Tudni illik hogy Fűvenben a legtöbb gonoszság mögött az ufók állnak. Persze így a legtöbb jó mögött, nem az ufók. De ez esetben nem volt köze a fentiknek ahhoz a mi Johnnal történhet a fránya kísértetvonaton, ahogy Johnnak sem, az űrben éppen ebben a minutumban felrobbanó, transzformátor katonákat szállító repülő konzervnyitóhoz. A lényeg szempontunkból csak az, hogy a robotok által vezetett szellemvonat megindult Johnnal bele a sötét éjszakába...
A férfi nagyot tüsszentett majd elindult, csontvázaktól tartva a pislogó lámpáktól rémesen édes portól poros szerelvényben, pontosan előre. Nem félt, persze igen idegesen rángatózott a szája, úgy tűnhetett, mint aki meg van rémülve. Meglehet, de az is hogy nem, mindenesetre John kész volt, ha kell azonnal meghúzni a vészféket, kockáztatva ezzel azt ami még nem volt, hogy ne adják az istenek, de éppen elé ugrik a Fűven szerte ismert bunkórém. Igen itt felmerülhet a kérdés, hogy a csudába keveredik egy kísértetvonatra a rém, kit tudna itt rémítgetni, a kísérteteket? Ám a hős talán kicsit zaklatottan, csak arra tudott gondolni, hogy a nagy utazás majd csak befejeződik, mint a D-FAKTOR a Fűveniek által mélyen gyűlölt Barázdált szörnyetegek között folyó vetélkedő, melynek igazi célját még a nagy tanító Zavart'puszta sem tudta megfejteni. De a kalandozó előtt nem a zavaros műsor főcíme lebegett miként egy madárijesztő, hanem a cél. Lejutni innen! Ahogy átlépett egy másik kocsiba, balról egy csodaszép zöld szoknyás lány lépet elé, aki lehetett akár tízéves, akár húsz, ki tudja.
- Szia! - köszönt a lány felettébb sápatagon, a férfiba felmerült, hogy e hirtelen előkerült teremtésnek esetleg d-vitamin hiánya is lehet.
- Szevasz kislány, hát neked hol vannak a szüleid? - kacsintott barátságosan az isteni küldetésben járó hős.
- Nekem nincsenek szüleim - mondta kicsit talán közönyösen a kék szemű, fekete lakkcipőt és matrózblúzt viselő lányka akinek öltözékét csak még kiemelte az a bizonyos zöld szoknya.
- Sajnálom. mormogta John - és egy barackot nyomva el a barna fürtöket mellőző fekete hajú csaj fején, a magot egy közeli szemetesbe dobta.
- S mond hogy kerültél a vonatra? - firtatta a kalandor, kicsit gyanúsnak tűnt e különösen öltözködő leány.
- Hát így!!! - sikoltotta a kis csaj és ahogy a vonat ment, a világ is változott, már látta a lányt és egy nyüzsgő állomást, ahogy türelmesen, egymást lökdösve tolakszik felfelé a vonatra a sok utazni vágyó ember. Ijesztő volt a hirtelen jött látomás. De még ijesztőbb lett a kép, mikor a semmiből egy kötél kifeszült, s az összes vonatra tülekedőt elgáncsolta, csak a zöld szoknyás lány jutott fel a szerelvényre, és az ajtók bezáródtak, a vonat elindult, nem törődve a lent maradt szitkozódó utazóval...
- Jézus ereje! - hüledezett a hős egy piszkos ülésbe rogyva, a látomás rendesen kikészítette. És még nem volt vége sokknak, ahogy a múlt képei szertefoszlottak és ő saját verejtékében úszott, a furcsa kislány eltűnt... Borzalom volt, a levegőt alig bírta visszatartani kb. húsz másodpercig, és még csak tizenkilenc perce utazott e valóban félelmetes vonaton...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése