Viend Na Storvius: A Lassulás!

Prológus: Igen itt szükségeltetik, hisz a segítő mégis csak a segítő, a király ügyintézője, nem hagyhatja magára a bajban lévő uralkodót, aki mellesleg Storvius hatvanhetedik legjobb barátja volt. Mindenki félt a cseppet sem veszélyes küldetéstől, csak egy lovag állt a király elé, hogy ő majd dumál az öreg karosszékkel. S e lovag talpig vértben, erős spanyol akcentussal  nem más volt, mint a hegyben lakók miszti-mágikus hőse, Sam Kenelviss lovag a lassulás birtokosa, és Fűven tiszteletbeli polgára. Viend persze azonnal kijelentette, hogy nem engedheti a lovagot egyedül a hírneves karosszékhez. Rövid tanakodás, töprengés és sok bor ivászat után a király úgy határozott, hogy mind két szuper bajnok keljen útra és hozza el a választ, addig ő majd csak kibírja valahogy. Ezen határozat alapján, Viend Na Storvius és Sam Kenelviss lovag együtt kezdték meg kalandjukat ama bizonyos jósda felkutatására...

Büszkén lovagoltak ki az egyik városkapun pontban déli irányba, a békés napsütésben semmi jóra nem számítva. Mentek húsz percet, de megeshet volt az huszonkettő is mikor Sam így szólt, ravaszul a napba pillantva. Viend egy Federic Mülé nevű fazon által már régtől ismerte a derék lovagot, így az érces hang az erős spanyolos akcentussal nem zökkentette ki reggeli meditációjából. De hogy a történet ott folytatódjon ahol kell, Sam kérlelhetetlenül imigyen szólott:
- Mond Viend, ez a karosszék biztos tudja, hogy ki akarja kinyírni Bőhőm királyt?
Storvius halkan töprengett, az őserdők irtásától kezdve az ólomkatonákig minden eszébe jutott, végül a lovag szemébe nézve így szólt.
- Sam, ez az utolsó reményünk, a szőrös űrlények bármikor megtámadhatják Fűvent, és akkor az istenek irgalmazzanak nekünk!
- De hát mii köze a királynak az idegen invázióhoz?
- Ki tudja, van egy olyan érzésem a karosszék minden titokra fényt derít majd.
- Úgy legyen! - bólintott a bölcs vitéz, mikor mint tetű a tetves hajban, úgy törtek az utat szegélyező lugasból a különböző színű támadók
- Mi a franc ez?! - dühöngött Sam kardját rögvest előrántva.
- Nem tudom de gyanítom, hogy nem trombitálni szeretnének a tiszteletünkre - vágta rá Viend egy behemót, vagy őt méter magas, csupa vas izét az árokba lökve, egy másikat lábgyökéren rúgott, a harmadikat lefejelte. A harc elkezdődött. Kenelviss lovag sem tétlenkedett, az első törpe lényt egyszerűen lovával legázolta, egy másikat úgy ütött meg, hogy kirepült a zoknijából is, majd kardját az égre emelve elbömbölte a bűvös szót : LASSULÁS!!! Ekkor történt a nagy meglepetés, az eddig egyre csak rohamozó harcosok, akik nyilván egy féreglyukon kerültek ide, egyszer csak megdermedve éppen csak vánszorogtak, lehettek vagy ezren.
- Mi ez? - hüledezett Viend, mint tévészerelő a húsboltban, hiszen még alig látta ötvenszer a lassulás extrém "varázslatát."
- Ez a LASSULÁS barátom! - zengte büszkén a lovag, kinek vértjén az ellenség vére pirosult.
Viend feldöntött egy kentaurt, majd egy száját tátva hagyó dárdás kommandóst, mikor Sam így szólt.
- Viend, induljunk e bonyolult praktika nem tart örökké, néhány nap és feloldódnak az átok alól.
- Igazad van, nekünk küldetésünk van - szólt Viend örült küldetéstudattal, s ki lavírozva a dermedt ,de a haragtól vizenyősen őket bámuló harcosok gyűrűjéből, folytatták útjukat, hiszen úgy tűnt lesz még éppen elég ellenségük...