapcsolatban, hiszen nem egy inváziót vertek vissza a régmúlt nagy harcosai. S még az sem lett volna baj, ha felmennek, de akkor legalább egy HŐST is vinniük kellet volna magukkal. Mert ha valami galiba történne, azok a lézerpisztolyos gárdisták mit sem érnének, ebben biztosak voltak. Igen, bár Fűven fejlődött, ki tudja hányszor és hány irányban, a legtöbb lakos úgy vélte, mivel a hősöket ritkán bírják megölni, s akkor is feltámadnak, sokkal többet érnek mint száz hitper-modern gárdista vagy anarchista. De hol voltak a hősök?  Nos Heper nagyherceg ekkor már ezer éve halott volt és hibernált múmiája a MI.G.U.S. épületében pihent, a föld mélyébe rejtve. Poo a híres-neves tűzvarázsló meg már rég egy köztes világban rekedt s még mindig nem lelte a haza vezető utat. A legendák hősei megöregedve szépen sorban elhaláloztak. Ezzel sem lett volna gond, ha a jelenkor néhány bajnoka ráérve bevállalta volna a kontinens szerte nagy port vert küldetésben  való részvételét. De nem! Baltás Egon torokfájásra hivatkozva húzta ki magát a megbízás alól. Kocka Gömbi pedig kerek-perec kimondta, ő nem megy az űrbe, van jobb dolga is annál. Persze rajtuk kívül is éltek legendák, ám minden valamire való hős nemet mondott, nem támogatták a küldetést. Viszont hiába volt a nagyágyúk passzivitása, néhány kormány és még egy félisten is patronálta az űrprogramot, így csak megépült az ötös űrhajó, ami szép lassan az est bíborával mit sem törődve egyre magasabbra emelkedett. Itt már úgy tűnt, határ a csillagos ég! Nos talán itt illik megnevezni a hajó, jó negyvenes éveit taposó kapitányának nevét. Ő volt Onedine Kapitány, akinek bajusza ugyan nem volt, de szemüveget gyakran viselt, főleg a szexuális előjátékok idején. A kapitány kék szemű mogorva ember hírében állott, aki fiatal korában balett táncosként kezdte lassan haladva a ranglétrán, aztán hirtelen ötlettől vezérelve harminchárom évesen beállt a haditengerészethez és radarkezelőként kezdett új karriert. Nos az űrhajó csörgött-zörgött, és még az egyetlen női űrhajós kedvenc macskája is beleesett egy szervizalagútba, ám az űrhajó mégsem zuhant le, egyszer csak eltűnt a távcsövek elöl és kilépet a végtelen űrbe. Hát ekkor tette Tiberius Onedine Kner kapitány a később világhírűvé váló szállóigéjét, ami így szólt: "A békának csak egy ugrás a tó vize, de nekünk egy történelem az űrbemenetel." Az ötös űrhajó kilépett tehát a csillagok országútjára,  de ez még nem azt jelenti hogy kint is marad, vagy még is???